A jövő problémái BEFEJEZETT

4. A tragédia

~1981 október 31~

Harry nagyot nyújtózva kelt fel reggel, majd a naptárra pillantott. Ma haltak meg a szülei. Perselust hallotta, ahogy belopakodott a hálóba és nem kellett neki több, tudta, hogy hol volt. Az anyja mellett sírt.

Perselus leült az ágy szélére, majd kezét arcába temette és halkan zokogott.

-Sajnálom. -mondta Harry, majd közelebb húzódott hozzá. Állát szerelme vállán nyugtatta, miközben mellkasát átfogta karjaival és ütemesen simogatta. -Tudom, hogy sokat jelentett számodra. -folytatta tovább. Erősebben rászorított a zokogó szerelmére és lágy hangon nyugtatgatta. -Minden rendben, minden rendben... -ismételgette. Körülbelül fél óráig lehettek így, mire Perselus sírása alábbhagyott.

Légzése rendeződni látszott, hangja egyre halkult. Harry megfordította szerelmét, majd csuklójánál meghúzta, ezzel jelezve, hogy feküdjön mellé. Ő vonakodva ment oda, de végül nem bánta meg. Harry a fejét ölébe nyomta, majd hajával kezdett játszani. Ő volt az egyetlen ember, aki sebezhetőnek láthatta Perselust. A férfi csak feküdt ott és élvezte a nyugtató szeretet hatását.

Mikor már képesnek érezte magát, hogy cselekedjen elment lezuhanyozni, kivételesen Harry nélkül, mert most egy kis magányra vágyott. Ezután felöltözött és lement a konyhába, ahol már gőzölgő reggeli várta. Tányérjára szedett egy nagy adagot, majd némán leült az asztalhoz és robotszerűen enni kezdett. Vőlegénye aggódva figyelte őt, de most semmi kedve nem volt beszélgetni. Mire belenyugodott volna, hogy végre lesz egy zavartalan étkezése Harry megszólalt.

-Perselus....tudom, hogy nem akarsz most cseverészni.... én sem akarok. Csak hallhass meg! Ma....én.... a szüleimet vesztettem el, hidd el..... nekem is fáj tudni, hogy mit sem tehetek, hisz akkor megváltozna a jövő. Így sem tudom, hogy nem történt még semmi különösebben katasztrofális, amióta itt vagyok. Hiányoznak, de már... azóta beletörődtem abba, hogy soha többé nem lesznek az életem részei. -fejezte be, miközben arcán egy magányos könnycsepp futott végig.

Perselus erre ösztönösen felpattant a helyéről, hogy letörölje azt. Szerelmét mellkasához húzta és szomorú ölelésbe vonta. Fájt neki Lily elvesztése és még inkább a tudat, hogy a síró gyermek az az ő kedvese volt, aki annyira keservesen zokogott és szólítgatta az anyját, hogy Perselus szíve mintha darabokra tört volna. Mégis most mintha egy láthatatlan ragasztó foltozná újra össze, ezt váltotta ki belőle az ő Harryje.

 Egy ideje már tudja, hogy szétszaggatott lelke, melyet Dumbledore halála is kiváltott a bűntudat miatt már újra ép volt. Ebben nagy szerepet játszott vőlegénye is, aki nap, mint nap kiállt mellette és támogatta őt. Ebben a minutumban mégis neki kellett ezt visszaadnia a másiknak, de nem értett hozzá. Egyszerűen idáig mindig ő volt, akiről Harrynek gondoskodnia kellett, legtöbbször az ingatag lelkivilága miatt is. 

Mégis mikor lenézett, Harry meg fel rá, arcán kedves mosoly bujkált. Perselus szája leesett meglepetésében és mire összeszedte magát a fiú lágy csókot váltott vele, majd utána reggelijével foglalkozott. Perselus akármennyire is el volt keseredve mennie kellett ma a Roxfortba. Mivel jövőbeli tanár lesz, ezért már többször látogatta az iskolát, ahol próbaképp órákat tartott, vagy éppen Dumbledoreral adminisztráltak. Most is kelletlenül, de miután elfogyasztotta táplálékát szorgalmasan felöltözött.

Fekete talárja vészesen lobogott utána, mikor lesietett a lépcsőn, hogy elbúcsúzzon Harrytől. A férfi mosolyogva fogadta szerelmét, ahogy tetőtől-talpig végignézett rajta. Tudta nélkül már most úgy öltözködött, mint később. Az egyetlen nem fekete darab továbbra is a ruhái alatt megbúvó fehér ing volt, mely enyhén kikandikált a többi alól.

A férfi a kertig sétált, majd onnan egy pukkanással eltűnt. A Roxfortban megjelenve ragadozó lépteivel vágtatott át a folyosón, majd dühösen ment a kőszörnyhöz, majd kimondta a jelszót: Karamell. A szobor azonnal félreugrott az útjából, majd Perselus sietősen felment és türelmetlenül kopogott az igazgatói iroda ajtaján.

-Mi olyan fontos? -kérdezte idegesen.

-Perselus....ma Lily Pottert és James Pottert holtan találtuk. Voldemort pedig eltűnt, amikor megpróbálta megtámadni a kicsit Harryt. -mondta szomorúan.

-Mind tudtuk, hogy ez bekövetkezik, vagy nem Albus? -kérdezte nyugtalanul, miközben mellkasában erős szorítást érzett. Erős bűntudata volt.

-Természetesen, de rendkívül sajnálatos, bocsáss meg, amiért nem tudtam megmenteni őket. -nézett rá az igazgató felholdalakú szemüvege mögül, miközben kék szemében a megbánás szikrái voltak felfedezhetők.

Perselus viszont hallotta Harrytől milyen Dumbledore. Hogy bármit beáldozná a nagyobb jó érdekében. A férfi mégis minden egyes alkalommal megnyugtatta magát és mondogatta, hogy minden rendben lesz. Tudta, meddig él majd, ezért nem idegeskedett annyit, de azzal is tisztában volt, hogy egy nap meg kell majd ölnie Dumbledoret. Miután az idősebbel átbeszéltek még pár dolgot és Perselus rájött, hogy minél gyorsabban munkába akarják állítani őt, kissé félve a jövőtől, de mégis némileg bizakodón ment el onnan.

Bár utólag rájött, hogy nagyon fog neki hiányozni Harry, ezért megígértette vele, hogy sokszor meg fogja látogatni. Ezzel a munkával ráadásul Perselus végre első lesz valamiben bizonyos szempontból. Mivel is ő lesz a Roxfort eddigi legfiatalabb házvezető tanára.

----------------

Bocsánat ezért a viszonylag unalmas részért, mint idáig minden. Innentől felgyorsulnak az események és időben fogok ugrálni a fontosabb eseményekhez, ahol megismerjük azoknak hátterét. Őszintén kezdem megunni ennek az írását, így nem lesz hosszú könyv és ezzel lezárom majd ezt a történetet és a megszavazott Bezárva és megrémítve veszi majd át a heti kétszer feltöltött fejezetet.