Pókerarc - nijiro ff. [Befejezett]

☆Kilencedik fejezet☆

A buli óta másfél hét telt el. Ippei próbál velünk kapcsolatba lépni, leginkább Blake-t zaklatja.
Mivel nekem nem tudja az új számomat, ezért engem csak Messengeren bombáz hogy is mondjam...nem túl kedves üzenetekkel. Mostanra százszor jobban mérges hiszen már nem is láthatja Blake-t, ugyanis a történtek után ő sem akar szóba állni vele.

Mindegy, most végeztem az egyetemen, és még magam sem hiszem el, de újra Nijiro lakása felé tartok. Megbeszéltük, hogy nem a házam előtt vesz fel, hanem egy utcával arrébb, nehogy aztán pletykálni kezdjenek.

Nijiro pontban 3 órakor jött értem. Amikor megállt előttem a fehér Mercedes-el, kicsit elbizonytalanodtam, hiszen ő egy híres, fiatal színész és én nagy valószinűséggel csak az idejét pazarlom. Amikor beültem mellé, elszállt minden aggályom, feltekertem a rádiót és hallgattam, ahogy Nijiro japánul énekli az egyébként is japán dalszöveggel megírt dalt.

Az út hamar eltelt, nagyon jól elszórakoztunk, majd amikor beléptem a házba, nem kicsit lepődtem meg. A nappaliban a kanapék szét voltak húzva középen egy nagy üres teret kialakítva. Már éppen szólásra nyitottam volna a számat, amikor a fel nem tett kérdésemre Nijiro megadta a választ.

-Azért vannak széttolva a bútorok, mert az egyik szerepemhez jól kell tudnom argentín tangózni, szóval azt gyakorlom ezerrel. Emelett ha el szeretnéd játszani a tanulnivalódat, abban az esetben is a hasznunkra lehet.-mondta, majd miután levette a cipőjét, beljebb lépett a nappaliba.
-Várjunk csak, ez azt jelenti, hogy tudsz tangózni?-csillant fel a szemem, mert habár nem hangoztattam eddig, de nagyon szeretem ezt a táncműfajt.
-Hát az túlzás, de fejlődésben vagyok. Legalábbis én úgy érzem.-felelte, és ekkor egy olyan dolog jutott eszembe, amin én magam is meglepődtem.
-Van kedved táncolni velem egyet?-kérdeztem tőle, mire először meglepett arcot vágott, majd elmosolyodott.
-Hát nem is tudom, nem vagyok valami jó, mondom hogy még csak feljődésben vagyok!-jelentette ki szégyenkezve.
-Hidd el, nem lehetsz olyan ügyetlen, ha pedig szükséges akkor instruállak.-mondtam, majd kezembe vettem a telefonom, beindítottam egy megfelelő zenét, letettem az egyik kanapéra és Nijiro karja után nyúltam.

Miután megtaláltuk a táncnak megfelelő fogásokat (ezt úgy értem, hogy Nijiro megfogta a kezem és a hátam) elkezdtünk a zenére mozogni. Először kicsit ügyetlenül ment, mert Nijiro nem hazudott, tényleg nem valami ügyes benne, de minél tovább csináltuk, annál magabiztosabban lépkedett. Bevallom, nagyon jó volt nézni a koncentrálástól néha-néha eltorzuló arcát, majd amikor észrevette, hogy őt figyelem, elmosolyodott és belerontott a táncba. A végére teljesen kifáradtunk, szóval leültem a konyhájában a pult előtti bárszékre és figyeltem, ahogyan teát készít nekem és magának.

-Figyelj Nijiro, szerintem nem is megy neked olyan rosszul a táncolás.-mondtam, mire a férfi hátrafordult és elég fura fejet vágott.
-Na persze, legalább háromszor ráléptem a lábadra, csak és kizárólag udvariasságból dícsértél meg. Egyébként meg ne hívj Nijiro-nak ha kérhetem, a barátaim és a családom Niji-nek hívnak, szóval te is szólíts így nyugodtan.-jelentette ki, majd újra hátat fordított, hogy tejet öntsön a bögrémbe. (Igen, én vérbeli britt ember lévén tejjel iszom a teát)
-Rendben, ha így szeretnéd, akkor persze. Engem senki nem szokott becézni, de ha van valami jó ötleted akkor hallgatom.
-Hmmm, mit szólsz a Katikához?-kérdezte, mire olyan fejet vágtam, mint aki citromba harapott.
-Nem, nem, azt biztos nem. Fúj, utálom ha így hívnak.-fújtattam dühösen.
-Nagy kár, Katika.-cukkolt tovább, mire hirtelen leugrottam a székről és a bejárati ajtó felé vettem az irányt. Már felvettem mindkét cipőmet, majd amikor az ajtó felé fordultam, szembetaláltam magam Nijiro égető tekintetével.

-Hova, hova Kate?-kérdezte vigyorogva.-Csak nem problémád van a beceneveddel?-kérdezte, miközben próbált nagyon drámai hatást kelteni, de nagyon kellett erőlködnie, hogy a feltörekvő nevetését elnyomja, vagy legalábbis csökkentse.
-Nagyon vicces vagy. Egy okot mondj, ami miatt megéri maradnom.-mondtam a férfinek, de legbelül tudtam, hogy nem akarok még hazamenni.

Ekkor Niji közelebb hajolt hozzám, majd amikor már olyan közel volt, hogy a lehelletét éreztem a tarkómon, a fülembe suttogott, amitől libabőrös lett az egész testem.
-Kettőt is tudok. Kész van a teád, a másik pedig, hogy gyakorolnod kéne a sulira. Szerintem elég nagy segítség lennék, szóval vétek lenne visszautasítani. Sőt, van még egy indok. Hirtelen úgy érzem, hogy elfelejtettem a táncmozdulatokat.-mondta, majd elvigyorodott és visszament a konyhába.

Percekig ott álltam lefagyva, többször is átpörgettem magamban az előbb lezajlott párbeszédet és rá kellett jönnöm, hogy nagyon tetszik nekem a férfi.

A délután hátralévő részében elfogyasztásra került a két bögre tea, gyakoroltam a sulira, majd nagy nevetések közepette átvettük mégegyszer a tánclépéseket. Tudtam, hogy Nijiro hazudott, mert tisztában volt a mozdulatokkal, nyilván csak a maradásomat akarta. 8 óra körül döntöttünk úgy, hogy ideje lenne hazamennem, szóval beszálltunk a fehér Mercedes-be és most egy angol zenét hallgatva tettük meg az utat. Otthon mindenről beszámoltam Blake-nek, aki olyan hangosan sikoltozott a történések hallatára, hogy az egyik szomszéd bekopogott hozzánk azzal az indokkal, hogy nem tud aludni. Lefekvés előtt még játszottam egy kicsit Kókusszal, majd fél 12 körül mosolyogva hajtottam álomra a fejemet.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Sziasztok!
Itt van a folytatás. Tudom, hogy sokat kellett várnotok, de mint ahogy egy kommentben is említettem, magánéleti okok miatt nem volt módom az írásra. Tudom, nem lett a leghosszabb ez a fejezet, de nem akartalak titeket tovább váratni. Úgy néz ki, hogy helyre kerültek a dolgok, szóval igyekszem mostmár gyakrabban hozni a részeket.
Csók,
Vicus💋

23.03.15.