See me [Fordítás]

1. rész

Találkoztál már valaha olyan lánnyal, aki egyszerre boldog és gyönyörű? Olyan lányokra gondolok akikkel, ha szembe mész az úton, visszapillantasz csakhogy láthatsd őket még egy másodpercre. Talán azt hiszed, hogy boldogok... De nagyon jól tudnak színlelni.

Nem tudok másra gondolni, csak arra a doboz cigire a táskámban. A gyomromban érzem a sürgető érzést, hogy rágyújtsak. Szükségem van a rövid gondatlanságra, ami az első szál után következik. De kell az érzés is, ahogy azok az undorító anyagok a tüdőmbe áramlanak.

Emlékszem arra a nevetséges előadásra, amit még középiskolában rendeztek a szerhasználatról. Azt mondták, a cigaretta tartalmaz patkány mérget. Emlékszem a borzongásra ami végigfutott a hátamon, mikor a tanár megemlítette. El sem tudtam képzelni, hogy miért mérgezné valaki a tüdejét ilyesmivel. Bezzeg ha látna most az a fiatal, naív énem. Emiatt vagyok legtöbbször teljesen elveszve. És ugyanezért fogadom el kérdés nélkül a kábítószert bárki kezéből, aki csak felajánlja. Érezni akarok valamit. Bármit, hamár itt tartunk.

A telefonom képernyőjére pillantottam és megkönnyebbülten vettem tudomásul, hogy még van 7 perc az ebédszünetből. Necces, de meg tudom csinálni. Az egyetlen probléma, hogy mikor kijövök az iskolából cigizni, nem akarok többet visszamenni. Nincs kedvem egész angolon Rómeó és Júlia bénázását hallgatni. Idióta volt mindkettő.

-Seren? Hallasz? -rángatott vissza a valóságba, Olivia szinte betegesen vékony hangja. Végig néztem az asztalon, amelynél ültem. Amelynél minden nap ülök, ugyanazokkal az emberekkel.

Olivia mindig is ragaszkodott a barátjához, Noah-hoz. A Trinity pedig sosincs messze tőlük, készen kell állnia, hogy pletykákat suttoghasson a lány fülébe. Ott van még Benji, Jax és Tyler akik mindig ugyanazon az oldalon ülnek, így láthatják a Cafeteria előtt sétálgató lányokat. Cain és Zane pedig az asztal két végében foglalnak helyet, és csinálják a... hát, igazából bármit is csináljanak.

Aztán vagyok én. Konkrétan a társaság közepén. Beszorítva az emberek közé.

-Hm? -fordultam felé, közben a fejemet rázva, hátha kitisztul a látásom. Ezt abba kell hagynom. Egyszerűen csak nézek ki a fejemből, egy pontra meredve. Legalább ne itt. Ne az iskolában, ahol az emberek úgy nézik minden mozdulatomat mintha egy állatkerti állat lennék.

-Csak annyit kérdeztem, hogy mit tudsz Carter-ről. Néha nem tudom merre jársz, de nem itt, az tuti. -nevetett fel, majd hátra dobta a szőke haját a válla felett. Megforgatta a szemét, de közben egy műmosoly bújkált a szája sarkában. Mintha ettől nem tűnne akkora ribancnak, mint amekkora valójában.

Álltam a pillantását, miközben próbáltam rájönni, hogy mi a francról beszél.

-Seren, olyan haszontalan vagy néha. Mondjuk, legalább csinos. Esküszöm, különben nem ennél az asztalnál ülnél. Hanem inkább a nyomikkal. -biccentett a háta mögött ácsorgók felé. -Na, add ide a telefonod. -folytatta, miközben elengedte Noah nyakát, majd azzal a lendülettel felkapta a telóm az asztalról. -Mégcsak nem is írtál neki eddig?

-Miért nem írsz neki te? -kérdeztem. Fogalmam sincs mit írhattam volna neki. Carter az a tipikus fiú, aki tagja a foci csapatnak, de közben egészen normális. Legalábbis azt hiszem. Okos gondolat, ezért is fogok távolságot tartani.

-Igen Olivia. Miért nem te írsz neki? -állt Jax a pártomra, és barátságosan rám mosolygott.

-Mivel csakis Seren-ért tenné meg. Te is tudod. -motyogta. -Meg is van. Vissza fog írni.... 3... 2...

Azt hiszem itt az idő, hogy én forgassam a szemem.

-Igent mondott. Hála az égnek! -sikoltozott, miközben elém tolta a telefont.

