Ők irják meg saját történetüket

93 12 3
                                    

Az egyetlen tiszta emlék a korai gyermekkorból. Gyönyörű világoskék pillangó virágszirmokhoz hasonló szárnyakkal, amely a feje körül repked, vagy selymes haján ül.
Ez a rovar nagyon sokáig vele volt. Egészen addig, amíg egy nap, amikor Izana 10 éves lett, a pillangóból kilány lett. Egy gyerek, aki első pillantásra fiatalabb volt nála.
Sokszor álmodott vele. Az ő univerzumává vált. Valahányszor csak egy pillanatra lehunyta a szemét, meglátta őt. A lányt aki vele nőtt fel.
Amikor ő alig volt tíz éves, valószínűleg a kislány nem volt idősebb 7-nél.
És abban a pillanatban, amikor ő tizennyolc éves lett, látta a pillangó lánykát egy 16 éves lány képében.

Gyönyörű, mint egy angyal.
Biztosan élete végéig emlékezett arra a szépségre az álmából.
Hosszú haj, amely arany színben csillogott a napon, és szemek, amelyek jégként ragyogtak egy fagyos reggelen, amikor a nap első sugarai rájuk ereszkedtek. A bőr mindig sápadt volt, a test vékony, és úgy tűnt, nem is él. Amikor meglátta, a fiatalember mindig azt gondolta, "ha megérintem, biztosan eltöröm". Ezért soha nem merte kinyújtani feléje a kezét, bár úgy érezte, hogy a lány hozzá tartozik, mintha csak ő lenne az egyetlen akivel lehet.

Neki köszönhető, hogy Izana beleszeretett az alvásba. Végre megpihenhetett élete legsötétebb időszakaiban is. Kapcsolja ki az elméjét, és érezze magát nyugodtan. De... És hála neki, még jobban kezdte utálni a valóságot. A szürke valóság kínozta és arra kényszerítette, hogy állandóan harcoljon és bizonyítsa igazát, az alvás pedig békét adott neki, és lehetővé tette, hogy ne igazoljon mindent a világon.

Soha nem beszéltek.
Izana még a nevét és a hangját sem tudta.

De a rokonlélek érzése még jobban tetszett neki, mint a beszélgetés lehetősége. Nem is volt kedve kiönteni a lelkét. Egyszerűen olyan érzés volt, mintha már mindent tudn a lány.
Eszébe jutott, hogyan mosolygott. Minden közös pillanatuk az emlékezetben maradt. A lány mosollyal az ajkán nézett valahova, aztán hagyta, hogy a lábára feküdjön, és mindig megsimogatta a fejét. Néha úgy tűnt, mintha sebek borították volna, és a lány érintésével gyógyította meg őket, vagy éppen úgy, mintha a tekintetével enyhítené az égető fájdalmat.
Valójában semmi kedve nem volt hasonló embert találni. Elég volt neki ő.  Lány az alvásból.

Egy bizonyos napig.

A távolban egy családi boldog képet látott. Ültek a parkban, és egy kislány szaladgált mellettük, énekelt valamit és játszott egy játékkal. Valószínűleg öt éves volt, nem több. Ugyanaz a haj, ugyanaz a szem, ugyanaz a mosoly.

- A pillangóm...

Ránézve megszólalt, de sokáig a gyereket figyelte, aki észre sem vette a fiatal fiú tekintetét magán.
A család végül elment, és a lányt is magukkal vitték. És attól a naptól fogva Kurokawa soha életében nem látta ugyanazt a gyereket vagy embereket.
És még... Az álomból a pillangója is eltűnt...
Újra és újra visszatért az álmok világába, de a lány, aki annyira törődött vele, nem volt sehol.
Izana ismét visszatért a szürke valóságba, abba a világba, ahol az erő és az erőszak uralkodik mindenen.

---------------------------------------------------------------------

Kurokawa a BONTEN egyik alapítója és vezető arca lett.

De... Mi ez a BONTEN? Szedjük szét.

Bonten különféle illegális tevékenységeket folytat, például szerencsejátékot, csalást, prostitúciót és gyilkosságot. A szervezet kíméletlensége, intoleranciája az árulókkal, besúgókkal szemben megnehezíti a rendőrség információszerzését tevékenységükről.
Vagyis ők azok, akik mindent elpusztítanak, ha nem kapják meg amit akarnak.

