A Sárkány, Akit Senki Nem Szeret /Aemond Targaryen/

49 - Örömtűz

Rhaenys még el sem érte Dreamfyre barlangját, mikor már hallotta a sárkány felől érkező fenyegető morgást.

A verem szájától nem messze, tőle tisztes távolban ült le, és fűzte lábait egymásba. Percekig várakoztak így, egymást méregetve, miközben a bestia fenyegetően morajlott, a királynő pedig érdeklődve vizsgálgatta erős, mégis karcsú testét a verem félhomályában.

A fenevad bokáit, nyakát bilincsbe verték, és szárnyain is nehéz láncokat vetettek át, holott annyi helye sem maradt, hogy széttárhatta volna őket. A hallottak alapján nem véletlenül adtak ennyire a biztonságra, Helaena halála után Dreamfyre gyászos sírása napokig visszhangzott a sárkányverem útvesztőiben, míg végül megkísérelt kitörni barlangjából. Eközben nem egy sárkányőrrel végzett, s kis híján a falakat is magára döntötte.

Az eset után új, szűkebb helyre költöztették, és béklyókba fogták szégyentelenül meggyötört testét. Rhaenys érezte a bestia körül terjengő, átható vérszagot, és a gyenge fényviszonyok ellenére is látta a testét borító számos sérülést.

- Nem ismersz engem, de én már sokat hallottam rólad, Dreamfyre. Kislány koromban a nagymamám gyakran mesélt rólad. Azt mondta, álmot látott, melyben a remény kék sárkánya elhozta az új kezdetet a Targaryen-háznak.

Hagyta, hogy a halk valyr szavak egy pillanatra megálljanak a levegőben, majd felemelkedett, és a bestia teste mellett eloldalazva megkísérelt annak lábához férkőzni. Dreamfyre újult erővel mordult fel, mikor az asszony keze egy pillanatra pikkelyes bőréhez ért. Kihúzta a hatalmas szegecset, ami az első bilincset tartotta össze, majd késedelem nélkül tovább indult, ahogy az a földre döndült. Miközben átmászott a sárkány méretes farkán, az suhintott vele egyet, mire ő kecstelenül hasra vágódott, és istenesen elharapta nyelvét.

- Hálátlan dög. - dünnyögte, de azért vetett egy megkönnyebbült pillantást a Dreamfyre alatt gyűlő, méretes és könnyfacsaró szagú trágyahalomra. Legalább nem abba zuhant.

Elérte a következő lábat, és azt már könnyebben szabadította ki. A sárkány megváltozó légvételei elárulták, hogy pontosan tudja, mi történik vele, s mikor a hátát átszövő láncokat is kioldotta és lerángatta róla, a bestia várakozásteljesen felmordult.

- Akkoriban nem értettem a mesét. - folytatta. - Most is csak sejtem, miről szólt. Azt hiszem, túl sokat vétettünk, túl mélyre süllyedtünk, és már nincs visszaút. Gyűlöletünk a gyermekeinkben is tovább él. Remélem, te segíthetsz.

Úgy tűnt, a fenevad érdeklődve hallgatja, de Rhaenys érezte, ahogy minden izma megfeszül, mikor munkálkodni kezdett az utolsó, fejét béklyóban tartó bilincsen. Óvatosan megérintette nyakát, és végigsimította azon a ponton, ahol Meleys is a legérzékenyebb volt. Félig elutasító, félig doromboló morajlás volt a válasz.

- Sagon dāez, Dreamfyre. Maghagon zope naejot se lentor hen zaldrīzes! - „Légy szabad, Dreamfyre. Hozd el a reményt a Sárkány Házának!"

Abban a pillanatban, ahogy a nehéz vasak a földre zuhantak, az asszony a hideg köveknek vetette hátát, hogy a késedelem nélkül meginduló fenevad ne nyomja halálra. Bár a bestia mozgása először részeges-bizonytalan volt, mire elérte az útvesztő külvilágba vezető végét, már a föld is remegett magabiztos léptei alatt.

A királynő futni kezdett, így a sárkányverem kijáratától még elgyönyörködhetett az elrugaszkodó sárkány elegáns, könnyed röptében. Szédítő sebességgel emelkedett az ég felé, mint aki a holdig meg sem akar állni.