Ciprus

1. fejezet. A kezdet

Mint minden katasztrofálisan normális napon, ma reggel is a telefonom idegesítő csörgésére ébredtem. Nagyot sóhajtva oldalra fordultam, hogy kinyomjam és megpróbáljak visszaaludni.

Már épp sikerült volna, amikor belém hasított a felismerés, hogy ma első óra fizika, én meg nem írtam meg a házim. Már pattanok is ki az ágyból, rohanok az íróasztalomhoz. Most veszem csak észre, milyen kupi is van itt. Nem baj, egyszerűen arrébb söpörtem. Csörömpölés. Hoppá. Ott volt a tegnapi bögrém is. Ajjaj, anyám nem fog neki örülni.

Hol is van a fizika cuccom?

...

Csengetés után két perccel estem be az órára. De nem baj mert Farkas ,,tanár úr'' mindig késik. Minimum tíz percet.

-Szia Stellaaaaaa! - kiabálta Angelika, az egyik legjobb barátnőm.

- Hello - köszöntem vissza és ledobtam a táskámat a helyemre, a leghátsó padsorban. - Gellértet nem láttátok? - kérdeztem amikor észreveszem, hogy nincs itt.

- A pasikád lebetegedett- mondta unottan Iza, a másik barátnőm. Fel se nézett a telefonjából. Elszomorodtam. Gellért nélkül unalmas az élet. Hosszú nap lesz ez a mai.

- He-he-he - műröhögéssel próbálkoztam. - Te is tudod, hogy nem a pasim.

- Jó, ezt ezerszer átbeszéltük már. Nem mondjátok ki, hogy jártok. De mégis... Mert igazából együtt vagytok. Értem! Logikus... - gúnyolódott Angelika.

- Ideadnád a házid? - kérdeztem Izától, szándékosan tudomást se véve Angelikáról.

- Pff! Én meg azt hittem azért késtél, hogy megírjad otthon!

Elmeséltem az egész reggeli sztorit. Iza és Angelika természetesen jó barát módjára kiröhögtek, de én csak a szememet forgattam és másoltan a házit.

Csodás. Egy átlagos reggel. Csak Gellért nélkül.

Pont mikor készen lettem és visszaadom Angelikának a füzetét megérkezett Farkas. A maga két méteres, kopasz valójában megállt a tanári asztal előtt, nagy kegyesen meghallgatta Krisztián jelentését, aztán papírt kezdett osztani. Röpdogát írunk. Bassza meg.

Persze, biztos karó, nem tanultam rá.

...

A következő óra meg matek volt. Az se sokkal jobb, mint a fizika. Hogy én hogy utálom mind a kettőt! Az órák nagy részén az tartja bennem a lelket, hogy Gellért ott ül mellettem, azzal a barna szemével és hajával, azzal a laza, nemtörődöm stílusával, azzal, hogy nem lehet elrontani a kedvét, mert szarik a világra. Igen, ez Gellért.

És most, hogy ő nincs itt, most min nevessek? Kivel hülyéskedjünk, direkt jó hangosan, hogy aztán leszidjanak minket? Ki fog nekem súgni? De tényleg, ki?!

- Stella kisasszony, méltóztatna idefigyelni? - kérdezte gúnyosan Kocka. Azért hívtuk így, mert mindene volt a geometria és mert állandóan a laptopját bújta.

- Nem - válaszoltam egyszerűen - Nem érdekel a matek és kész - tettem hozzá unottan

- Az se fogja érdekelni, ha most rögtön beírok magának egy szaktanári figyelmeztetést?

- Nem.

Iza és Angelika vigyorogva fordultak hátra hozzám. Ez a matekórák gyönyörűsége... Hogy úgy néznek az emberre, mint vagánygyerekre. Csak mert vissza mer szólni Kockának. Pedig neki is ugyanannyi ,,hatalma'' van mint az összes többi tanárnak csak neki villog a szeme.