Jó ember, rossz időben

5.

Egész kora délután pakolgattunk és beszélgettünk. Rengeteg mindent megtudtam róla, mint például, hogy van egy kutyusa Kiara. Vannak testvérei. A papájával és a barátnőjével él. Szeret kirándulni és világot látni. Késő estig fent szokott lenni, mert nem bír korán elaludni és még rengeteg mást.
- Elfáradtam. - nyöszörögtem és ledobtam magam egy fotelre.
- Szintén. - felelte szinte haldoklolva és ő is leült egy fotelbe.
- Azért nem kell meghalni. Dráma király. - pöcköltem meg fülét.
- Hé! Ez fájt! Gyere csak ide! - nézett rám hatalmas vigyorral az arcán és elkezdett csikizni.
- Ne! Jackson hagyd abba! - sikítottam nevetve.
- Micsoda? Nem hallom. - adta a hülyét és tovább csiklandozott. Addig-addig vergődtem, míg leestem a fotelből, ő pedig rám.
- Hűha. Érdekes szituácijó. - vigyorgott rám perverzen.
- Az szituáció te majom. - löktem le magamról és felálltam.
- Segíts fel csimpi. - nyújtotta felém kezét.
- Csimpi? Állj fel gorilla. - csaptam rá kezére és hátat fordítottam neki.
- Nézz oda milyen vagy. - adta elő meghatódottságát.
- Lassan mennünk kéne. - mondtam, bár az igazat megvallva még szívesen maradtam volna.
- Amúgy kérdezni akartam.. - kezdett bele, de megszólalt a telefonom.
- Bocsi, a barátom az. -  mutattam fel a telefonom. Arrébb léptem és fogadtam a hívását.
- Szia szívem, mizu? - szóltam bele.
- Szia kicsikém. Az van, hogy apám hívott, hogy kaptunk egy rohadt nagy munkát és még ma oda kéne utaznunk. - sóhajtott fel.
- Ohh, rendben életem. Mikor jössz haza? - kérdeztem és közben Jack kezét próbáltam ellökni, mert bökdösni kezdte az oldalamat.
- Hát körülbelül egy hetes meló. - nyöszörögte.
- Basszus. Hiányozni fogsz. - motyogtam szomorkásan.
- Te is nekem, viszont le kell tennem, mert készülődnöm kell. Szeretlek.
- Szeretlek. - válaszoltam és bontottuk a vonalat.
- Bocsánat, szóval mit is szerettél volna kérdezni? - fordultam vissza a srác irányába.
- Azt, hogy lenne -e kedved eljönni velem kocsit szerelni és meginni valamit.
- Végülis, miért is ne? - rántottam meg vállamat.
- Ez az! - boxolt bele a levegőbe.
- Jézusom. - nevettem fel. - Inkább menjünk.
- Na most elrabollak. - hahotázott gonoszan, de ez inkább aranyos volt, mintsem gonosz.
- Jaj ne, ne tedd. - kiáltottam fel és ezzel belementem a játékba. Közben elindultunk.
- De-de. Eladom a veséidet, a májadat és mindent ami használható. Talán még a ruháidat is. - gondolkozott hangosan, mire furán néztem rá.
- Most mi van? Mit csináljak női ruhákkal? Vegyem fel esténként és játszam azt, hogy én vagyok Nicki Minaj? - kérdezte felháborodottan. - Bár lássuk be, a seggem hasonlít az ővéhez. - tette hozzá egoistán.
- Fúj, nem. - kacagtam, ő pedig elkezdett bámulni. - Mi az? Valami van az arcomon? - kezdtem el matatni arcomat.
- Nem, csak olyan aranyosan nevetsz. - mosolygott, majd újra az útnak szentelte figyelmét.
- Ez nem is igaz! - válaszoltam durcásan.