Végtelen Visszhang [Befejezett]

Benned rohad, vedd már észre

Bálint

2023.08.01 - Kedd

13:08

Ő és Attila érkeztek meg először a nyaralóhoz. Bár mindannyian ott voltak, mikor lefoglalták a helyet, azért mégis meglepődtek azon, hogy milyen jól nézett ki. Átvették a kulcsot a tulajdonostól, majd elkezdtek kipakolni Bálint autójából, mivel rájuk lett bízva, hogy minden szükségeset elhozzanak a próbatermükből. A többiek is úton voltak már, viszont jelentésük szerint még legalább egy órát várni kell rájuk. Ami rendben volt, hiszen Bálint egyáltalán nem várta a pillanatot, mikor újra Zsombor szemébe kell majd néznie.

- Itt vagyunk öt percre a Balatontól és medencénk is van és itt leszük három teljes héten át. Hogy a faszomba? - jegyezte meg hitetlenül Ati.

- Nem tudom - nevetett Bálint is. - De melózni jöttünk, szóval remélem nem sül el rosszul, hogy ennyi programlehetőségünk van.

- Ugyan, borzalmasak tudunk lenni, de azért mindenki szereti amit csinál. Nem fogja egy kis jó élet elvonni a figyelmünket arról, ami számít. Egyébként... - nézett rá Bálintra - mikor mondod el nekik?

- Nem tudom - túrt bele a hajába. - A héten mindenképpen. Még mindig nem fejeztem be a dalt, kell még egy szakasz. De ha azzal végeztem, elmondom.

- Hiába halogatod folyamatosan - nézett Attila kissé csalódottan a szemébe. - Előbb utóbb úgyis el kell mondanod nekik és minél később teszed, annál jobban fog fájni. Nem csak neked, hanem mindenkinek.

- Tudom - suttogta halkan Bálint, majd elfordult barátja fürkésző tekintete elől, mert nem volt biztos benne, hogy kibírja könnyek nélkül.

Attilával együtt elfoglalták a számukra legszimpatikusabb szobát, majd elkezdték kipakolni a saját dolgaikat, megpróbálva a lehető legotthonosabbá varázsolni a helyet. Három hét nem kevés idő és egy teljesen idegen helyen nem olyan a kreatív folyamat, mint amikor van valami ismerős beütés is. Megpróbálták kicsit átalakítani a munkára szánt szobát is. Kivitték a felesleges bútorokat, felsorakoztatták a hangszereket és elégedetten néztek körbe. Már csak a többiek hiányoztak.

A telefonukat nyomkodták a nappaliban és néha néha valamelyikük megszólalt, leginkább, hogy elmondjon valami vicceset amit látott vagy olvasott. Bálint telfonja órájára nézett: már régen itt kellene lenniük. Kissé türelmetlen volt már, szeretett volna túlesni az első megbeszélésen, hogy tudja pontosan hogyan látnak neki a munkának. Szeretett tudni a dolgokról és szerette ha volt egy viszonylagos időbeosztása. Na meg látnia kellett, hogy mikor lesz ideje végre tényleg befejezni a dalt.

Egy hívás szakította meg a gondolatait, a telefon képernyőjén pedig Giorgio neve villogott. Felvette.

- Na, Bálint mi asszem itt vagyunk, ha beengednétek a kapun az fasza lenne.

- Jövünk, egy pillanat - tápászkodott fel a kanapéról, s a kulcsot elvéve az asztalról, intett Attilának is.

Akkor nézett rá először, mikor kiszállt az autóból. Jelentéktelenül sokszor látta már ilyen állapotban. Haja rendezetlen fürtökben, ő pedig a legkevésbé sem erőltetetten öltözve, melegítőben és bő ujjnélküli pólóban. Nem tudta levenni a szemét róla. Attila óvatosan oldalba bökte és csak akkor tudta elszakítani a tekintetét Zsomborról. Szánalmas. Minden barátjukat egy öleléssel köszöntötte, próbálva ugyanannyit elidőzni Zsombival is, mint a többiekkel, bár késztetést érzett rá, hogy sose engedje el. Tettetett érdeklődéssel hallgatta végig Barni beszámolóját, hogy milyen kurva nagy dugó volt és kifogtak egy balesetet is, azért a majdnem egy órás késés.