Beszélj, mint egy angyal, te ÖRDÖG/Harry Potter fanfiction /

~3.23~patrónus

Visszafelé indultunk a kastélyba. Lupin és Ronald összebilincselték magukat Pettigrew-al hogy még véletlenül se szökhessen meg. Utánuk jöttünk mi. Sirius Black vitte a professzort. Mivel az alagút nemcsak széltében, de belmagasságát tekintve is meglehetősen szűk volt, a lebegő Piton feje lépten-nyomon nagyot koppant a mennyezeten. Black azonban jelét sem adta annak, hogy bármit is kívánna tenni ez ellen, így felháborodottan felkiáltottam.

-Adja ide, majd én viszem!-mondtam, majd én lebegtettem tovább előre, megelőzve a férfit. Sirius mintha kicsit csalódottan nézett volna, de nem figyeltem rá.

Jó néhány perces néma baktatás után a varázsló hirtelen Harryhez fordult.

- Tudod, mit jelent az, ha most feladjuk Pettigrew-t? - kérdezte.

- Hogy maga szabad.

- Igen... - bólintott Sirius. - Ami azért fontos, mert... nem tudom, említették-e valaha neked, de én vagyok a keresztapád.-meglepődöttségemben majdnem elejtettem Pitont. Harry keresztapja. Vajon nekem is van keresztszülőm? Vagy már régen meghaltak?

- Igen, tudom - felelte Harry.

- Emellett... a szüleid arra is megkértek, hogy legyek a gyámapád... ha velük esetleg történne valami.

Visszafojtottam a lélegzetem. Alig hittem a saját füleimnek.

- Természetesen megértem, ha a nagynénédéknél akarsz maradni - folytatta Black. - De azért fontold meg a dolgot. Ha sikerül tisztára mosni a nevem... és ha esetleg... ha új otthonra vágysz...

Szavaira úgy éreztem, mint akit gyomron vágtak. Csak a bátyámnak intézte a szavait. Vajon mikor lesz az, hogy nem csak Harry Potter húga leszek, hanem Sierra Potter, akit saját maga miatt vesznek észre, nem a testvére árnyékaként. 

A mardekárosok, jutottak eszembe hirtelen. Ők engem láttak. Egész évben ostoztam magam, hogy a bátyám nem ért meg engem, hogy az én hibám, hogy mardekáros lettem, de mégis, ők voltak az egyetlenek akik értettek engem. Hirtelen megértettem, ha másik házba osztanak, akkor sem lenne jobb a viszonyunk.

- Úgy érti... hogy magához venne? - hebegte. Ösztönösen felegyenesedett, aminek következtében jól beverte a fejét a mennyezet egyik kiszögellésébe. - Komolyan elvinne Dursleyéktól?

- Számítottam rá, hogy nemet mondasz - visszakozott Black. - Megértem, hogy ragaszkodsz a nagynénédékhez. Csak szeretném, ha tudnád, hogy...

- Mit beszél!? - horkant fel Harry  - Hogyne akarnám otthagyni Dursleyékat! Van saját háza? Mikor költözhetek át?

Black megtorpant, és hátrafordult. Én rendületlenül haladtam előre, nem érdekelt, mit beszélgetnek ezek után. Nem akartam hallani, azonban a járat visszhangja eljuttatta felém a hangjukat.

- Hozzám költöznél? Komolyan mondod?

- Hát persze!

A parkban koromsötét volt, csak a kastély ablakai világítottak a távolban. Némán folytattuk az utat felé.  Pettigrew még mindig zihált, és néha panaszosan fel-felnyögött. Az égen kószáló felhőket tovább kergette a szél, s a dús füvön halvány árnyékok rajzolódtak ki. A parkot éjjeli fényárba vonta a telihold.

Harry

Alig hittem el, ami hallottam. Sirius, a szüleim legjobb barátja magához venne. Nem kellene visszamennem Dursely-ékhez. Hirtelen eszembe jutott a húgom. A szememmel azonnal keresni kezdtem. Előttem haladt, Pitont lebegtetve maga előtt. Fekete haja a hátára omlott. Fehér tincsei szinte világítottak a holdfényben. Holdfényben?