𝐒𝐚𝐯𝐞 𝐦𝐞![𝐂𝐚𝐫𝐥𝐨𝐬 𝐒𝐚𝐢𝐧𝐳 𝐉𝐫.]

𝐊𝐄𝐓𝐓𝐎̋

S U M M E R

Elképesztően örültem Charlesnak, hiszen hetek óra csak telefonon keresztül tudtunk beszélni. Ő járta a világ különböző országait, míg én egy hatalmas házban unatkoztam magányosan, esténként pedig befolyásos, gazdag embereknek kellett jópofiznom.

A fiú rengetegszer hívott, hogy tartsak vele a futamokra, de a szüleim nem engedték. Pedig semmi akadálya nem lenne, mert az egyetemet is levelezőn végeztem. De Monacó hercege és hercegnéje hajthatatlan volt, főleg, ha a lányukról volt szó, aki ráadásul az egész hercegséget is örökölni fogja. Igazából nem én örökölném, ugyanis van két bátyám, de az idősebb testvérem, Luke már régebben kijelentette, hogy ő nem tart igényt semmire sem, ami a hercegi címmel kapcsolatos. A kisebbik bátyám, Jake még nem mondott semmi ilyesmit, de édesapám szerint a fiú viselkedése azt tükrözi, hogy ő sem akar a miniállam hercege lenni.

Úgyhogy csak én maradtam, én lettem a családunk reménye. Viszont egy probléma volt: hogy én sem akartam hercegnő lenni, nem akartam, hogy a hercegség rám szálljon. Irigyeltem a bátyáimat, akik azt tehettek, amit csak akartak. Nem kellett puccos estélyen részt venniük, nem kellett minden hétvégén más gazdag családdal vacsorázniuk, hogy megtalálják a megfelelő házastársat és szabadon barátkozhattak. Ezekkel szemben nekem mindent úgy kellett csinálom, ahogy a szüleim, leginkább apa mondta. Partikra kellett járnom, ahol egész idő annyi volt a feladatom, hogy lassan kortyolgassam a pezsgőmet, illendelmesen mosolyogjak és ha úgy adódik, válaszoljak a nekem feltett kérdésre. Apa a barátaimat is megszabta, bár ők igazából csak ismerősök voltak, nem barátok. Csoda, hogy engedi, hogy barátkozzak Charles-lal és Charlotte-tal, akik a legjobb barátaim. És az egyetlenek.

Egyszóval az életemet egy pokol. Igaz, az enyhébb fajta és amolyan aranyozott pokol, de valamilyen szinten akkor is az. Érzések kinyilvánítása? Saját vélemény? Szabad akarat? Ha Grimaldinak születsz, jobban jársz, ha erről életed első pillanatában lemondasz.

Már általános iskolás koromban le kellett mondanom az álmaimról. Utazni? Különböző országokat és azok kultúráit megismerni? Ugyan már, az apám kinevetett, amikor ezeket meghallotta. Emiatt teljesen ledöbbentem, amikor megengedte, hogy egyetemre menjek és kommunikációt tanuljak. Bár kikötötte, hogy szigorúan csak levelezőn tanulhatok, az egyetemre nem járhatok be.

Óvodás koromtól Charles volt az egyetlen támaszom. Bár sosem voltam ovis, azért játszótérre és vidámparkba engem is elvittek néha a szüleim. Így ismertem meg a fiú. A játszótéren egy idősebb srác összeromolta a homokváramat, de a Leclerc fiú megvigasztalt és segített újat építeni. Azóta pedig elválaszthatatlanok vagyok. Még most sem halványult a barátság köztünk, pedig Charles szinte minden héten mások országban, több száz kilométerre van tőlem.

Viszont Monte-Carlóban lesz a következő nagydíj, ami nem jelent mást, minthogy végre újra a paddockból szurkolhatok a legjobb barátomnak, de előtte, csütörtökön, megígérte, hogy meglátogat és bemutatja néhány közeli, fontos barátját is.

◆♡◆

- Úristen, Charlotte, nem fogod elhinni, hogy mi történt - szóltam bele a telefonba felpörögve, miután a lány néhány kicsöngés után végre felvette.

- Neked is szia, Summer - nevetett a lány.

- Szia - mondtam gyorsan, mert a lényegre akartam térni. - Szóval, Charles gondolom neked is mondta, hogy be akarja nekem mutatni az f1-es barátait.

- Aha.

- És ma délután elhozta őket ide. Landot, Pierret és Carlost. És...

- Várj! Carlos Sainz is ottt volt? - vágott a szavamba. - Akinek amikor megnéztük az instájat, akkor azt mondtad rá, hogy nagyon jól néz ki?