Gyorsan a szememmel végigfutottam a beszélgetést. Valamiért a nyaralójukat akarjuk kölcsön venni. A társaság izgatott morajlásából ítélve én voltam az egyetlen, aki nem tudott erről a tervről.

-Szóval, én és Jax fogjuk hozni a piát, Olivia meg a Trinity pedig a kajákat. Tyler a füvet. Cain te a zenét oldd meg... -tájékoztatott minket Benji, mielőtt hozzám hajolt. Átkarolt, majd a fülembe kezdett suttogni, olyan halkan, hogy csak én halljam. -Neked elég, ha csak a bikinidet hozod, Seren.

Talán van valahol egy fürdőruhám.

-Zane, te ugye el tudod hozni apád terepjáróját? -folytatta Benji, figyelembe se véve a rá szegezett komor pillantásom. Zane-re kaptam a tekintetem, aki meglepetésemre már engem figyelt.

-Igen, persze. -válaszolt, a szemét rajtam tartva.

-Emlékeztek mi történt legutóbb, mikor Seren annyira berugott hogy vetkőzni kezdett a jakuzziban? -kuncogott Trinity az oldalamat bökdösve. Tyler és Benji "mindent tudóan" húzogatták a szemöldöküket, miközben ádázul vigyorogtak.

-Najó, azt hiszem ideje kicsit külön vonulnom cigizni. -motyogtam az orrom alatt. Lassan felálltam a kényelmetlen műanyag székből, majd a pénztárcámért nyúltam. Nem tudom eldönteni hogy ennyire mohón vágyok a cigi után, vagy csak menekülni próbálok az elől, hogy úgy beszéljenek rólam, mintha ott sem lennék.

A hideg tégla falnak dőltem, ahol mindig cigizni szoktam. Kikaptam egy szálat a dobozból, a számhoz emeltem, majd egy kicsi, rózsaszín gyújtóval gyújtottam meg. Reggel óta nem szívtam egyet se.

Érzem, ahogy a nyakam ellazul, a fejemet pedig a falnak döntöttem. Lehunytam a szemem, a füstöt pedig egyenesen az ég felé fújtam.

A "cigiző sarkot" kellene használnom, ahogy a többiek hívják, de mindig tele van diákokkal akik szintén bagóznak vagy csak beszélgetnek. Sosincs csend, nekem pedig arra van szükségem. És persze mindig van egy seggfej, aki megkérdezi, hogy "egy ilyen szép lány miért dohányzik?"

Ew.

Szóval inkább kiszökök a suli mögé, ahol egyébként nem lehetne rágyújtani, csak engem ez a rész nem igazán érdekel.

Az gondolataim Zane pillantása körül kavarognak. A fiú még egészen új a baráti körünkben, mivel tavaly költözött a városba. Igazából nem is rémlik hogyan barátkozott össze velünk. Jó, ha úgy nézzük, nem is vagyunk olyan jó barátok. Úgy 3 mondatot beszélhettem vele egész idő alatt. Még csak arra sem emlékszem, mikor találkoztunk először. Az egyik nap még egy idegen volt számunkra, a másik nap pedig már az asztalunknál ült, mintha mindig is ide tartozott volna. Ha őszinte akarok lenni, egy kicsit faszfej, de a jelenléte nem idegesít különösebben.

Egy bizonyos pontig nagyon távolságtartó voltam vele. Az, ahogy velem bánik, teljesen különbözött a többiek bánásmódjától. Azt hittem ő is rám fog indulni, mint a fiúk nagy része a suliban. Tudom, ez nagyképűnek hangzik, de egyáltalán nem arról szól, hogy többre tartanám magam. Egyszerűen ez az igazság.

Ő nem ilyen. Pontosabban az ellenkezője annak, amilyen a többi srác. Sosem próbált meg beszélgetni velem, vagy "feltűnően" hozzámérni, körém fonni a karját, majd úgy tenni mintha csak "véletlen" csinálta volna. Néha azon kapom, hogy dühösen méreget, mintha kérdés nélkül kezdtem volna simogatni a kutyáját amit csak sétálni hozott le a lakásból vagy valami ilyesmi.

Egyszerűen jó érzés volt. Telibe szarta, hogy mit csinálok vagy mi van velem. Ahogy a többi ember is tette, csak ők valamiért úgy csináltak, mintha érdekelné őket. Eljátszották mintha kedvelnének, mintha barátok lennénk.

Abban sem vagyok biztos, hogy vannak egyáltalán barátaim.