Egy új kezdet hajnalán(Dramione ff)

7. fejezet: A levél

/Hermione szemszöge/

A napom kis részét Ron társaságban töltöttem az aurorok parancsnokságán. Ám, mivel én nem voltam soha az a nyugton ülő típus, hamar meguntam, hogy egy helyben üljek és nézzem ahogy Ron dolgozik, míg én csak lóbálom a lábam. Ha már fölöslegesen lógtam mondhatni a munkából, akkor már nem akartam ücsörgéssel tölteni, ezért barátom engedélyével elindultam körbenézni kicsit az épületben. Már évek óta itt dolgozott Harry és Ron mégse töltöttem igazán sok időt itt. Nem tudom miért, de valahogy annyira hideg volt számomra. Szinte olyan volt, mint egy katonai bázis a muglik világában. Az emberek csak végezték a munkájukat, elmentek néha elfogni egy halálfalót, megírták a jelentést és ennyi. Számomra ez kissé unalmas volt. Nem hiszem, hogy képes lettem voltam naphosszat itt tölteni a munkába temetkezve.

Persze a Roxfort-ban ugyanez volt a helyzet, hiszen egész álló nap csak tanítottam, a dolgozatokat javítottam, olvastam, a barátaimmal beszéltem és más egyéb dolgokat csináltam és minden egyes nap ugyanezt megismételtem. Szó se róla szerettem tanítani és szerettem a diákjaimat, de úgy éreztem valami hiányzik az életemből, valami amitől úgy érezném, hogy végre nem ismétlődik a napom. Olyasmire gondolok, mint ami ma történt. Draco Malfoy lehet, hogy felhúzott az arrogáns viselkedésével, de mégis ha csak arra a pár percre gondolok, élveztem a csipkelődéseinket, mert az bizony bolondozás volt a részéről. Bolond lettem volna, ha nem vettem volna észre, hogy Draco nem akart megbántani egyszer sem a szavaival. Láttam rajta, hogy igazán igyekezett, nehogy olyat mondjon amivel megbánthat. Úgy látszik mégis csak van benne valami jó, még ha ritkán is mutatja ki. Elrejti igazi önmagát.

A folyosón lépdelve hangokat hallottam. Bizonyára az aurorok hangoskodtak. Kíváncsi voltam arra, hogy vajon minden auror olyan, mint Harry, vagy Ron, ezért elindultam arra. Befordultam balra ahonnan a hangot véltem hallani, majd megpillantottam egy kétszárnyú ajtót. Közelebb merészkedtem hozzá és benéztem rajta. Egy hatalmas terem tárult rögtön a szemeim elé. Tele volt mindenféle bútorral és tartozékkal, amire egy irodának szüksége lehet. Elámultam a hely varázsától, mert bár tele volt hétköznapi tárgyakkal, úgy mint asztal, szék, növények, de mellette megtalálható volt a varázslók elengedhetetlen tárgyaival. Ilyenek voltak a seprűk, a fegyverek teljes arzenálja és számtalan olyan tárgy, amiket csak talán a Minisztériumban láthattam. Még csak soha nem is sejtettem, hogy a parancsnokságnak van egy olyan része, ami teljesen más világképet képes mutatni nekem. Ez a hely se nem volt hideg, se nem volt unalmas. Akárhova néztem a benn tartózkodó aurorok arcán mosolyt láttam, nevetést és csipkelődést hallottam, egymást segítették, ha valaki elakadt.

Ez egy igazi közösség volt, tele vidámsággal és bolondozással.

A diákkoromra emlékeztetett, amikor még Harry-vel és Ron-nal semmi gondunk nem volt, bár az igen ritka alkalom volt, ezért is tűnt ez az egész annyira hihetetlennek. Nagyot sóhajtottam. Nem tudom miért, de egyszerre csak szerettem volna én is ide tartozni, ahol nem tengetném unalmas tanítással a mindennapjaimat. Persze, megint csak elismétlem, imádok a Roxfort-ban élni, tanítani és segíteni a diákoknak. Ám, egy kis részem ide vágyódik, ahol a képességeimmel és tudásommal segíthetném a varázsvilágot, hogy minden Voldemort nyomdokaiba lépő gonosz varázslóval örökre leszámolhassunk. Erre vágyott egy kis részem, ahogy a teremben lévő aurorok-at néztem, ugyanakkor a gyakorlatias énem arra sarkalt, hogy ez nem az én világom. Leszámoltam a veszély és kaland ízével azon a napon mikor Harry legyőzte Voldemort-ot.

Épp ezért hátat fordítottam az ajtónak és vele együtt a teremnek is, hogy még csak ne kísértsen a létezése, mikor egy hang megtorpanásra késztetett.

- Draco, te is megkaptad? - kérdezte egy hang és a név hallatára a gyomrom egész egyszerűen veszettül összeszorult, a szívem pedig hevesen kalapálni kezdett. Draco Malfoy neve hallatán mindig elfog ez az idegesség, és mivel ma személyesen is találkoztam az egykori Mardekár herceggel még inkább elfogott a pánik.