- Igen, és a véleményem most sem változott - válaszoltam, mire a barátnőm valami furcsa hangot hallatott a vonal másik végén, amire inkább nem reagáltam. - Szóval mindenki elképesztően jófej volt, bár ezt már tudtam, hisz Charles mesélt róluk. De, képzeld, Carlos-szal megvolt az a bizonyos szemkontaktus. Egyből azután, hogy Leclerc mutatott minket egymásnak. És olyan más volt, sosem éreztem még ilyet. Nem akartam elfordítani a fejem, mert olyan jó érzés volt, pedig csak néztük egymást.

- Úristen, Summer - sikította a lány, mire nevetve tartottam a telefont távolabb a fülemtől.

- Aztán leülünk a kertben beszélgetni, és a srácok olyan közvetlenek voltak, mintha évek óta ismernének, és ez nagyon jól esett. Carlos sokat kérdezett rólam, de mindig figyelt, hogy nehogy olyat kérdezzen, ami kényelmetlen lehet számomra. Aztán Pierre egyszer feltett egy kérdést, már nem emlékszem rá pontosan, a lényeg, hogy véletlenül fintorogtam egyet, mert nem nagyon akartam rá válaszolni, de aztán rendeztem a vonásaimat. Viszont Carlos észrevette, és egyből leszidta Pierret, aki egyből bocsánatot kért. Persze, mondtam, hogy nincs semmi baj, de nagyon jól esett az, hogy Carlos észrevette és rászólt a fiúra, meg az is, hogy aztán Pierre bocsánatot kért - a mondat végén kénytelen voltam megállni, ugyanis eddig olyan gyorsan beszéltem, hogy alig kaptam levegőt.

- Lassíts, csajszi - kacagott újra Charlotte. - Egyébként rajöttem valamire. Hadarsz, Sum, teljesen fel vagy pörögve és fogadni merek, hogy vigyorgsz is!

- Nem vigyorgok - mondtam, de persze a barátnőmnek megint igaza volt.

- Rosszul hazudsz. Szóval szerintem te kedveled Carlost. Nagyon is kedveled.

- Hát, igen, kedvelem. De semmi több nincs, hisz csak most ismertem meg.

- Majd lesz - mondta a lány, és biztos voltam benne, hogy mosolygott. - Holnap tali kilenckor előttetek, hogy együtt tudunk kimenni a pályára?

- Jójó - válaszoltam, majd elköszöntem a lánytól.

Épp leraktam volna a mobilomat, amikor a szemem megakadt egy értesítésen.

@carlossainz55 követni kezdett

Gondolkodás nélkül, vigyorogva nyomtam rá a visszakövetés ikonra, majd vidáman indultam el az étkező felé, ahol valószínűleg a családom csak rám várt a vacsorával.

- Sziasztok - köszöntem, amikor beléptem a helyiségbe. Az orromat egyből megcsapta az isteni illat, amitől a nyál is összefutott a számban. Az asztalra pillantva pedig az isteni illat forrását megtaláltam: egy nagy tál milánói spagettit.

- Hol voltál? - nézett rám apa szigorúan, mire sóhajottam egyet. Elvileg szabad ország vagyunk...

- Charlotte-tal telefonáltam.

- Summer, befejezhetnéd végre! Folyton azzal a lánnyal beszélsz vagy Charles-lal, emiatt pedig késel a családi étkezésekről.

- Jézusom, apa, ez csak egy vacsora - forgattam meg a szemem. Úgy untam már ezt. Luke-ot és Jake-et persze sosem piszkálta.

- Egy hercegnő egyik erénye a pontosság és... - már épp belekezdett volna a szokásos kiselőadásba, amit egyenként már legalább százszor hallottam, amikor anya megérintette a karját, majd aprót rázott a fején. Apa és ő farkasszemet néztem, végül a férfi mélyet sóhajott. - Jó étvagyat!

- Jó étvagyat - motyogtam, miközben a villámra próbáltam tekerni a tésztát, persze úgy, hogy közben végig elegáns és kulturált maradjak, mert ez nálunk még egy szokásos étkezésnél is nagyon fontos. Ezért utált Charles nálunk lenni, és én teljesen megértem.

Nagyon hálás voltam anyának az előbbiért. A családból ő volt az egyetlen, aki megértette, hogy mennyire nem érzem jól magam a saját életemben. De apa rá sem hallgatott, így továbbra is bábuként viselkedtem, és hagytam, hogy elrágassanak különféle helyekre, puccos összejövetelektől kezdve a drága, csili-vili éttermekig.