Csak egy érintés/Jude Bellingham ff./✓

10. fejezet

-De miért éppen én, Jude?- kötekedtem tovább.- Sokkal szebb lányok is léteznek, mint én.

-Gwen, te jutottál először eszembe. És élvezném a társaságod. De ha tényleg nem akkor megértem.- váltott csalódottra a hangja.

-Hahó, azt nem mondtam, hogy nem megyek el. Eldöntöm, oké?- tettem fel a kérdést, miközben az egyik ablakot pucoltam.

-Köszönöm Gwen!- még ha nem is láttam a telefonon keresztül, tudtam, hogy mosolyog.- Mennem kell, de majd hívj nyugodtan. És köszönöm! Szia Gwen!

-Pápá!- majd jelzett a tipikus hangom a telefonom, hogy Jude kinyomta a hívást. Azonnal fel is kaptam az asztalról, miután leugrottam a székről, amin eddig álltam, és tárcsázni kezdtem Jobe-ot.

-Helló Gwen! Miza?

-A bátyád az előbb közölte velem, hogy elmehetnék vele valami vacsorára a válogatottjával 28-án.- vágtam a közepébe.- Tudtál róla ugye?

-Persze, hogy tudtam. Figyelj Gweeeen! Tök jó lehetőség ahhoz, hogy jobban megismerd. És halál komoly te jutottál először eszébe. Ez pedig csak jelent valamit.- mondata közben szenvedő arcot vágtam, mégha ő ezt nem is láthatta.

-Jaj nem tudom Jobe. És ha kínos lesz?

-Akkor szépen mondod majd, hogy el kell menned mosdóba és felhívsz. Én pedig majd segítek neked, ha kell.- de kis kedves.

-De még normális ruhám sincs...

-Azzal ne törődj most.- nevette el magát Jobe. Elgondolkoztam.

-Tudod mit? Leraklak. Felhívom Jude-ot és megmondom neki, hogy elmegyek vele. Tudod olyan minden mindegy alapon.- határoztam hirtelen el magam. Jobe energiája kezd átragadni rám is.

-Ez a beszéd! Sok sikert.

Biztos jó ötlet? Persze, hogy az! És még mielőtt meggondolhattam volna magam rányomtam Jude nevére a képernyőn. Pár kicsengés után fel is vette.

-Már döntöttél is?- kuncogott a vonal másik végén.

-Elmegyek veled! De van egy feltételem... Vagyis kettő.

-Na halljam.

-Az egyik az, hogy a repülőjegyeket együtt fizetjük és nem csak te! A másik pedig, hogy nem fogok semmilyen magassarkút felvenni.

-Rendben, benne vagyok! Köszönöm, életét mentettél ezzel.

-Viszont Jude, milyen ruhát kéne vennem? Mert itthon nincs semmilyen alkalomhoz illő ruha.- kérdeztem kínos hangnemben.

-Ami azt illeti a ruhával már nem kell foglalkoznod.- lelik szemeim előtt láttam, ahogy beharapja szája szélét.- Van egy ismerősöm, ilyen divattervező vagy, hogyan mondják. És megkértem, hogy csináljon neked egy ruhát. Persze Jobe segített. És ha gondolod... Lehetnél majd abban.- oké ez komplett sokk. Csináltattak nekem egy ruhát.

-Várj, komolyan beszélsz?

-Persze. Mikor ráérsz átjöhetnél hozzám és megnézhetnéd. Remélem tetszeni fog!

-De Jude. Tuti egy vagyonba került...

-Ez volt a minimum! Szóval valamikor el tudsz jönni hozzám? Átküldöm a címet.

-Nem én vagyok általában időponthoz kötve. Én bármikor ráérek.- kacagtam fel.

-Délután hat?

-Nekem megfelel.

~~~

A szüleim nálam töltik majd az ünnepeket. 24-én érkeznek és majd 27-én mennek haza. Addig családi programok lesznek. Ugye 28-án megyek Jude-dal, ahol majd ott fogunk aludni egy szállodában Londonban és másnap jövünk haza. 31-én szilveszterre pedig hivatalos vagyok a Bellingham testvérekhez. Valami buli szerűt rendeznek, ahová meghívják pár ismerősüket, köztük engem is.

A taxi egy sarokkal arrébb rakott le, mint ahol Jude lakik, addig pedig el tudom sétálni. Majd, amint odaértem kopogtattan az ajtón, ami pár percen belül ki is nyílt.

-Szia!- mosolygott rám Jude.

-Na hali!- intettem. Utólag kínosnak tűnt.

-Gyere, fent van az egyik szobában. Nagyon remélem, hogy tetszeni fog. Mint már említettem, Jobe is segített.

-Biztos vagyok benne, hogy egy vagyonba került...- motyogtam, mikor megláttam a ruhát.

Nem arany színű volt, de nem is rózsaszín, valahol a kettő között. Nagyjából térdemig érhetett a csipkés anyaga. Hátán V alakban volt kivágva és két vékony pánt fogta össze. Összességében gyönyörű volt.

-Te jó ég! Jude ez valami csodálatos!- öleltem felindulásból magamhoz.

-Megnyugodtam, hogy tetszik! Remélem a méret is stimmel.

-Tényleg a méreteket honnan tudtátok.- kerekedett ki a szemem.

-Hát az úgy volt...

-Judeee!

-Csak Jobe elhozta az egyik simulós pólódat.

-Na szépen állunk!- nevettünk mind a ketten.

-Viszont most akkor próbáld is fel!- adta kezembe a ruhát.

Jude elvezetett a fürdőig, ahol magamra is hagyott. Szerencsére a ruhán nem volt cipzár, így nem kellett meg azzal is szorakoznam. Na az lett volna a ciki, ha Jude-nak segítenie kellett volna. Mikor megláttam magam a tükörben a szó szoros értelmében eltátottam a számat. Még magamat is szépnek neveztem ebben a ruhában.

Jude Bellingham szemszöge:

Mikor belépett a szobámba, majdnem hangosan kimondtam azt, amit gondoltam. Gyönyörű!
Hihetetlen, hogy mennyire jól állt neki ez a ruha, már nem mintha más nem állna neki jól. De ez...

-Nagyon szép vagy!- ejtettem ki a szavakat mosolyogva.

-Köszönöm! És a ruhát is, valami csodálatos.

Nem csak a ruha csodálatos.

-Ha ezt egy szandállal veszem fel az úgy jó lesz, ugye?- olyan bizonytalannak látszott. Pedig nincs miért.

-Persze, hogy jó lesz!

~~~

És itt is lenne a tizedik fejezet. Szerintem még egyik könyvemben sem jutottam el idáig. De teljesen elhatároztam magam, hogy ezt a könyvet be szeretném fejezni!