Sors Alakjai (Sors Alakjai I.)

Negyvenedik Fejezet - Fagyi? [3/3]

– Megyek – kiáltott utánuk Conah, ahogy ők már a füves úton haladtak.

Nem várták meg, egészen egyértelmű volt, hogy utolérte volna őket, még ha futottak is volna. Elvégre szárnyai is voltak, bár nem lett volna túl szerencsés azokkal repkedni ennyi ember között a parton. Azt mondjuk biztosan elérte volna, hogy hirtelen az emberek higyjenek a keresztények Istenében.

Vincenzo vezette őket, mintha már több milliószor járt volna itt, ami nem volt teljesen kizárt, de akkor még biztosan nem így nézett ki ez a hely sem.

A parton rengeteg ember volt, leginkább családok, ugyanis nagyon sok gyerek szaladt fel-alá, ugrált a vízben, vagy csak hangosan sikoltozott.

– Milyen fagyit kértek? – kérdezte Vincenzo.

– Majd eldöntöm, ha ott vagyunk – EunKyung elég velősen felelt. – A fene se tudja, hogy milyen ízesítésű fagyijuk van. – Mégis milyen kérdés volt ez?

– Ezt arra értettem, hogy gombócosat vagy csavartat. Mert mindkettő más irányban van – mutatott Vincenzo egyszer balra, majd jobbra, ahogy magyarázott. 

– Oh. Nekem mindegy – vont vállat EunKuyng, mire Vincenzo bólintott, majd Conah felé fordult.

– Nekem is mindegy.

– Akkor gombócos lesz – döntötte el végül Vincenzo. Végülis, ha már ő nem döntött, akkor legalább a férfi magára vállalta ezt, és nem kellett csak úgy várni a csodát a homokban szobrozva.

Elindult újból, mire EunKyungék követték őt.

–Tudod, hogy merre kell menni? – kérdezte EunKyung szkeptikusan.

– Igen. Mint említettem, tanulmányoztam Nápoly google térképét. Mondtam, hogy részletes, ezért tudom, hogy melyik bodé, mit árul.

– Wow – hűlt el EunKyung. – Fotografikus memóriád van?

– Igen. Csodálkozom, hogy még nem vetted észre. Elég nehéz lenne másképpen észben tartani mind a kétmillió háromszáznyolcvanötezer és hatszázhetvennégy könyvnek a tartalmát, amit eddig olvastam. – EunKyungnak szó szerint a homokba hullott az álla a szám hallatán. Ő is olvasott elég könyvet, na de nem számolta így össze! Látta maga mellett, ahogy még Conah álla is a homokot verdesi a mennyiség hallatán. – Ami azt illeti, a világokban még van további sok millió, amit nem ártana, ha elolvasnék. Bár ha az erotikus könyveket levesszük a listáról, akkor legalább fél millióval rövidebb a lista – simított végig az állán néhányszor a férfi, ahogy elmerengett.

– Oké, akkor tőled nem kérdezek semmit, amíg ezt fel nem dolgoztam, nehogy valami olyat mondj, ami már egy könyvben le volt írva – pislogott maga elé EunKyung már nem leeső állal, de hitetlen döbbenetét még nem tudta leplezni.

– Nehéz nem olyat mondani, ami még nem volt leírva egy könyvben, főleg ha már elég sokat olvasott az ember. Nagyon sok ismétlődő dolog van a könyvekben. Például a romantikus könyvek leginkább ugyanazt a történetet dolgozzák fel, csak mind más körülmények között. Nem is értem, hogy nem unalmas az a romantikus történeteket olvasóknak. – Hát mondjuk úgy, drága egyetlen őskövület, hogy a körülményektől minden megváltozik. Illetve nem mindegy, hogy a történetnek egy Rómeó és Júlia vége, vagy pedig inkább egy Jane Austen féle Büszkeség és balítélet vége lesz. Nagyban különbözik ám a kettő egymástól. 

– Aha, persze. – Még mindig eléggé el volt mélázva ahhoz, hogy megpróbáljon összeszámolni annyi könyvet, ami valaha a kezébe került, hogy talán azzal lekörözze a férfit, pedig tudta, hogy lehetetlen, hiszen az már lassan ezer éve mégiscsak itt volt a Földön. Vagy épp a Semmiben, de az lényegtelen. – Nem sülsz meg öltönyben? – kérdezte EunKyung, ahogy ő már a második gombot gombolta ki a blúzán.