Végtelen Visszhang [Befejezett]

Lángoló szerelmek

Bálint

2023.08.09 - Szerda

9:34

Az előző nap estéjén sikeresen felvették Bálint dalát, kész és egész dicsőjében. Örülnie kellett volna, mert rengeteget dolgozott rajta és még a vártnál is jobban sikerült. Viszont nem tudott megkönnyebbülést érezni. Hiszen a hangulat feszült volt és mindenről csakis ő tehetett. A többiek megpróbáltak a legprofibban hozzáállni a dolgokhoz és abszolút nem merültek fel akadályok a közös munkában, sőt, még az sem maradt el, hogy abszolút támogassák Bálintot a döntésében. Viszont ugyanakkor semmi sem volt ugyanolyan, baráti szinten legalábbis. A csalódottság, amiért nem szólt előbb, ott lebegett kimondatlanul a levegőben.

Csak Attila volt ott vele végig és becsületére legyen bizonyíték, hogy egyetlen egyszer sem hányta Bálint szemére, hogy ő márpedig megmondta, hogy el kell mondania időben, mert máskülönben ki fognak akadni a többiek. Nagyon értékelte a barátságát és mint már oly sokszor, most is ott tartottak, hogy Bálint nem tudta mire menne nélküle. Ati egy annyira biztos pont volt az életében, mint még soha semmi és senki.

A nappaliban ülve bámulta a telefonja kijelzőjét, ahol a felvett dal végső formátuma köszöntött vissza rá. Mellette pedig a jegyzetekben számtalanszor újraírt szöveg, amit a dalhoz csatolva kellett elküldenie. Csak nézte őket és nem tett semmit. Ez volt az utolsó napja rá, viszont még mindig halogatta. Várt valamit. Egy választ, egy megnyugvást, egy jelt, hogy jól teszi amit tesz. A kétségek szüntelenül marták legbelül.

Elgondolkodott azon, amit Zsombor mondott. Azon, hogy fogalma sem volt róla, hogy a csók megtörtént és hogy a randi valóságos volt. És hogy azért nem viszonozta az érzéseit, mert egyszerűen nem tudott a létezésükről. Viszont ha nem is tudott róla, ha ugyanazt érezte volna, mint ő, akkor arról lett volna fogalma. Hiszen Bálint sem tudta, hogy Zsoma hogyan érez és mégis szerette, hiszen nem egy választás kérdése volt. Egyszerűen egy tény, úgy mint ahogyan a fű zöld és az ég kék. És Bálint szerelmes Zsomborba. El kellett mennie, nem kényszeríthette rá magát valakire, nem várhatott viszonzott érzéseket. És már úgyis elveszítette az együttest, a barátait, az embereket akik mindennél többet jelentettek számára. Viszont az az email még várhat estig.

Elment sétálni, hagyva egy cédulát a többieknek, hogy ne aggódjanak miatta, próbára visszaér, viszont szüksége volt egy kis friss levegőre. A Balaton partján kötött ki. Piros vászoncipőjétől megszabadulva pedig leült a stégre, majd lábait a vízbe lógatta, belemerülve a tájba. Arra gondolt, amit Attila mondott az előző este: nem utálnak, adj nekik egy kis időt, tudják, hogy hatalmas lehetőség és előbb utóbb azt is meg fogják érteni, hogy miért tartottad titokban ezidáig. Nem kételkedett benne, hiszen tudta, hogy milyen emberek a barátai. Tudta, hogy az ő boldogsága a legfontosabb számukra, a többit pedig majd feldolgozzák és megbocsájtják. Viszont mégis fájt, hogy hogyan viselkedett velük. Ideje volt, hogy egy jobb baráttá váljon, mégha majd csak távolról is teheti meg.

A telefonja jelzése zökkentette ki a merengéséből. Giorgio üzent neki, ami először nagyon meglepte, hiszen olasz barátja volt aki a leginkább neheztelt rá és aki a legkevésbé titkolta ezt. Viszont nyilvánvalóan nem gyűlölte, ahogy a többiek sem.

Giorgio: Abban egyeztünk, hogy ma nem lesz próba. Szóval nem kell sietned vissza ha még maradnál.

Bálint: Oksi, kösz.