Sok idő telt el, és Kurokawa kezdte elfelejteni az álmát.
Már nem volt elégedett az élettel, és kedvtelései korántsem voltak olyan gyerekesek és ártatlanok, mint valaha. A pénzből a hétköznapok karneválok lettek, és az izgalom a fejébe szált.

---------------------------------------------------------------------

Már harminc éves volt.
Szokás szerint az egyik kaszinójában ült, drága whiskyt ivott és rulettet játszott. Egy szolid korú férfi lépett az asztalhoz, és fogadást dobott, de mintha erőszakkal valaki mást húzott volna maga mögé, miközben leült egy székre.
Kurokawa eleinte nem tulajdonított ennek jelentőséget. Még csak fel sem nézett. Csak amikor a rulettkerék forogni kezdett, akkor látta, hogy az a személy, akihez vonzódott, olyan, mint a pillangója. Ismét eszébe jutott. Egy ártatlan lány az álmok világából, aki több mint tíz éve nem jött.

- Érdekel? Jó áron ki tudom adni. - csengett a férfi hangja, miután már világos volt... Izana észrevette a lányt.
- Óh nem. Nem érdekelnek az ideiglenes babák. - enyhén intett a kezével, mire a férfit mindkét hóna alatt felkapták - Vihetem igaz? - mondta a fehér hajú, és már fel is állt a székből.
- Természetesen uram. Vedd ajándékba... - dünnyögte a férfi és "önként" távozott a játékasztaltól.- Kövess. - szólította Izana a lányt. A lany udvariasan azt tette, amit mondtak. - Mi a neved?
-...
- A macska elvitte a nyelvedet? - rázta a fejét a lány válaszul. - szóval néma vagy... - és ismét bólintott a fejével. - régen?
- ... - mutatott a lány a férfi zsebéből kilógó telefonra. Kivette, és feloldva a lánynak adta. Az írt valamit, és átadta a készüléket a tulajdonosnak.
- Hmm... Szóval ő volt az oka a hallgatásodnak... És miért vágták ki a nyelvedet?
- ... - kapta újra a telefont a lány és felvette.
- Hahaha! Megharaptad? Milyen bátor kis gyerek vagy...

Izana mosolyogva megfogta a szőke lány kezét, és elvonszolta valahova az épület távoli részébe. A lány csak követte, és eszébe sem jutott elszökni.
Elhallgattak. Csak a cipők hangját lehetett hallani a padlón.
Felmentek a tetőre. Gyönyörű kilátás nyílt onnan az éjszakai városra. Az épületek fényei visszatükröződnek a tető szélén álló Kurokawa szemében. A haj minden széllökéssel fejlődött.

- Azt hittem, a való életben nem létezel. De tévedtem. Te vagy... És itt vagy. Most újra a kezemben. És nem engedlek el többé.

Ilyen szavakat mondva Izana mindenhova nézett, csak nem a lányra. Az pedig csak állt fél percig s pislogott. Majd mintha már nem a saját érzései vezérelték volna, odament hozzá, és kényszerítette, hogy nézzen rá. A mosoly ugyanolyan volt, mint az álomban.

- Talán... Nem vagy igazi... - suttogta.
Csak ennyit tudott mondani. A lány szája már eltakarta az övét.

De gyerek volt. Talán tizenhét éves. Ő pedig már harminc volt.

Nyitott kérdés, hogy meddig marad életben a kezében. Álmaiban elvarázsolta, de a valóság sosem ilyen édes.
Mi lehet a jövőjük?
Gyorsan feltárul-e a valóság?
Ez már az ő történetük. Az ő döntésük. Az ő életük.
És az is joguk, hogy eldöntsék, melyik mesét írjanak.

És az is joguk, hogy eldöntsék, melyik mesét írjanak

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

__________________________________________

A történetet NEM én irtam.
Az engedélyt a forditásra jó ideig nem merészkedtem elkérni, de cserébe még annál is több Tokyo Revengers művét lefordithatom az irónőnek.

Hálás köszönet neki! 

Álomvilágom pillangójaWhere stories live. Discover now