Lehet engem szeretni?!

BeVeZeTéS

Ült a fésülködő asztala előtt. Dühös, szinte már agresszív mozdulatokkal törölte le a könnyeit az arcáról. Belenézett a tükörbe és csak szánalmat érzett. Jellemtelennek, üresnek érezte az egész lényét. Pedig nem volt ez mindig így. Élettel teli, vidám, kiegyensúlyozott nő volt, tisztában volt az értékeivel. Néhanap még büszke is volt magára. Manapság már... ez nem igazán jellemző rá. Elvették az energiáit, az önbecsülését, a magában való hitét. Mintha még a régen ott lapuló aprócska fény is elillant volna a szeméből. Méghozzá pont az az ember volt ennek az okozója, akinek azon kéne lenni, hogy ne így érezzen. Akinek húznia kéne felfelé, akinek mindig, minden körülmények között, mindenben támogatnia kéne. A párja, élete társa ilyen kéne, hogy legyen. Tudja ezt jól ő is. Viszont az csak egy dolog, hogy tudjuk, hogy mi lenne nekünk a legjobb, legideálisabb. Az, hogy tisztában vagyunk vele, még édes kevés. Azt meg is kell szerezni valahogy, megteremteni magunknak. Charlotte Miller azonban jócskán beleválasztott. Persze mikor - körülbelül az ősidőkben - húsz évesen megismerkedett Robert Miller-el, nem gondolta volna, hogy így alakul majd az élete és harminc éves korára el lesz nyomva, ki lesz ölve belőle az életöröm legapróbb szikrája is. Ó, de nem ám. A húsz esztendős - akkor még Charlotte Brown névre hallgató - lány fülig, a holdig és vissza és mint a vak ló a gödörbe, rózsaszín bárányfelhőkön. Robert lehengerlő volt, ambiciózus, szenvedélyes, humoros, mikor kellett romantikus és nem mellesleg piszkosul jóképű. De, mint tudjuk, egy alma is lehet kívül gyönyörű és kívánatos, hívogató. Ha belül rohad, nem fűlik rá a fogunk. Nos Rob-nál pontosan ez volt a helyzet. A lelke „kukacos" volt, de ezt csak később mutatta ki. Kapcsolatuk elején minden úgy ment, ahogy az a szirupos lányregényekben van írva. Boldogok voltak, harmonikus volt a kapcsolatuk, mindent meg tudtak egymással beszélni. Vidáman tervezgették a közös jövőt és megismerkedésük után fél évvel Robert meg is kérte Charlotte kezét. Mint utóbb kiderült, ennek a korai „letérdelésnek" meg volt az oka, de erről majd később. A lány apja, a jó David Brown kitörő örömmel fogadta a lánykérést. Rajongásig imádta vőjelöltjét, már-már jobban örült, mint egy szem lánya. Mr Brown egy hatalmas, jól menő cég feje volt. Ez megannyi felelősséggel járt, na meg persze sok-sok pénzzel. És hősnőnk édesapjának mindennél többet jelentett a pénz... Még a lányánál is. Nyílt titok volt a házuk táján, hogy csalódásnak élte meg, hogy nem fia született. Hisz nem viszik tovább a nevét, nem lesz igazi trónörököse, de mivel a felesége bizonyos betegsége miatt több gyermek szóba sem jöhetett, így be kellett érnie Charlotte-al, de valahogy a kellemetlen „szájíz" mindig megvolt apa és lánya között. Viszont, mikor Robert megjelent a színen, David némiképp megkönnyebbült. Úgy volt vele, bár a lánya nem viheti tovább a céget,- ha ne adja Isten vele történik valami - Rob akkor is ott lesz. Fel is vette a fiút, ki is tanította mindenre és mire a fiatalok kitűzték az esküvő napját, Robert már kisfőnök volt az após oldalán. Charlotte először örült ennek az egésznek. Akkor még David is máshogy bánt vele, úgy gondolta szuper, hogy az apja és élete szerelme együtt munkálkodnak. Az csak az idő múlásával derült ki számára, hogy Robert ezt az egészet nagyon jól