Mike
Két pucér csaj között ébredtem és jó magam is meztelen vagyok, az egyik csaj rögtön azután felkelt hogy elmentem lezuhanyozni és leborotváltam a pöcs szõrömet, derekamra tekert törülközövel kisétáltam a szobába ahol a csaj rövid kleopátra hajú közölte hogy most pucér seggel kell elmennei mert az este letéptem róla a bugyiját, de hát mi baja lehet ebbõl röhögtem egy jót majd megkérdeztem tõle tudja-e hogy ki ez a csaj aki még mindig ki van ütve. Azt mondta nem tudja mire én közöltem vele hogy jó lenne tudni mert õ szedte fel az este, ekkor oda kiabált neki valami random nevet de a csaj még erre se mozdult, kicsit meglökdöstem de semmi, hagytuk meg kajáltunk majd elmentem melózni egy építkezésre ahol megismerkedtem egy sráccal aki új volt még elbeszélgettünk majd amikor lejárt a munkaidõ haza mentem lezuhanyozni és a csaj még mindig ott feküdt az ágyamban. Oda mentem hozzá betakartam majd elmentem a fürdõbe. Már éppen léptem volna bele a kádba amikor megláttam hogy a csaj ott okádik mögöttem a klotyoba. Vártam egy kicsit majd megszólítottam.
Mike: Jó hogy fel keltél mert már hívni akartam a mentõket.
Rám nézett, a szemei vörösek voltak, majd oda állt a csaphoz kiöblítette a száját és leült a klotyora mintha ez tök természetes lenne neki hogy vad idegen férfiakat figyel fürdés közben. Egy darabig bambult maga elé majd elkezdtünk beszélgetni.
Jessica: MIért akartál rám mentõt hívni?
Mike: Nem reagáltál semmire azt hittem ennyire megártott az este.
Jessica: Az már nem tud megártani.
Mike: Ezt úgy mondod mintha minden este ezt csinálnád.
Jessica: Mert minden kibaszott este ezt csinálom. Elment megkeresni a holmát és mire felöltözött addigra én is kész lettem a fürdéssel. Kiültünk a teraszra õ pedig rá gyújtott.
Mike: Mit Csinálsz? Ekkor elmosolyodott és beleszívott a cigibe.
Jessica: Mármint azt akarod tudni hogy mi a munkám. Stripper vagyok más néven erotikus táncos vagy ki hogy akarja hívni. Ekkor totál le döbbentem, mert egyáltalán nem úgy néz ki mint aki ezzel keresi az asztalra valót, teljesen szerény, visszahúzódó csajnak néz ki.
Mike: Igen, tudom milyen az én is azt csinálom esténként Dallas klubjában. Õt ismered?
Jessica: Nem. Én Jeremy Clark- nál táncolok.Ekkor még jobban ledöbbentem mert Jeremy Clark Florida egyik legnagyobb maffiája és neki van a legnagyobb kurva bárja.
Mike: Annál a Jeremy Clark-nál? Aki... Szavamba vágva fejezte be a mondatot.
Jessica: Igen, és szerintem jobb lesz ha most megyek mert még össze kell szednem maga az estére és szerintem neked se árt.Ki kisértem az ajtóig, próbáltam ég szóval tartani de elköszönt és elsétált, én pedig motyogtam magamban, persze jót dumáltunk. Estig még vissza feküdtem aludni. Beállítottam az ébresztõt és olyan 7óra körül elindultam a városba megnézni a szórakozó helyeket ahol össze futottam a Kölyökkel akivel délelõtt együtt melóztam azt akarta hogy vigyem be a helyre bulizni, bevittem és mit add isten a színpadon ami mellett elsétáltunk a reggeli csaj táncolt egy száll fehérnemûbe, úgy táncolt mint aki nem most kezdte. Oda mentem az italt felszolgáló csajhoz akit már jól ismertem és megkérdeztem tõle hogy az a csaj ott fent a hosszú barna hajú mióta táncol itt, és nem erre a válaszra számítottam amit kaptam azt mondta már évek óta szinte ide született. Ekkor rá néztem egy nem hittem a szememnek. De nem maradtam sokáig csak megtanítottam a Kölyöknek hogyan kell csajokat felszedni. Oda mentünk kettõ csajhoz akik éppen születésnapot ünnepeltek mert az egyikük ma töltötte be a 21-et és ennek örömére elhívtuk õket a klubba és mi is gyorsan leléptünk innen. Mert a show 45 perc múlva kezdõdik. Váltottam pár szót Dallassal és elmondtam neki hogy a Kölyök elhívott ma 9 egyetemista csajt és hogy kereshetne egy kis pénz. Ezután hátra mentünk az öltözõbe ahol már ott voltak a többiek. Richie éppen a fellépõs fecskéjét varta és közbe cigizet, majd be mutattam neki a többieket Ken, Tito és Tarzan. Mindenkivel lekezelt majd mondtam a srácoknak hogy ma õ az új kellékes. És 45 Perccel késõbb amikor a terem kezdett megtelni, elmagyaráztam a Kölyöknek hogy mi a mai menet. Õ eközben végig Richiet bámulta aki éppen a farkát bámulta hogy nagyobb legyen. És Dallas megkezdte a felkonferálást mi pedig már a színpadon táncoltunk. Mindenkinek meg volt a solo produkciója amikor Tarzan jött volna de õ be piált és össze esett, ekkor Dallas mindannyiukat arra kért ohgy valaki menjen ki és csináljon valamit, és ekkor támadt az én ötletem hogy küldjük ki a Kölyköt, és ki is küldtük, és amikor végeztünk az öltözöben minden tele pénzzel a gatyájában boldogan zárta a napot. Dallas már kiment hogy megnézze van-e még itt valaki amikor vissza szaladt és szólt hogy itt van Jeremy Clark, felöltöztünk és kimentünk beszélgetni velük. A reggeli csaj oda ült a pulthoz és elkezdett inni. Amikor láttam hogy Dallas már nagyon belemélyedt a beszélgetésbe akkor oda ültem a csaj mellé.
YOU ARE READING
Stripper / Magic Mike FF/
FanfictionJessica Davis- Stipper amióta csak az eszét tudja ezzel keresi az asztalra valót. Édesanyja meghalt amikor született,apjának pedig még a létezéséről sem tud. Jeremy klubjában dolgozik minden este és ahhoz hogy eltudja viselni az őt fogdosó kanos fér...