Minden így kezdődött (BL)

7. fejezet - Édes kettesben

Mivel Kristóf és Márk egyelőre nem akarták, hogy a köztük kialakult viszonyról bárki is többet feltételezzen baráti kapcsolatnál, így kénytelenek voltak redukálni az iskolában közösen együtt töltött időt. Ez azt jelentette, hogy már nem találkoztak az órák közti szünetekben, és ha össze is futottak a folyosón, akkor is csak köszöntek egymásnak. Azonban amit az iskolában elmulasztottak megtenni, azt elsősorban hétvégén igyekeztek bepótolni. Persze ez sem volt egyszerű feladat, hiszen a növekvő házi feladat mennyisége, valamint az egyre gyakoribb számonkérések tovább csökkentették amúgy is megfogyatkozó találkozásaik lehetőségét. Mindemellett azért még ott voltak az online térben zajló beszélgetéseik is, bár azok közel sem voltak annyira élettel teliek, mint a személyesen zajlók. Történt tehát egy péntek este - miközben Kristóf éppen új gondolatokat próbált megfogalmazni készülő történetéhez -, hogy Márk az alábbi üzenetet küldte:

- Szia, Kris! Arra gondoltam, hogy lenne-e kedved kimozdulni holnap egy kicsit?

Kristóf elmosolyodott, mint általában, ha meglátta Márk üzeneteit, melyek rendszerint kedvesek és vidámak voltak. Ráadásul az külön tetszett neki, hogy Márk "Kris"-nek szólítja. Egyelőre azonban, amikor személyesen találkoztak és voltak körülöttük emberek (már pedig általában voltak), még mindig Kristófnak hívta, csak az üzenetváltásnál használta ezt a Kristófnak tetsző megszólítást.

- Szia, Márk! Veled mindig szívesen kimozdulok bárhova!  - írta örömmel, egy szívecskés hangulatjelet biggyesztve a második mondat mögé. Majd gyorsan írt még hozzá egy mondatot:    - Hová megyünk?

- Ejnye, hát rontsam el a meglepetést máris? - jött az üzenet egy kacsintós szmájli kíséretében.

- A világért se!

- Akkor holnap találkozunk. Aludj jól!

- Te is!

A másnap reggel hűvös és szeles, de száraz időt ígért. Kristóf éppen ezért réteges öltözködéshez készült elő, hiszen nem tudta, hogy Márk mit tervez és hogy hova fogja vinni őt. Talán elmennek megnézni valamilyen kalandparkszerűséget? Ezt azonban elvetette, mert ahhoz túlságosan is hideg volt. Márk szokás szerint az általa ígért időben csöngetett be hozzájuk. Amikor Kristóf ajtót nyitott, Márk egy pillanatig döbbenten bámulta, majd megszólalt:

- Azta!

- Mi az? - vigyorodott el Kristóf, elsősorban Márk döbbent arckifejezésén. Közben kilépett Márk mellé és becsukta az ajtót.

- Öhm... igazából semmi, csak még soha nem láttalak sapkában - bökte ki Márk.

- Dettó - kontrázott Kristóf még mindig fülig érő szájjal, ugyanis Márk fején is volt egy kötött sapka, kék és piros csíkokkal váltakozva. Majd ahogy tetőtől talpig végigmustrálta Márkot, végül a kezén állapodott meg a tekintete:

- Nem hoztál kesztyűt?! - kiáltott fel csodálkozva.

- Úgy látszik elfelejtettem - felelte Márk enyhe, bocsánatkérő mosollyal és összedörzsölte csupasz tenyerét.

- Maradj itt, egy perc és jövök! - utasította Márkot, majd visszasietett a házba. Kisvártatva két darab ötujjas, fekete kesztyűvel a kezében tért vissza.

- Tessék, vedd fel ezeket! - nyújtotta át a kesztyűket Márknak.

- Köszi szépen! - hálálkodott Márk.

- Egyáltalán, hogy indulhattál el ilyen hidegben kesztyű nélkül?

- Minél hamarabb szerettem volna találkozni veled - Márk felhúzta a kesztyűket, majd megszemlélte a hideg ellen bebugyolált kezét: - Tök jó! Köszi még egyszer.

- Nincs mit - szólt Kristóf. - Na, most már elárulod, hogy hova megyünk?

- Egy közeli cukrászdába - közölte Márk, miközben elindultak. - Gondoltam ez alkalmas lehet az első közös randink helyszínének.

