Sorsszerű csapás

| 14. rész |

- Hazajöttem - kiáltottam el magam, mihelyst beléptem a házunkba.

A nappaliba benézve nem találtam senkit, csend honolt a földszinten. Furcsának tartottam, hiszen apám mindennap itthon töltötte napját, mivel az alkohol problémái miatt nem volt munkája. Édesanyám pedig csak délelőtt dolgozott, a nap többi részében főzött és takarított.

- Van itthon valaki? - kérdeztem kissé feszültebben.

Féltem, hogy valami baj történt, hogy apa csinált valamit anyával. Borzongás futott végig a testemen hacsak belegondoltam abba, hogy bármit is tett vele.

Benéztem a konyhába, ahol ugyancsak nem volt senki. A hűtőből kivettem magamnak egy üveg mentes vizet, majd újból a nappali felé vettem az irányt.

- Apa, anya itthon vagytok? - sétáltam az emeletre vezető lépcső aljához. Válasz viszont most sem érkezett.

Idegesen indultam el a lépcsőn azért, hogy megbizonyosodjak arról, vajon tényleg egyedül vagyok-e.

Az összes szobába benyitottam, de nem találtam sem anyát, sem apát, így egy kissé megnyugodva ültem le a nappaliba. Hangforrásnak bekapcsoltam a televíziót és kerestem egy dokumentumfilmet.

A pillám fokozatosan nehezült el, lassan vette át felettem a hatalmat az álmosság. Mielőtt mély álomba zuhanhattam volna, a bejárati ajtó kicsapódott és hangos férfi nevetés özönlött be rajta.

A tekintetem rögtön a hang felé kaptam, s azt lestem, vajon ki jött.

- Gyere be, haver - szólalt meg apám kótyagos, ittas hangján. - Segíts meginni a vodkát.

A gyomrom azonnal görcsbe rándult és idegesség lett úrrá rajtam. A szívem hevesen dobogott a mellkasomban, a pulzusom gyorsan emelkedett. Tudtam, hogy nem lesz jó vége ennek.

- Egyedül vagy itthon? - kérdezte egy másik férfihang, amely ismeretlenül csengett számomra.

- Azt mindjárt megtudjuk - dobta le hangosan a cipőjét apám, aztán elindult a nappali felé.

Gyorsan visszafordultam a tévé felé, majd alvást színleltem. Reménykedtem abban, hogy békén hagynak, s nem zavarnak, de hatalmasat tévedtem.

- Áh, Kornélia drágám, itthon vagy? - vett észre rögtön. - Máté, nézd csak, társaságunk is akad.

- Oh, ki ez a gyönyörű szépség? - huppant le mellém a tag a kanapéra.

Undorító, tömény alkohol szag csapta meg az orromat, amitől felfordult a gyomrom. Igyekeztem nem kinyitni a szemem, és minél erősebben imádkoztam, hogy menjenek el mellőlem.

- A lányom - mondta apám poharakkal csörömpölve. - Elvileg - tette hozzá szarkasztikusan.

- Elvileg? - kérdezte Máté, miközben kezével végigsimított jobb karomon.

A bensőmben egyre csak nőtt a rossz érzet, és nagyon koncentrálnom kellett, hogy ne kezdjek el remegni. Rettegtem az elkövetkezendő pillanatoktól.

- Szerintem nem a lányom - válaszolt apám. - Sára biztosan megcsalt, és nem tőlem van a gyereke.

A levegő a tüdőmbe rekedt, nem hittem a fülemnek.

Hogy beszélhet így anyáról? Tény, hogy vannak hibái, de sosem tudná megcsalni őt, hiába érdemelte volna meg.

- Ezt honnan veszed? - tett fel egy újabb kérdést a mellettem ülő féreg.

Kezeit nem vette le rólam, és egyre intimebb helyeken simogatott.

- Kivizsgáltattam magam. Nekem nem lehet gyerekem - felelte apám.