Öregszem

- Sokat várt?

- Ömm... , rendben van?

- Mi bajom volna? - kérdezte meglepetten - Mit tud, amit én nem? - a mondat végére igazán elhalkult hangja.

- Uram. Maga..., maga... m... Mosolyog! - szinte visított pedig még megszólalni is alig mert a férfi jelenlétében. Most azonban az alváshiány és az ital miatt nem igen tudott mit kezdeni őszinteségével.

- Tessék? - belépve a terembe tükör elé állt - Valóban. - hangja szinte csengett a mosolyától. - Befelé! - intett a lánynak aki még mindig megkövülve állt a terem ajtaja előtt. Igazán vehette volna a fáradtságot hogy nekikezd az anyagnak míg én távol vagyok. Hisz, - szólt körbefordulva nagy kézmozdulattal - ez csak egy terem nem a magán lakrészem. - és a mosolya újra gúnyos lett.

És Hermione ekkor vesztette volna el az egyetlen lehetőségét arra, hogy a férfi ne sértegesse a délutáni óra további részében. Há, de mi Grangerről beszélünk. Akinek nem mellesleg nem csak vodka volt a poharában úgy egy órával ezelőtt. Bár, nem neki szánták igazán nem, de mit tanul ebből az esetből ha nem azt, hogy nem nyúlunk ahhoz ami nem a miénk, na meg persze sok mást.

- Ó, hagyd már. Te is tudod, hogy ott már jártam.

- Valóban volt már rá alkalmad.

- Tudtam! Te nem Perselus Piton vagy. - mondta teljes komolysággal a lány.

- Teszteljen Miss Granger. - sóhajtott megadóan a tanár és a lányhoz lépett.

- Mi van a sétapálcája végére írva?

- Az ég világon semmire nem való ez a szar. - szinte már sziszegett mérgében. Utálta hogy botra volt szüksége, neki aki egész életében senkitől nem várt se segítséget, se sajnálatot. Most mégis rá volt utalva a sétapácára mert sérülései nem gyógyultak megfelelően. Az a szánalom amit az emberek, a diákok szemében látott amikor rá néztek rettentően feldühítette őt ne sajnálja senki, soha. Főleg ne a diákok, nekik csak félniük kell és tisztelni őt.

- El engedted magad ugye tudod? - mondta Hermione mosolyogva.

- Jól van na, nekem is jár ennyi néha.

- Valóban megérdemled. Na mi történt?

- Hatan sírtak az első órán. -mosolya büszke volt és igazán igazi. Hermione már nyitotta volna a száját mikor folytatta. - Ácsi nem, nem, nem elsősök. Másodikosok el hiszed ezt, rég volt már, hogy ez sikerült? Mióta botom van biztos, hogy nem. Ahogy rácsaptam az asztalra ahol  két Hugrabugos ült az a kettő megkezdte és onnan már könnyű dolgom volt. - nevetett tényleg igazán jól érezte magát.

- Na, most komolyan te ennek még mindig jobban tudsz örülni mint bármi másnak. - a lány bosszús volt de már mosolygott. Igazán örült neki, hogy a férfi boldog.

- Hát persze, hisz kezd visszatérni a tekintélyem. Na, gyere már ide ne örüljek egyedül. - karjait hívogatóan széttárta a lány felé, az pedig oda sétált hozzá és belesimult az ölelésbe.

- Sosem változol. - suttogta a férfi talárjába.

- Soha, de te választottál. - hangja lágy volt és gyengéd. még szorosabban magához vonta kedvesét és hajba csókolt. Majd hirtelen eltolta magától a lányt. - Mióta is iszol te nap közben nélkülem? - próbált szigorú hangot megütni miközben csak kisimult arccal leste a másik minden kis rezdülését. 

,,,

Igen Hermione választott még a nagy csata előtt bevallotta a férfinek, hogy szereti aki ekkor faképnél hagyta mit sem törődve azzal mit is hallott éppen. Hermionenak ez jobban fájt mint bármely átok amit addig tapasztalt. Piton hasonlóan érzett, de nem adhatott reményeket a lánynak ő tudta mi következik azt is tudta, hogy valószínűleg mire Voldeort meghal már ő maga is halott lesz. Nem hagyhatta, hogy a lány gyászoljon egy olyan embert mint ő egy olyan érzelem miatt ami sosem tudott igazi lenni. Viszont mind kettejüknek igazi volt. Mindketten belül összeroppanva és dühösen mentek a csatába. Hermione mindent megúszott mintha egy őrangyal védené. Perselus, pedig hát neki csak az volt a szerencséje, hogy mindig tartott magánál egy kis ellenmérget, hogyha bárkit is meg kellett volna mentenie  Naginitől ő meg tette volna. Az a kis bájital tartotta életben míg őt is össze nem szedték a többi sérülttel együtt. Ájultan került a gyengélkedőre és szinte az utolsók között volt akiket elláttak. Már, hogy aki addig nem hal bele sérüléseibe. Ennek az eredményét viselte magán Perserus minden nap. Miután felébredt lábra állni sem tudott. Hatalmas küzdelmek és fájdalom árán jutott el addig ahol most van. Százszor is megbánta hogy túlélte az egészet.