- Várj! - ragadta meg a kezét Kristóf. - Jól hallottam, hogy azt mondtad "randi"?

Márk egyből visszakozott: - Bocsi, nem így kellett volna fogalmaznom, hiszen még igazából nem is vagyunk együtt.

- Nem kell bocsánatot kérned! - rázta a fejét Kristóf. - Bár nem jelentettük be a nagy nyilvánosság előtt, de szerintem eléggé nyilvánvaló, hogy együtt vagyunk. Legalábbis én már egy ideje így gondolok erre a dologra. Vagy te nem így látod? - nézett Márk szemébe.

- De igen, teljesen, csak...

Közben megérkeztek a cukrászdához. Leheletük gőzpáraként szállt fel a cukrászüzletből kiszűrődő fényben. Talán a hideg időnek is betudható volt, de nem volt valami nagy forgalom a helyiségben. Rajtuk kívül csak az eladó, meg egy mogorva, középkorú férfi volt jelen, aki az egyik asztalnál ülve kávét szürcsölgetett és újságot olvasott. Az egész helyet körbelengte a desszertek édes illata. Odasétáltak a pulthoz, ahol az üvegablak mögött különböző ínycsiklandó sütemények sorakoztak. Az eladó várakozva nézett rájuk, hogy válasszanak valamit.

- Mit kérsz? - tudakolta Márk Kristóftól.

- Szerintem egy csokis brownie szeletet - mutatott az egyik süteményre.

- Nekem meg legyen egy francia krémes - adta le a rendelését Márk.

- Itt fogyasztjátok? - kérdezte az eladó.

- Igen - bólogatott Márk.

Miközben Márk kifizette a süteményeket, Kristóf odavitte azokat az egyik üres asztalhoz és leült. Közben a férfi végzett a kávéjával és távozott a cukrászdából, így igazából - az eladót nem számítva - már csak ketten maradtak.

- Jó ez a hely! - nézett körül Kristóf. - Hangulatos.

Márk biccentett.

- Már egészen kiskorom óta járok ide. Korábban a szüleimmel voltam itt többször, de örülök, hogy most végre valaki mással is eljöhettem. Ráadásul olyannal, akit nagyon kedvelek.

- Aranyos vagy! - mosolygott Kristóf.

- Te is - mosolygott vissza Márk. Közben végeztek a süteménnyel.

- Érdekelne amúgy a véleményed - szólalt meg kisvártatva Kristóf.

- Mivel kapcsolatban? - érdeklődött Márk.

- Kettőnkről - magyarázta Kristóf és egy kicsit el is vörösödött. - Mármint, úgy értem, hogy oké, hogy most járunk, de a pletykák miatt is gondoltam, hogy izé... tudod... hivatalossá tehetnénk.

- Te fel akarod vállalni? - nézett komolyan Kristóf szemébe Márk.

- Igen - erősítette meg Kristóf. - Végül is itt vagyunk egymásnak és ez a legfontosabb, nem?

- Én... Nem hiszem, hogy ez nekem menne - rázta meg a fejét Márk. - Igazából még sosem gondoltam arra, hogy előbújjak, hiszen még a szüleimnek sem mertem elmondani. De persze nem szeretném, hogy ez hatással legyen kettőnk kapcsolatára, ami abszurd, mivel nyilván hatással van rá. Hiszen így a nyilvános helyek többségén nem csinálhatjuk azt, amivel azt sugalljuk a külvilág számára, hogy nem csak baráti kapcsolat van kettőnk között. De persze a legfőbb indok, ami miatt nem akarom felvállalni, az az, hogy félek - vallotta be Márk. - Félek a gonoszkodó megjegyzésektől, kinevetéstől, megalázástól, gyűlölködéstől, rosszalló pillantásoktól és minden olyantól, ami azzal jár, ha felvállaljuk a kapcsolatunkat.

Kristóf megfogta a kezét.

- Márk, nyugi! Én nem haragszom rád. Azért kérdeztem, hogy te mit gondolsz erről, mert fontos számomra a véleményed. Abszolút megértelek, és ha nem akarod felvállalni, akkor ezt tiszteletben tartom.

Márk végigsimított Kristóf kézfején.

- Köszönöm.

És akkor ott a cukrászdában - két üres süteményes tányér felett ülve - tökéletesen megértették egymást.