Ő csak egy barát (Meklod ff.)

Sajnálom

2021/12/20

Hétfő van, tehát Zoé már négy napja nálam lakik. Ma is, ahogyan az elmúlt napokban ugyan úgy reggelivel vártam mire felkelt.

- Jó reggeeelt - köszönt ásítva, miközben lehuppant a székre.

- Neked is Álomszuszék. Hogy aludtál? - kérdeztem és belekortyoltam a kávémba, ami időközben teljesen kiült.

- Jól, még mindig kényelmes az ágyad - mosolyodott el.

- Örülök. De nekem ma még be kell mennem, mert el kell intéznem valamit. Megleszel?

- Aha.

- De meg ígéred, hogy nem mész sehova.

- Persze - bólintott, miközben villájára helyezett még egy adag rántottát.

Beszélgettünk még, majd Zoé visszament pihenni. Én nagyjából elpakoltam, és egy kis időre ledőltem a nappaliba. Telóztam egy kicsit, aztán készülődni kezdtem.

- Sietek haza. Szerintem kettőre itt leszek, de majd hívlak. Légy jó - nyomtam egy puszit a homlokára, mielőtt indultam volna.

- Vigyázz magadra - ölelt át, és visszadőlt a párnák közé.

- Te is - mosolyogtam rá.

Felvettem a cipőmet, zsebre vágtam a kulcscsomómat a telóm mellé, megfogta a kocsi kulcsot és már lépcsőztem is lefelé. Beindítottam a motort, beraktam egy kevertlejátszási listát, majd ráléptem a gázra, és szelni kezdtem Pest utcáit.

[

Vártam pár percet miután Matyi becsukta az ajtót, de utána egyből öltözni kezdtem. Magamra kaptam egy farmert, egy pulcsit, felhúztam a csizmámat, majd belebújtam a kabátomba. Bezártam az ajtót, és mikor nemsoká leért a lift, belecsöppentem a télbe.

Amikor kiléptem az üzlet ajtaján a szél az arcomba fújta a szállingózó hópelyheket. Így a pulcsim kapucnijára a kabátomét is felvettem. Zsebre dugott kézzel, és sietős léptekkel haladtam hazafelé, hiszen fél kettő volt, és olyan érzésem volt, hogy Matyi sietni fog, így lehet korábban ér haza.

Körülbelül hét percnyire voltam a lakásunktól, hiszen két utcával jártam odébb, amikor lefékezett mellettem egy fekete Audi, pontosabban Matyi fekete Audija. Egyből lehúzta az ablakot és rám nézett.

- Most rögtön beülsz! - szólt rám.

- De... - kezdtem volna magyarázkodni, de hiába.

- Nincs de! Most beszállsz! - figyelmeztetett újra, és hallottam a hangján, hogy ideges.

Így némán beültem mellé, bekötöttem magam és vártam, hogy mi fog történni. De semmi, hosszú-hosszú percekig még meg sem szólalt. Csak gurultunk az aszfalton, és csak a kívülről bejutó zaj hallatszódott.

- Most tényleg ezt fogjuk játszani? - tudakoltam felé fordítva a fejemet, amikor meguntam a csendet.

- Megígérted.

- De csak elintéztem valamit, nem esett semmi bajom - próbáltam nyugtatni.

- De én úgy nem tudok rád vigyázni! Nem tudom, hogy mikor történik valami bajod! - ordibált, még sosem láttam ilyen idegesnek és ez összezavart. - Féltelek bazmeg! Az a kibekurt kocsi is miattam ütött el! Akkor is borzalmasan ki voltam, nem tudom, mit csinálnék, ha megint...

- Elvesztenél - fejeztem be helyette, és megtelt könnyel a szemem, hiszen azonnal megértettem mit érez. - Sajnálom - néztem fel rá őszintén.

Nem szólt semmit. Az időközben megállt autóban ismét némaság telepedett. Matyi csukott szemmel próbálta összeszedni a gondolataid, én meg kicsit megszeppenve ültem mellette.

- Hol voltál? - kérdezte végül.

Nem tudtam volna szavakban megfogalmazni, így inkább csak levettem a kapucnimat, hogy a szőke hajam a vállamra borulhasson.

- Bazmeg.

- Ennyire rossz?

- Nem egyáltalán nem - mondta fejcsóválva. - De miért?

- Megcsaltak, elköltöztem, dolgozni kezdtem, szereztem barátokat, és kómában voltam napokig. Már nem az a lány vagyok, aki voltam...

- Tényleg nem, mert idővel nővé lettél - jelentette ki halvány mosollyal.