Egyeskék.

Styles hadnagy

-Styles hadnagy! Az irodámba!- kiáltom el magamat. A fiatalokkal csak a baj van, egyszerűen nem értik, hogy a szabály az szabály. 

-Tomlinson ezredes?- szalutál majd vigyáz állásban várja, hogy mit akarok mondani.

-Mondja hadnagy, miért nem tartja be a szabályt?- kérdem felnézve a szemeibe, amibe egyből zavarodottság és ijedtség jelenik meg. 

-Nem értem, ezredes!- mondja egyből és látom, hogy nem hazudik, tényleg nem tudja miről van szó. 

-Szabályzatba van foglalva, hogy mindenkinek havi egyszer eltávot kell kérnie Styles. Ön már másodszor nem adott be ilyen kérelmet felém.-szembesítem vele.

-Nincs miért kérnem, ezredes!-feleli rám nézve, még mindig vigyáz állásban. 

Tudom a történetét. Tudom, hogy a családja már nem él, kivégezték őket, felesége soha nem volt, sőt még csak nőkkel sem látta még az osztagból senki. A lebujokban sem nyúl egyetlen nőhöz sem. Egyszer látták találkozni egy alakkal, akiről nem lehetett megmondani, hogy kicsoda. 

-Mindenkinek van miért , hadnagy. Legalább töltsön el egy jó éjszakát egy csinos bögyössel a közeli lebujban. -vázolom neki a lehetőséget és figyelem, ahogyan megráng az álla. 

-Nincs rá szükségem, ezredes!- válaszolja tárgyilagosan. Kemény egy fiú az biztos. Az alatta lévő zászlósok és őrmesterek vigyázzba állnak tőle, csak ha már a nevét meghallják. 

-Mindenkinek szüksége van egy hölgyre időnként, Styles.- mondom újra, mire megrázza a fejét.

-Nem értünk egyet, ezredes!- válaszolja megint pár szóban. Apró vigyor jelenik meg az arcomon, de persze ő ebből semmit nem vesz észre.

-Hogy érti, hadnagy?- nézek rá érdeklődve és felállva közelebb sétálok hozzá. 

-Nem mindenkinek van szüksége hölgyre, uram!- mondja és most nem néz rám. Felvont szemöldökkel sétálok oda hozzá, hogy kénytelen legyen rám nézni. 

Tudom, hogy hogyan érti. Szinte érzem, ahogyan kattognak a kerekei és azon gondolkodik, hogy ezt nem kellett volna elmondania. Pedig, ha tudná, hogy ezt pontosan jó embernek mondta, már korábban csiripel. 

-Fejtse ki, hadnagy!- utasítom, mire a szemembe nézve nyel egy hatalmasat. 

-Nem mindenkinek tudja megadni egy nő a boldogságot.- mondja halkabban, mert fél. Pedig nincs mitől.

-Tehát úgy érti, hogy nem mindenkinek van szüksége egy jó szexre időnként? Hogy nem mindenkinek vagy szüksége egy szájra, aki melegen szorítja körbe? Hogy nem mindenkinek van szüksége egy kézre, ami a mennybe repíti? Hogy nem mindenkinek van szüksége valakire, aki ha csak alkalomadtán is, de gondoskodik róla? Hm Styles? Ezt mondja?- kérdem már mélyebb hangon egyenesen az arcába. 

-Nem, uram.- mondja halkan és közben néha a számra pillant. Nem helyes ez. Nem itt, nem ebben a helyzetben, nem ebben az életben. -Én azt mondom, hogy ezekhez nem kell egy hölgy.- szinte már suttogja. Úgy mondja ezt ki, mint aki az utolsó kívánságát leheli a hóhérnak. 

Hirtelen mozdulok. Szám az övére tapad és innentől senki nem állíthat meg. Szikrát égetik az ajkaimat és egyre többet akarok belőlük.

-Ezredes?- rántja hátra a fejét.- Ez nem helyes.- mondja, de nem lök el, nem lép hátrébb, nem csinál semmit.

-Ki szerint hadnagy?-kérdezek vissza, mire nem sok gondolkodás most ő kezdeményez. Olyan hévvel, olyan szenvedéllyel tapad a számra, hogy már attól elveszek. Erős és határozott kezei a derekamra tapadnak és az asztalomnak nyom. Nem is ad lehetőséget arra, hogy én domináljak. Akár ez zavarhatna is, de be kell vallanom, hogy imádom, ha az ágyban ledominálnak. A munkában mindenki meghajol előttem, de az ágyban szeretek én meghajolni.