Csak egy érintés/Jude Bellingham ff./✓

12. fejezet

Este nyolc órakor már a bizonyos épület előtt álltam Jude mellett. Nagyon izgultam, hogy mégis milyen lesz. Bíztam benne, hogy jól fogjuk érezni magunkat. Mégis féltem. Mi van ha elrontok valamit. Vagy valami félreérthetőt  mondok és teljesen leégetem magam. Majd, mikor Jude megfogta a csuklómat, utána indultam és bementünk a focistákkal teli terembe. Hát akkor kezdődjön...

~~~

-De te ezt nem érted.- nevettem, miközben Mason Mountnak próbáltam elmagyarázni, hogy miért kényelmetlen a magassarkú.

-De hát mi azzal a baj? Csak magas sarkakon állsz. Csak nem olyan rossz.- tárta szét kezeit vigyorogva.

-Figyelj, ha szeretnéd veszek neked egyet születésnapodra és akkor majd kipróbálhatod.- kimondottan sokat beszéltem Masonnel. Megtaláltuk a közös hangot és jól éreztük magunkat.

-Nagyon kedves ajánlat de vissza kell utasítsam. Már annyi magassarkú van a szekrényemben, hogy az már nem férne be a többi közé.- játszotta a hülyét.

-Ja bocsánat. Akkor valami más csajos dologgal kell előállnom!- egyszerűen imádom, mikor az emberek értik az iróniát és lehet velük ironizálni vagy viccelődni.

-Jön a focistád!- húzta fel szemöldökeit Mason annak ellenére, hogy már legalább négyszer a fejébe vertem, hogy nem vagyok Jude-dal együtt.

-Mason!- szűkítettem össze szemeimet kis résnyire. Mason csak vigyorgott tovább.

-Sziasztok! Látom jól elvagytok.- ült le mellénk Jude egy félmosollyal az arcán.

-Éppen azt tárgyaltuk, hogy milyen kényelmetlen a magassarkú.- közöltem az imént érkezett Bellingham fiúval halál komoly fejet vágva. Majd megéreztem, hogy a kis táskámban lévő telefonom elkezdett rezegni.- Srácok, ha nem haragszotok meg, akkor én elugranák mosdóba. Két perc és itt vagyok.- ezzel felugrottam az asztal mellől és elsiettem a mosdókhoz. Basszus hogy én milyen szép helyen vagyok! Még a mosdó is valami elképesztően nézett ki.

Előhúztam a telefonomat, majd megjelent előttem Jobe ikonja. Fogadtam a hívását és fülemhez emeltem a készüléket.

-Szia!- szóltam bele.

-Szia, mizu? Minden oké?- érdeklődött a kisebb Bellingham testvér.

-Minden könnyebben ment, mint gondoltam. Teljesen jól érzem magam.

-Na ennek nagyon örülök. Amúgy küldj már magadról egy képet. Kíváncsi vagyok, hogyan csípted ki magad.

-Jól van Jobe, mindjárt. Majd írok ha van  valami. Puszi!- meg sem várva válaszát, kinyomtam.

Ezután beléptem a kamerához és készítettem magamról egy képet a tükör előtt. Ahogy elküldtem Jobe-nak rájöttem, hogy egy egész jó képet sikerült csinálnom magamról, szóval le is mentetten. Mikor visszatipegtem az asztalokhoz, csak Masont láttam az előbbi helyünkön, tőle pedig meg sem kellett kérdeznem, hogy merre van Jude, mert már biccentett is, hogy kiment az erkélyre.

Megközelítettem az előbb említett területet, ahol meg is találtam Jude-ot a korlátnak támaszkodva.

-Zavarlak?- lépdeltem mellé.

-Dehogy, gyere csak!

Csak álltunk egymás mellett és figyeltük a városi életet. Vagyis én biztos azt tettem. Gyönyörű. Nem lehet rá más jelzőt tenni. Igaz a csendet néha megzavarta egy duda hanga, de így volt tökéletes.

-Köszönöm, hogy eljöhettem veled!- szólaltam meg halkan, viszont szerintem hangom még így is szinte belehasított a levegőbe.

-Ne hülyéskedj! Én köszönöm, hogy eljöttél velem.- mondata közben felém fordult, csak akkor vettem észre, hogy elég közel állunk egymáshoz. Jude arcát megvilágították a fények, ami csak még jóképűbbé tette. Csak néztük egymást, én  már azon agyaltam, hogy hogyan kéne úgy elnéznem róla, hogy az ne legyen irtó kínos egyikünknek sem.

-Mondtam már, hogy milyen szép vagy?- szavai hallatán azt hittem rosszul hallok. Azonnal elnéztem róla, majd a padlót kezdtem fürkészni. Arcom tiszta vörös lehetett. Hülye fények, ha most nem lennétek, nem venné észre.

-Hát...most mondtad.- próbáltam meg érthető és normális választ adni.

-Nem tudom,miért nem mondtam előbb...

Jude egyik kezét a derekamra simította, majd egy kicsit közelebb lépett hozzám. Soha nem voltam még ilyen helyzetben, mégis annyira ismerős érzés volt. Nem féltem attól, hogy Jude mit tehet velem. Ő nem tudna bántani, ebben az egyben biztos voltam. Idő közben másik kezét arcomra tette. Életemben nem voltam ilyen izgatott, mint most. Ha tényleg azt fogja csinálni én elájulok az biztos. Orrunk már összeértek, mikor az erkélyre vezető ajtó kicsapódott.

-Hallod Jude...- Mason megakadt mondata közben, mikor meglátott minket.- Jézusom, sajnálom.

-Mit szerettél volna?- tette fel a kérdését Jude. Én közben olyan nézéssel jutalmaztam Masont, hogy remélem álmaiban kísérteni fogja.

-Lényegtelen. Folytassátok nyugodtan, amit elkezdtetek.

Mason Mount komolyan még kínosabbá akarja tenni nekem a helyzetet?

~~~

Az éjjel elkövetkezendő részében nem történ semmi érdemre méltó dolog. Masont kicsit átkoztam még az eset után, de ezek mellett számot cseréltünk és megbeszéltük, hogy nem gyilkolom meg.

A szállodába érve Jude lefürdött. Őt követve én is. Aztán mindketten bebújtunk az ágyainkba és jó éjszakát kívántunk egymásnak. Ugyanúgy viselkedtünk egymással, mintha semmi nem történt volna, aminek örülök. Az kéne még nekem, hogy most ez miatt ezután ne beszéljen velem. Vagy csak jól színészkedik... De látszólag nem kezelte gyerekesen a helyzetet, ami felért egy főnyereménnyel.

Még mielőtt elnyomott volna az álom, elővettem a telefonomat, és írtam egy üzenetet Jobe-nak.

Me: Jude majdnem megcsókolt...

Jobe: Hogy mi van? Úristen holnap mindent el kell mesélned!