Vihar előtti hullámok

011 ~ Somebody's Watching Me [Rockwell]

Nem aludtam ott nála, ennek pedig egy egészen egyszerű oka volt. Mégpedig az, hogy nem hagyhattam cserben Bellát - az eddiginél is jobban. Nem mondhattam azt, hogy otthon vagyok, mert otthon úgy tudták, hogy Bellánál, más opció pedig nem igazán maradt, így a sötétedés első jeleit meglátva, az ebédet elfogyasztva - amelyet Jackson dobott össze, bolognai tészta szósszal - finoman jeleztem neki, hogy indulnom kellene. Ezt pedig úgy tűnt, ő sem bánta, és lehet, hogy azért, mert az ehhez hasonló, korábbi alkalmak átkát meg kellett törni. Visszavettünk a lendületből, ez pedig ebben is meglátszott, ugyanis amíg én az asztalt töröltem, ő elmosogatta az elhasznált edényeket. Legnagyobb örömömre egy szál fehér pólóban és egy sima, fekete rövidnadrágban, pont úgy, ahogy azt a személyiségéhez mérten elképzeli az ember. Semmi logó, semmi minta, egyszínű ruhadarabok, amelyek rengeteget elárultak erről az emberről.

- Ez te vagy? - Kérdeztem, amikor a kandalló fölötti képkeretre tévedt a tekintetem, amin egy fakó kép volt egy mosolygó férfival, nyakában egy még annál is szélesebb mosolyú kisgyerekkel.

- Igen - bólintott, miután felém nézett a rendrakásból. Akartam neki segíteni, de ő csak nemet intett a fejével, mondván, ő hívott meg ebédre és már az is bőven elég volt, hogy leszedtem az asztalt. Jobb elfoglaltság híján pedig a lakást kezdtem el vizslatni.

- Aranyos kisgyerek voltál - mondtam, holott tudtam, hogy ezzel meg fog rekedni a beszélgetés. Mégis, úgy éreztem, fontos kimondanom.

- Már akkor is a lányok szoknyáját hajkurásztam - reagált nevetve, mire érdeklődve felé fordultam. - Ugyan én nem emlékszem rá, de apukám sokszor emlegeti, hogy egy bizonyos Sarah nevű lány miatt tanultam meg sudokúzni, hogy ezzel imponáljak neki.

- Ez de édes! - Olvadoztam, és még engem is meglepett, mennyire cukinak tartottam a kis történetét. - Hát, nekem nem igazán voltak hódolóim, hacsak a kiscsoportos l'amouromat ide nem számítjuk - gondolkodtam el hangosan.

- Nem kell sietni, ráér az - mosogatott tovább, én pedig bólintottam, holott pontosan tisztában voltam vele, hogy ő ezt nem látta. Mégis, igazat kellett adnom neki, akkor is, hogy ha a türelmet nem kifejezetten a mi kapcsolatunkra értette.

Belláéknál kezdetben minden a terv szerint alakult. Simán kimagyaráztam magamat azzal, hogy közbejött valami, és a legjobb, hogy nem kérdezősködött, mert arra számított, hogy az apámmal történt megint valami, azt pedig nem akarta firtatni. Így megúsztam, leszámítva azt, hogy három saroknyit is le kellett sétálnom, tekintve, hogy túl kockázatos lett volna Jackson kocsijával érkeznem a lakásuk elé. Apropó, Jackson: nagy szerencse, hogy utolsó pillanatban kapott egy telefont, hogy mégis be kell mennie délután a rádióba, ugyanis nem szívesen kértem volna meg rá, hogy visszavigyen a városba.

Az ebédemet elrakták nekem, így vacsoraként tökéletesen szolgált, és Bellával sikerült megtartanunk azt az ott alvós délutánt, amit most már több, mint két éve terveztünk, csak mindig közbejött valami. Vagy nem jött közbe, csak azt mondtam, hogy de, mert féltem, hogy milyen lesz. Féltem, hogy milyen lesz nem egy fiúnál aludni, hanem a barátnőmnél, de ahogy belemerültünk az éjszakába, rájöttem, hogy teljesen alaptalanul tartottam ettől az egésztől. Vagyis, nagyjából hajnali kettőig így is volt, csak aztán feljöttek olyan témák, amelyekre nem biztos, hogy félálomban, öntudatomon kívül kellett volna válaszolnom.

- És mizujs a pasikkal, Cami? - Suttogott Bella, aki hangoskodásával nem szerette volna felkelteni a szomszéd szobában szunyókáló Lilithet.

- Semmi. Mi lenne? - Vontam meg a vállam, de ahogy kimondtam, éreztem, hogy a felvillanó emlékek hatására orcámat igen hamar elönti a pír.