"Bun pentru sănătate"

A hatalmas loholásban szinte észre sem vettem, hogy már hetedszerre akarja elhagyni az oldaltáskám az általa kialakított vállamon fekvő permanens helyét, szóval újból a talajt csókolta. Nem futamodhattam meg, mivel már szinte csak 200 méterre voltam a 23:20-as busztól, ami már 23:10-től a Pozsonyi állomáson várt az utolsó utasokra, hogy felszálljanak és hazatérve egy szövevényes napot zárjanak le, egy kellemes film és párjuk társaságban szóval tudatában voltam, hogyha ezt itt most nem érem el, akkor lőttek az egész komfortos pihenésemnek. Rögtön felkaptam az oldaltáskát a már eleve szutykos padlóról, nagy sunggal a másik vállamra helyeztem, érezni lehetett, hogy pántja nem fekszik teljesen egyenesen rajtam, habár további kettő táskával- bal kezemben egy hatalmas mappatartóval, ami szinte már azzal is tele volt, ami nem is kellett senkinek a nap folyamán és másik kezemben egy tüdő nagyságú világos kék doboz, aminek tetejére nagy kúrzívákkal "SÜTIK MÁRK SZÜLETÉSNAPJÁRA" volt ráírva- nem is ez volt az elsődleges problémám, hanem inkább az, hogy teljesen ki vannak az idegeim, mivel ahogy leértem a hangárba, ahol már csak kettő busz várakozott, láttam, hogy a 740-es busz buszsofőrje éppen a Bustürt zárja be és már az oldalsó tükörben kémleli, hogy nincs-e véletlenül valami akadály, ami megakadályozhatná kimenetelét a parkolóból. Sikongatásom úgy tűnt, hogy bevált a buszsofőrnél, mivel a második "pane" kiáltásnál a szlovák sofőr megfékezett és újra kinyitotta a busznak ajtaját. Én meg csak szaladtam, már nem érdekelt az sem, hogy milyen kibogozhatatlanul nehéz napom volt, csak futottam, kifáradtam már, mégis ez volt az egyetlen érzés, amit akkor érezni akartam és azt kívántam, hogy hidegen hagyjon mind az a szörnyűség, ami naponta ér engem és ezzel együtt azt az összes embert, aki ezt most olvassa. Hogy ne érezzen senki hiányt a szívében, ne uralkodjon magány a lelkében, hagyja figyelmen kívül azokat a tényezőket, amik megfosztanák őket a boldogságtól és az állandó reménykedéstől. Miért akarunk túl lenni az eseményeken és miért nem élvezzük inkább őket ? Miért futunk gyorsan, ha helyette lassabban is lehet, hogy elcsodálkozzunk mind azon, ami körülvesz minket? Olykor csak futunk, de azt sem tudjuk hova...

Pár perccel később már kinyiffantva álltam a buszajtó előtt és két nagy lihegés között állítgattam a kabátom alsó csücskein, hogy a kimerültség és szétszórtság jelenléte ne látszódjon rajtam annyira egyértelműen, habár eleve a futástól vérvörös arcom és izzadt kezeim hűségtelenül árulkodóak voltak. Bár szerintem nem kellett félnem, mivel kettő táskával és egy dobozzal a kezemben talán jobban hasonlítottam egy gazdagon feldíszített karácsonyfára, mint egy fáradt diákra. Mikor úgy gondoltam rendben vagyok, lóléptekkel tapostam rá a busz elején levő átvezető 3 lépcsőfokra és nyitottam ki a számat:
-Dobrý večer prajem, Malý Madaras! Harsogtam fáradt hangommal, amire a sofőr csak az mondta- 2,30 és nyúzott arcát nekem mutogatta, mintha azt akarta volna, hogy érezzem át az ő gondjait, bajait, majd szánjam meg azzal a 20 cent kis borravalóval, de őszintén szóval örültem, ha elegendő aprót elő tudok kaparni a zsebemből.

1,20-1,50-2,00 - muszáj még harminc centnek lennie. Nincs olyan, hogy nincs. És én biztos nem fogok leszállni a buszról, én már itt vagyok, ez már egy biztos pont, ezt nem veszi el tőlem senki. A buszos már forgatta a szemeit, hörgött rám, felhúzta kabátjának ujját és a karóráját bámulta, ideges volt, mint valami svájci kalauz, aki ha nem ér oda egy adott desztinációhoz időben és a 0:19-ből 0:21 lesz, akkor márcsak a fizetésének felét fogja kapni. De az Istenért sem találtam meg azt a harminc centet, bárhol kereshettem. Sőt még a pénztárcám is elveszett, valamikor még akkor, amikor a mozgólépcsőn sprinteltem le és nagy sietségemben kihagytam egy lépést. Ez komolyan fantasztikus! Igaz, csak utánna jött a legjobb pillanat, amikor még mindig csak úgy kotorgáltam az összes létező zsebembe, a sofőr tenyerét még mindig elém nyújtotta és realizáltam, hogy a személyi igazolványom, egészségügyi kártyám, busz bérletem és még 20 euró papírban mind benne volt abban a pénztárcában és ez most valahol ott hever a Pozsonyi buszállomás mozgólépcső egyik fokán.