Beszélj, mint egy angyal, te ÖRDÖG/Harry Potter fanfiction /

~3.9~ Mumus

Egész éjjel nem jött álom a szememre. Mindig felrémlett előttem a délután lejátszódó jelenet. A fiút a nap további részében a gyengélkedőn tartották, ahol mindig volt vele valaki. Végül Piton professzor segítségével jutottam el hozzá, hogy meglátogassam. 

-Hogy vagy?-kéretem, mire elmosolyodott, mikor meglátott.

-Már jobban, de még mindig sajog.-vigyorgott hamiskásan, mire megértettem, hogy csak szimulál. Mérgesen néztem rá. Legszívesebben a fájós karjára ütöttem volna egy jó nagyot, ahogy Dudley tanította.

-Nem gondolhatod komolyan!-mondtam felháborodva, mire az ép kezét az enyémre tette, azonnal elkaptam onnan. Mélységesen megbántva éreztem magam. Aggódtam érte, rettegtem, hogy komoly baja esett, erre csak megjátssza a fájdalmat, ezzel veszélyeztetve  Hagrid munkáját.-Nem teheted!

-De, megtehetem Sisy. Nem lesz baj, csak egy kicsit elszórakozom.-mosolygott. Tudtam, hogy mélységesen elítélendő, amit épp tenni készül, de amikor így mosolyog rám, nem tudok rá haragudni. Egy pillanatig még néztem a szürke szemét, és platinaszőke haját, majd sóhajtva lerogytam az ágya melletti székre. Már tudta, hogy megbocsátottam neki, így mesélni kezdett. A beszélgetés közben némán fohászkodtam, hogy Lucius Malfoly ne rúgassa ki óriás barátomat.

Másnap reggel dupla bájitaltannal kezdtünk. Már javában tartott az óra, amikor a fiú vastagon bebugyolált és felkötött karral betámolygott a pinceterembe. Úgy nézett ki mint egy véres csata hősi túlélője. Megforgattam a szemem. 

- Hogy vagy, Draco? - kérdezte sajnálkozva Pansy Parkinson, az egyik fekete tincsét csavargatva az ujjai között. Felfordult a gyomrom. A nyáron az enyémhez hasonlóan az áll alá érőre vágatta fekete haját, amitől egyből késztetést éreztem, hogy hosszúra növesszem.  - Nagyon fáj?

- Igen - nyögte mártírarccal Malfoy, de mikor Pansy elfordult, vigyorogva rákacsintott Crakra és Monstróra. Mérgesen meresztgettem rá az íriszeim, mire én is kaptam egy kacsintást.

- Gyere csak, fiam, gyere csak - intett neki szórakozottan Piton professzor. El se hittem, hogy asszisztál ebben a förtelmes helyzetben. Elhatároztam, hogy nem törődöm a többiekkel.  Minden koncentrációmat próbáltam az előttem fortyogó zsugorító főzetre fordítani. Több kevesebb sikerrel.

- Tanár úr - szólt Malfoy -, a karom miatt nem tudom felaprítani magamnak a százszorszépgyökeret...

- Weasley, aprítsd fel Malfoy gyökerét - vetette oda Piton. Most az egyszer megsajnáltam a vörös hajú fiút. A saját főzete sem volt kész, és olyan szerencsétlen volt a tantárgyhoz, mint én a seprűn repüléshez. Malfoy kajánul vigyorgott. Rövidesen újra felhangzott a hangja.

- Tanár úr - nyafogta Malfoy -, Weasley tönkreteszi a százszorszépgyökeremet.

Piton odalépett az asztalukhoz. Szája rosszindulatú mosolyra húzódott hosszú, zsíros, fekete haja árnyékában.

- Cserélje ki a gyökereit Malfoyéval, Weasley.

- De tanár úr... !

- Gyerünk - sziszegte fenyegetően Piton.

Ron kelletlenül odatolta Malfoynak saját, mintaszerűen felaprított gyökereit, majd újból a kezébe vette a kést.

- Tanár úr, az aszú fügét se tudom egyedül meghámozni - nyafogta leplezetlen kajánsággal Malfoy, amitől éreztem, ahogy a testem sikít a változásokért, de csak a szememnek engedtem, hogy elsötétedjen.

- Potter, hámozd meg Malfoy aszú fügéjét - szólt Piton, felöltve külön Harry számára tartogatott undorodó arckifejezését. Mikor minden hozzávalót a főzetbe tettem, és az felvette az előírt élénkzöld színt a fiúkhoz léptem, akik nagy meglepetésemre épp beszélgettek valamit.