Kapd be, Gallagher // Carl Gallagher F.F.//

5.

Ha azt mondom, hogy életem eddigi legnagyobb töréspontján vagyok túl, egyáltalán nem túlzok. Na de mindent szépen sorjában....
Reggel mikor felébredtem csak Ian volt a szobában. Még mindig a fal felé fordulva feküdt mint napokkal ezelőtt is, szóval fogalmam sem volt, hogy ébren van-e vagy sem.
Miután kinyújtózkodtam magam lemásztam az ágyról és a fürdő felé vettem az irányt. Egy gyors arc mosást és fésülködést követően a konyhát tűztem ki célnak, viszont ahogy sétáltam le az emeletről megcsapta a fülem a szokatlan csend. Ha a Gallagher házban kora reggel csend van, az sosem jelent jót.
-Haho! Van itthon valaki?-néztem körbe az utolsó lépcsőfokról. Mivel nem jött válasz, a vállamat megvonva kezdtem el lefőzni egy adag kávét. A hűtőre pillantva láttam meg egy cetlit mi szerint este családi kupaktanács. Nos, mivel gyakorlatilag nem vagyok a család tagja úgy gondoltam nekem nincs ott keresni valóm, szóval miután megittam a kávém és kicsit összetakarítottam, felöltöztem és meglátogattam "kedves és törődő" szüleimet.
A házba belépve egyből megcsapott a büdös pia szag.
-Ti éltek még egyáltalán?-ráncoltam a homlokom és a kanapén fekvő apámat fürkésztem. Nem voltam benne biztos, hogy csak túl lőtte magát vagy halott.
-Emma! Már éppen itt volt az ideje, hogy haza találj.-támaszkodott Rose a konyhapultnak és összefont karokkal méregetett.
-Nem hinném, hogy annyira hiányoztam.-nevettem el magam.-mindig is jól el voltatok nélkülem.-néztem a szemébe. -Ja, és kössz, hogy a díleredet rám állítottad, miattad kiesett egy heti fizum mivel nem mertem még az utcára se kimenni szinte.
-Kislányom, amennyit én érted tettem, igazán kifizethetted volna.-nézett rám teljes komolysággal.
-Mi a faszt tettél meg értem? Konkrétan csecsemő korom óta Fiona és Veronika foglalkoztak velem mert neked nem kellettem!-emeltem fel a hangom.
-Hogy mondhatsz ilyet, hogy nem kellettél nekem? Hisz az egyetlen kislányom vagy.-nyúlt a hajam felé, azzal a szándékkal, hogy eltűri az arcomba lógó tincset.
-Ne érj hozzám.-hajoltam távolabb tőle.-Ha annyira kellennék neked meg fontos lennék számodra nem hagytad volna, hogy a dílered kárt tegyen bennem! Azt sem tudtad hol voltam az elmúlt 2 hétben! És azt mered állítani, hogy én neked valaha is kellettem? Sosem én kellettem neked-Ráztam meg a fejem, miközben könnyek szöktek a szemembe.-csak tudtad, hogy ha elvetetsz apa itt hagy téged és sosem néz vissza rád. Csak egy kellék voltam, hogy tönkre vágd az ő életét is. -Rose pár pillanatig megdöbbenve bámult majd egy hirtelen de határozott mozdulattal a földre lökött és addig ütött amíg szinte el nem ájultam.
-Bárcsak sosem születtél volna meg.-nézett le rám miután abba hagyta a verést. Nem volt erőm vissza szólni neki, és ő ezt látta is rajtam, viszont hogy fel tegye az i-re a pontot még egy hatalmasat rúgott az oldalamba és nevetve ott hagyott a konyhában a földön. Annyira fájt mindenem, hogy csak sírni tudtam, a sírástól viszont rám jött a köhögés, amitől vért kezdtem el felköhögni. Amint megláttam a padlón amit felköhögtem, úgy voltam vele, nem érdemes szólni bárkinek.  Csak feküdtem és sírtam, vártam, hogy megszűnjön az az elviselhetetlen fájdalom amit akkor éreztem...

      *Carl szemszöge*

      Délután mikor haza értem a suliból meglepően nagy csönd volt a házban. Ahogy körbe néztem senkit nem találtam itthon, ami nálunk igen meglepő.
-Fiona? Debbs?Emma?-kiabáltam, hátha csak az emeleten vannak.
-Mi bajod Carl?-kiabált vissza Debbie.
-Hol van mindenki?-ráncoltam a homlokom.
-Fiona egy óra múlva végez, Ian és Mickey a szobában, Lip meg úton van haza.
-Em?
-Őt nem tudom. Ma még nem is láttam.-sétált le az emeletről. -de kitakarított az emeleten mielőtt elment.-vonta meg a vállát.
-Hé, tudja valaki Emma miért van kikapcsolva? Nem ment be dolgozni sem. Anyám egész délután hívta.-rontott be V Kevvel a nyomában. -Carl te biztos tudsz róla valamit.-néztek rám.
-Passz.-Sóhajtottam.-fogalmam sincs.-simítottam végig a hajam.
-Rose ma volt bent az Alibiben. Szerintetek van valami köze neki hozzá, hogy Emma elérhetetlen? Nagyon furcsán viselkedett.
-Kevin mi a fasz ezt eddig miért nem mondtad?-akadt ki Veronika.
-Mert nem kérdezted.-válaszolt Kev szerinte tök logikusan.
-Asszem' nem ártana átnézni hozzájuk.-Jött le Mickey az emeletről. -Ismerem az anyját, apámmal kavart egy időben, nagyon kattos egy nő.-nézett rám.
Fogalmam sincs miért, de szívem erősebben vert a szokottnál, és olyan ideges lettem mint még soha. El sem tudtam képzelni mi történhetett Emmel. Bele sem mertem gondolni...
Kev és én átmegyünk. -fogta Mickey a kezébe a baseball ütőnket és elindultak Kevinnel a szomszéd házba.
-Lehet, hogy csak alszik. Emma szinte sportot űz az alvásból.-próbált nyugtatni Veronika.
-Sosem kapcsolja ki a mobilját.-Ráztam meg a fejem. Szinte éreztem, hogy valami baj van.
      Tíz perc eltelével Mickey rontott be az ajtón, döbbent arccal.
-Azonnal hívjatok mentőt.-nyögte ki próbálta tartani magát. Emmával szoros kapcsolatot ápolnak. Mickey úgy tekint rá mintha a húga lenne.
Mindannyian az ajtó felé fordultunk, ahol megláttuk, hogy Kev a karjaiban tarja Emma szinte élettelen testét....