A lángok ébredése

6. Brandt

A könyvtár egy cseppet sem változott, mióta elmentünk. Most is ugyanúgy vaskos kötetekkel tömött polcok sorakoztak a falak mentén, és a hatalmas ablakokon keresztül annyi fény jutott be a szobába, hogy majdnem túl világos volt.

Ugyanabba a karosszékbe telepedtem le, amelyiket Marea megtámadta. A tőr nyoma kivehető volt, de senki nem tett semmit a javítás érdekében. Az egyik karfára támasztottam a könyököm, a másikon átdobtam a lábam, az öklömmel pedig a fejemet tartottam. Szándékosan nem vettem figyelembe Terrah rosszalló tekintetét, aki az etikettnek tökéletesen megfelelő pozíciót tartott.

Úgy éreztem, újjászülettem, mert végre kiélvezhettem egy meleg fürdőt, és friss ruhát húzhattam fel. Ahogy elnéztem a többieket, ők is hasonlóan érezhették magukat.

Terrah gyorsan visszatért megszokott, földig érő ruháihoz. Most egy egyszerűbb sötétbarna, már majdnem fekete viseletet talált, amit nem díszítettek semmivel. Nem pont gyászruha, de Terrah megtett minden tőle telhetőt. A haja, mint legtöbbször, most is ki volt engedve, de még messze állt a száraztól. El sem tudtam képzelni, hogy annyi hajam legyen, mint Terrah-nak. Fésű helyett az ujjait húzta végig derékig érő fürtjein, nehogy összegubancolódjanak száradás közben.

Calais egy egyszerű, fehér vászoninget húzott föl, sötét nadrággal és csizmával. A haját hátrakötötte, hogy ne lógjon a szemébe. Hozzászoktam, hogy viszonylag egyenes haja van, ezért most furcsa volt látni, hogy a tincsek finom hullámokba ugranak össze. A fiú felém pillantott, és az egyik szemöldöke felszaladt. Rávigyorogtam, majd másfelé néztem.

Ailéma volt az egyetlen, aki úgy tűnt, jól érzi magát úgy, ahogy. Ugyanazt az éj kék ruhát viselte bebörtönzése óta, és ez meglátszott az anyagon. Kicsit szakadt volt, helyenként foltos, de a mágusnő nem úgy viselte, mintha ez zavarta volna. Hosszú fekete haját most egy laza kontyba tekerte fel, így könnyen észrevehetővé váltak a kék tincsek. Sötét bőréhez és hajához képest most egészen világosnak látszottak. Az egyik ablak előtt állt és érdeklődve tekintett körbe a helyiségben.

A következő pillanatban nyílt az ajtó és Rayan lépett be rajta. Ő is rendbe tette magát, és most már tagadhatatlan volt hercegi mivolta, amit az út pora megfakított. Bár nem úgy tűnt, mint aki tudatosan viseli a nemesi vért ebben a percben. Szegény teljesen szét volt csúszva.

- Késtem? - nézett ránk bocsánatkérőn.

- Rá se ránts! - legyintettem. Először valami szellemeset akartam mondani, de aztán a hirtelen fejfájás miatt meggondoltam magam. Az egész koponyám lüktetett, és ettől nehezemre esett koncentrálni.

- Marea? - kérdezte a herceg, miközben végigmért mindenkit, és feltűnt neki, hogy eggyel kevesebben vagyunk.

- Úgy gondolom, ő nem fog eljönni - mondta nyugodtan Ailéma, mire mind a négyen értetlenül néztünk rá.

- Nem ő volt, aki leginkább erőltette, hogy egy csapat vagyunk meg a többi? - kérdeztem. - És most pont ő nem jelenik meg, aki leginkább állította, hogy meg kell téged menteni? - nem szándékosan ütöttem meg durva hangnemet, csak a fejfájástól ingerült lettem. - Már bocsánat...

- Értem, mire célzol, Brandt - tette fel a kezét Ailéma, hogy ne folytassam. Úgy tűnt, nem csak azt érti, amire céloztam, hanem a miértet is. - Azt kell tanácsolnom, hogy ezt most hagyjátok rá. Mareának mindig is másként kellett feldolgoznia a veszteséget. Elég volt neki elsőre is elveszítenie Markot - együtt érzőn pillantott Rayanre. - Másodszorra még rosszabb. Láttam, mi történt első alkalommal, és úgy gondolom, az még a jobbik eset, ha csupán egyedül szeretne lenni.