eltervezte. Mikor a lány bemutatta őt a szüleinek, Rob fejében körvonalazódott egy terv. Eleinte szerelmes volt Charlotte-ba, de azután már csak egy feladat lett számára. A férfi minden áron azon volt, hogy megkaparinthassa apósa cégét, annak minden előnyével. Azt, hogy ehhez az szükséges, hogy elvegye feleségül a lányt, már csak a szükséges rossznak tekintette. A fellángoló szerelem elszállt és csak a felkapaszkodás, a jobb élet lehetősége járt az eszében. Napról napra lett egyre rosszabb a helyzet. A férfi először csak szóban, viszont később már fizikailag is bántalmazta feleségét. A legapróbb dolgokon is úgy felhúzta magát, hogy annak sokszor pofon lett a vége, ha nem több. De hogyan is lehetne boldog egy olyan házasság, ami érdekből köttetett? Szerencsétlen Charlotte menekült is volna ebből a házasságból, csakhogy nem tudott, ahogy Rob sem, hiába gyűlölte ő is ezt az egész szituációt... és ezt a nő apjának köszönhették. David Brown ugyanis okosan bebiztosított mindent. Első körben arról írt meg minden lényeges papírt, hogy ha vele történne valami, esetleg elhalálozna, akkor a cége a kedves vejére száll. Előrelátó volt, ugyanis az esküvő után pár hónappal a remek üzletember - annál rosszabb édesapa - szívinfarktusban elhunyt. De azért gondolt a lányára is. Ugyanis a végrendeletébe bele foglalta azt is, ha a fiatalok esetleg úgy döntenének, hogy szétválnak útjaik, akkor minden Charlotte-é kell, hogy legyen. Már ha Robert akar kilépni a kapcsoltból és ő adja be a válópert. Ez persze esélytelen volt, hiszen a férfi bolond lett volna lemondani ilyen anyagi biztonságról, és ha úgy vesszük biztos állásról. Viszont Charlotte keze is meg volt kötve, mert ha ő szeretne válni, akkor neki ki kell vásárolni Robot a cégből, ami azért volt lehetetlen, mert a nő anyagi helyzete körülbelül a nullával volt egyenlő. Röviden, tömören se erre, se arra, egyikük sem, vagy ráfáznak. Így hát együtt maradtak, már a tizedik évüket taposták, és mentek egymás idegeire, egy agresszióval túlfűtött, toxikus, depresszióba sújtó házasságban. Charlotte most is épp azért törölgette a könnyeit, mert a drága férje porig alázta. Robert, miután haza ért munkából, este hétóra körül, közölte a nővel, hogy van fél órája elkészülni, mert találkozójuk lesz. Mikor Charlotte rákérdezett, hogy kivel és hol, Rob csak vigyorogva válaszolt:
- Sophie elhívott egy bárba, hogy kicsit kapcsolódjunk ki. Azt hiszem, jön a barátja is.
Charlotte csak sóhajtott. Egyszerű, ártatlan kis találkának tűnhet ez, de több volt annál. Mert a fent említett Sophie - Rob asszisztense - már évek óta viszonyt folytat főnökével. Még csak nem is tagadják. Már Charlotte előtt. Arról fogalma sem volt, hogy a nő párja tudja-e, hogy felszarvazzák. Gondolta, majd az este folyamán fény derül erre is és neki kezdett a készülődésnek, miközben a férje „kedvesen" oda vetette neki:
- Nem kell nagyon erőlködnöd, hogy kicsípd magad. Ha Sophie be megy egy bárba, úgyis mindenki csak rajta legelteti a szemét - és még elmélkedő arcot is vágott hozzá. Charlotte kinézte belőle, hogy még maga elé is képzelte a szeretőjét. - Rád úgyse lesz kíváncsi senki - szúrta még hozzá a mondandójához Rob, majd elment zuhanyozni.
Szóval ilyen hangulatban kezdődött el az az este,amiről Charlotte Miller nem is gondolta volna, hogy mennyi mindent fog elindítani benne, mennyi változás lesz ezután az életében.