Mikor Perselus felébredt azt sem tudta pontosan hol van és mi történt vele. Legnagyobb meglepetésére Hermione ott volt, ágya mellett ült egy igen kényelmetlennek látszó székben a könyv amit olvasott a földre hullott ő pedig aludt. Perselus látta rajta, hogy fáradt és megviselt. Mégis ott volt, a férfiben ekkor tudatosult mind az, hogy ami a csata előtt történt az mind igaz lehet, hacsak nem álmodott. Nem, nem akkor miért is lenne épp itt. Nem ápolónő.

 - Granger. - beszélni próbát bár hang nem igazán jött ki a torkán. Amaz amint meghallotta a hangot felpattant és könnyes szemekkel nézte az ágyban fekvő férfit aki már próbát felülni aminek eredménye az lett, hogy vissza is hanyatlott a fájdalomtól. Másodjára már sikerült neki a művelet, addigra Hermione már egy pohár vízzel állt mellette ami nagyon jól esett kiszáradt torkának. Mikor felkelhetett a lány egy tükröt adott neki de figyelmeztette, hogy ne lepődjön meg túlságosan azon amit látni fog. Eddig eszébe sem jutott, hogy bármi változhatott volna rajta persze a sebhelyeket kivéve. Belenézett a tükörbe. Megöregedett, haja szinte teljesen ősz volt csak néhol mutatta meg eredeti önmagát. Meglepetten és dühösen Hermionére pillantott. 

- Meddig voltam kómában az Istenért? 

- Csupán tíz napig uram, a gyógyítók azt mondják a méreg hatása lehet. Közrejátszhatott, hogy az utolsók között látták el.

- Remek, 38 évesen szinte 70 lettem! - dühös volt rettentő dühös. Nem volt ő hiú ember de arre soha életében nem gondolt, hogy közel a 40 -hez  így fog kinézni. - És maga miért van itt talán őrt állt itt egész idáig meg ne öljön valaki álmomban? - gúnyolódott.

- Csak szerettem volna itt lenni mikor felébred.

- Felébredtem elmehet. - de nem ment el ott maradt mellette. Perselusnak pedig semmi ereje nem volt vitatkozni vele.

De aztán már mindig mellette volt elviselte azt a végtelen dühöt amit rajta vezetett le, kihozta belőle azt a rengeteg fájdalmat amit érzett,  segített neki lelkileg, segített a felépülésben és megismerte őt. Már mindezek előtt sokat jelentett neki a lány maga sem tudta miért, de az, hogy ebbe az állapotában nem hagyta magára mikor épeszű emberi lény menekült volna, mindennél többet jelentett neki. Talán Lily halálakor sírt úgy mint azokon a napokon mikor már teljesen összeroppant és feladott mindent. Számtalanszor el küldte, megfenyegette, kidobta Hermionet a lány mégis ki tartott. Aztán már nem tudta titkolni a lány elől sem azt, hogy igazából mit érez iránta. Megenyhült és igazán szerelmes lett, ahogy a lány is őbelé amit ezidáig nem tudott megérteni. Mellette megváltozott úgy érezte van értelme maradni van értelme élni és hálás volt ezekért az érzésekért.

,,,

Nem akarták, hogy az iskolában mindenki tudjon a kapcsolatukról ezért titkolták persze az igazgatónő tudott róla de diszkréciójáról biztosította őket. Az hogy nem akarták erős kifejezés Perselus eldöntötte, hogy senki sem tudhatja Hermione pedig elfogadta.

- Tudod mit, ma menjünk együtt vacsorázni. - mondta Perselus sejtelmes mosollyal.

- Hova akarsz menni? Hozzád vagy Roxmortsba? - kezdte Hermione elkalandozva.

- A Nagytereme.

- Vagy Londonra gondoltál.... Tessék?! - sikoltott fel a lány. - Mit itattak veled, hogy ilyeneket mondasz?

- Tudod drágám szerelmes vagyok. - a férfi jót mulatott a lány zavarán.

- Aha és akkor most már ez azt jelenti hogy mindenkinek meg kell tudnia?

- Felőlem akár az ablakon is ki kiabálhatod már az sem zavar. -teljesen nyugodt volt tudta, hogy Hermione ilyet nem tenne, aztán elakadt a szava. A lány az ablakhoz lépett egy mozdulattal kivágta és már kezdte is.

- Szeretem Perselus Pitont! - kiáltott ki az ablakon.

- Tudjuk! - jött vissza a válasz kiáltás több helyről is. - Perselus elkerekedett szemmel nézte Hermionét majd mellé állt az ablakban. Már éppen megszólalt volna mikor a lány belé fojtotta a szót.

- Szavadon foglak Perselus Piton! - a férfi nyakába ugrott és megcsókolta. A kastélyparkból hangos ujjongás füttyszó és taps hallatszott. Perselust ez már nem érdekelte ott állt karjaiban a szeretett nővel és csak ez számított semmi más. 

"Hermione itáliában egy csepp bátorság kivonat volt ;) (saját ötlet)"