Beszélj, mint egy angyal, te ÖRDÖG/Harry Potter fanfiction /

~3.2~nyári szünet II.

Sierra:

Az ablaknál álltam, és néztem a csillagos eget, és az alatta a horizontig elterülő gyönyörű kertet. A nap során hosszú sétát tettem a bokrok és a virágok alkotta ösvényen. Nagyon kifárasztott, mire az egészet körbejártam, de mégsem tudtam álomra hajtani a fejem. A gondolataim állandóan forogtak. Bár ha belegondolok azóta nem aludtam jól, hogy  Dumbledor elmondta nekem az igazat. Az igazat, ami hirtelen elvette az életem, és elvette a jövőm, amit eddig elképzeltem magamban. Minden, amiben eddig hittem darabjaira hullott. Horqrux vagyok, méghozzá azé, aki megölte a szüleimet, és eddig már kétszer is az életemre tört. 

Azé vagyok, akit Harrynek, az ikerbátyámnak meg kell majd ölnie, hogy beteljesítse a sorsát. Egyetlen emberrel osztottam meg eddig a mélyen szántó depressziós gondolataimat. A házvezetőmmel, Piton professzorral. A tanár úr meglehetősen sokat tudott az átokról, ami rám hárult, és próbált utánajárni, hogyan tudnánk eltüntetni belőlem, de hiába. Semmit sem talált. Több üzenetet is váltottunk a nyári hetek során. A bennem élő lélekdarab csak akkor semmisülhet meg, ha ...

Sóhajtottam, ahogy a bátyámra gondoltam. Neki van jövője, és mivel én elveszítettem a sajátom, úgy döntöttem, segíteni akarok neki abban, hogy meg is élje azt. 

Hirtelen a falióra kongása rántott ki a gondolataim közül. Ma van a születésnapom, ahogy Harryé is. Nemrég elküldtem hozzá Nyxet, az éjfekete baglyomat, az ajándékával. Sok időt, és levelezést vett igénybe, hogy megkapjam azokat a képeket, amikből még mindig van pár, ami nem érkezett meg. Az ötlet, hogy képeket adok neki akkor ötlött fel bennem, mikor Mrs Greengrass magával vitt a pályaudvarról. 

Nem tudtam, hogy eljön értem, hogy a nyarat ne kelljen a bácsikáméknál töltenem, de nagyon örültem a dolognak. Daphne, és a most 10 éves Astoria nagyon kedvesek voltak velem. Nagyon sokat játszottunk, és tanultunk együtt. A kislány örült nekem, mert a legjobb barátnőm sokat mesélt neki rólam. Megmelengette a szívemet a gondolat, hogy  a nyári szünet során is gondolt rám. Az egész család nagyon elfogadó volt. Szinte úgy kezeltek, mintha egy lennék közülük. Együtt mentünk el Mrs Greengrass festmény bemutatójára. Ő olyan ritka tehetség birtokosa, hogy képes arra, hogy mozgó, beszélő, gondolkodó portrékat készíteni. Már értettem, kitől tanult meg így alkotni a lánya. A kis Astoria írni szeretett. Szebbnél szebb verseket alkotott, melyekből néhányat nekünk is megmutatott. Halkan megsúgta nekem, hogy újságíró akar lenni, ha felnő.

Mr Greengrass a minisztériumban dolgozik, ő felelős a Nemzeti Varázsjogi Hivatal nyilvántartásának részlegéért. Bemehettünk hozzá a munkahelyére. Az eljutás a minisztériumba meglepően simán ment, mivel osztályvezetőként a kandallóból egyenesen az irodájába mehettünk volna, mint a bejegyzésemnél Pitonnal, de ehelyett most egyenesen a fő csarnokba utaztunk. 

A fő csarnok egy hosszú, tágas, lélegzetelállítóan impozáns terem volt. A sötét fapadlója olyan fényes volt, mintha szakadatlanul políroznák. A páva kék mennyezetet díszítő, csillogó aranyszimbólumok szüntelenül mozogtak és változtak, akár egy hatalmas égi kijelzőtábla betűi. Kétoldalt, a sötét fával borított falak mentén, aranydíszítésű kandallók sorakoztak.  A  közepe táján szökőkút állt; kerek medencéjének közepén életnagyságnál nagyobb aranyszobrok emelkedtek. A legmagasabb szobor egy daliás varázslót ábrázolt, ég felé emelt pálcával a kezében. A kisebbek egy gyönyörű boszorkányt, egy kentaurt, egy koboldot és egy házimanót mintáztak. Az utóbbi három lény csodálattal nézett fel a boszorkányra és a varázslóra. A két varázspálca végéből, a kentaur nyilának hegyéből, a kobold sipkájának csúcsából és a házimanó két füléből egy-egy csillogó vízsugár lövelt ki. 

A bal oldali falon tábla hirdette: BIZTONSÁGI ŐRSZOLGÁLAT. A tábla alatt álló íróasztal mögött kopaszra borotvált fejű, páva kék taláros varázsló ült. Egyenesen felé indultunk.