Jó ember, rossz időben

1.

- Kisasszony, esetleg zavarom?
Rajzolásomból a tanárom hangja szakított ki. Gyorsan elpakoltam a vázlatfüzetem, majd zavaromban beletúrtam a hajamba.
- Elnézését Mr. Brown, figyelek. - motyogtam az orrom alá és jegyzetelni kezdtem. A tanár tovább folytatta a tananyag leadását. Az óra vége felé egy cetli golyó gurult a lábam elé, óvatosan Brown felé pillantottam aki éppen szorgosan írt a táblára, szóval felkaptam a cetlit és szétszedtem.
"Suli után kávé?"
Barátnőmre néztem, aki érdeklődve várta válaszom.
- Mehetünk. - tátogtam felé és a zsebembe tettem a kis papírt.
Még írtunk pár sort aztán a csengő vetett véget szenvedésünknek. Elkezdtünk összepakolni amikor Mr. Brown ránk kiabált.
- Elmondtam már, hogy a csengő nekem szól, nem maguknak! - hangja csak úgy hasított a levegőben. Megforgatta szemét, majd halkabban folytatta. - Alig várom, hogy megszabaduljak maguktól. Csürhe banda. Jó hétvégét! - és ezzel ki is viharzott. Az osztály nagy része nevetésben tört ki. Hát igen, nem vagyunk a kedvencei. Összepakolva a táskámat indultam volna barátnőm felé, de ő már előttem ácsorgott.
- Mehetünk már? - csattogtatta rágóját.
- Persze.
- Ki vagyok ettől a tanártól komolyan mondom neked. - panaszkodott feldúltan.
- Ezzel nem vagy egyedül, kiráz a hideg a hangjától. - sóhajtottam.
Körülbelül a kávézó felé vezető úton minden létező embert akit utálunk kibeszéltünk. Belépve az ajtón egyből megcsapott a frissen főzött kávé illata. Ez hiányzott nekem reggel óta. Mikor odaédrtünk a pulthoz, Jessica már csak annyit kérdezett:
- Szokásos?
- Igen. - válaszoltunk nevetve, ő pedig neki is állt elkészíteni az életmentő italunkat. 5 perc múlva már a kezünkben is volt a kávénk amit kifizettünk, majd helyett foglaltunk a törzshelyünkön.
- Mi a terved hétvégére? - kérdezte Monica a kávéját szürcsölve.
- Chrissel leszek. Azon belül fogalmam sincs. - feleltem, majd én is belekortyoltam a kávémba. - Neked?
- Szerintem bulizok. Gyere te is! - csillantak fel szemei.
- Mona, tudod én nem járok ilyen helyekre.
- Nina, kérlek! Csak most az egyszer! - kérlelt, de mire válaszolhattam volna bármit is Chris foglalt helyett mellettem.
- Sziasztok. Miről van szó? - kérdezte kíváncsian és egy puszit nyomott arcomra, amit én is viszonoztam.
- Szia szívem. - mosolyogtam rá.
- Csá, csak a szokásos. Rá akarom venni, hogy jöjjön velem, de ő jaj nem, én nem járok ilyen helyekre. - nyávogta barátnőm, mert ugyebár minek ellenség ha ilyen barátai vannak az embernek.
- Még szerencse! Más nem is hiányozna. - válaszolt Chris szigorúan, amitől egy kicsit szorongni kezdtem. Chrissel másfél éve vagyunk együtt, nagyon szeretem viszont folyamatosan uralkodna rajtam, ami senkinek se tetszik. Már láttam Monica arcán, hogy torzul és mindjárt odaszól neki, de óvatosan megráztam a fejem, amit ő egy fintorgással jutalmazott.
- Nekem sajnos mennem kell dolgozni. - nyöszörögtem, majd kijjebb toltam magam a székkel.
- Rendben kicsim, este találkozunk. - mosolygott rám a párom és egy csókot nyomott a számra.
- Szeretlek. - feleltem boldogan, majd Mona-hoz léptem és átöleltem.
- És téged is szeretlek, a buliban pedig kérlek vigyázz magadra! - szorítottam magamhoz a szőke fejét.
- Szeretlek. - simított végig a karomon, aztán elengedtem. Intettem egy utolsót és elindultam kifelé. Már nyitottam ki az ajtót mikor valaki feljajdult. Kezemet szám elé kaptam mikor észrevettem, hogy megütöttem egy fiút az ajtóval.
- Jézusom! Ne haragudj, nem láttalak! - álltam neki mentegetőzni.
- Ugyan semmi baj nem történt. - nevetett fel vállát dörzsölgetve.
- Biztos? Nagyon megütöttelek? - kérdeztem kétségbeesetten és sérülést kezdtem el rajta keresni.
- Biztos nyugi, ez csak egy ajtó. - kuncogott. Kicsit megnyugodva kifújtam a beszorult levegőt tüdőmből.
- Hála az égnek. - mosolyodtam el.
- Jackson. - nyújtotta felém jobbját.
- Elena. - mosolyogtam és kezet ráztam vele. - Viszont nekem muszáj mennem, mert elkések a munkahelyemről. - húztam el a számat.
- Persze, menj csak! Vigyázz az ajtókkal! - kacsintott rám nevetve és elállt az utamból.
- Ez nem volt szép. - mutattam rá kacagva. - Örültem Jackson.
- Örültem Elena. - intett egyet és eltűnt az ajtó mögött. Mosolyogva folytattam az utamat a munkahelyem felé. 10 perc séta után, meg is érkeztem a kis épület elé, a könyvtárhoz. Szeretek itt dolgozni, először csak pár órában segítettem be, de már teljes tagú része vagyok a családnak. Beléptem az ajtón és besétáltam a pultom mögé.
- Szép napot Mary. - köszöntem a 60-as évei végén járó hölgynek, azaz a főnökömnek.
- Szia drágám. Örülök, hogy itt vagy. Milyen volt az iskola? - pillantott rám szemüvege mögül.
- Fárasztó. - nevettem fel, majd folytattam. - Menj csak nyugodtan Steven már biztos nagyon vár haza.
Steven Mary férje. Gyönyörű páros, mindig is ilyen kapcsolatról álmodoztam, mint az ő kapcsolatuk.
- Köszönöm Nina. Legyen csodaszép napod! - mosolygott rám és kilépett a pulttól.
- Viszont kívánom! Vigyázz magadra. - integettem. Mikor Mary elment elkezdtem rendet rakni a polcokon. Utálom, hogy az emberek nem képesek visszatenni oda a könyvet ahonnan elvették. A pakolásomat az ajtó felett lévő kiscsengő szakította félbe. A pulthoz sétáltam, hogy megnézzem kijött vagy miben segíthetek. Egy férfi jött be, akinek az arcát nem láttam, mert teljesen fel volt pakolva kartondobozokkal. Azonnal a segítségére siettem.
- Segítek! - szólaltam meg és levettem pár dobozt az arca elől, de mikor megláttam ki a futár megdöbbentem.
- Jackson?