Halál sötét zúga - A Kaszás

Elizabeth

*Kaszás szemszögéből*

A halandó elájult a karjaimban, miután úgy tűnt eljutott a tudatáig az, hogy én nem az ő fajtájához tartozom. Rosmery idegesen kopogtatta az ablakot a csőrével, és szárnyapkodásaival magára próbálta hívni a figyelmet. De jelen pillanatban nem érdekelt mit akart mondani a szárnyas, hisz az volt az elsődleges célom, hogy az ágyába helyezzem vissza a lányt. Ahogy visszahelyeztem, a tekintetem a fehér selymes bőrén időzött el egy darabig. A mogyorószínű haja szétterült a párnán, barnás-zöldes szemei csukva voltak, és egyenletesen lélegzett. Bámultam, ahogy fel-le emelkedett a mellkasa. Nagyot nyeltem, és idegesen elfordultam tőle. 

Végül eldöntöttem, hogy ennyi sokk hatás után egy rövid időre magára hagyom, míg körülnézek, hogy milyen veszély fenyegeti. Az emberi formámban maradtam, és így a bejárati ajtón keresztül távoztam. 

Csak most értettem meg, hogy mi volt az a sűrgős dolog, amit Rosmery közölni akart. Ahogy kilptem az ajtón, a démon fajzat szőke utódjával találtam szembe magam. 

- Nem tetszik ez a látvány. - húzta el a száját Elijah, és cseppnyi tiszteletet, sem félelmet nem tanusított felém. Ami nagyon nagy hiba volt. 

- Régen találkoztunk. - válaszoltam egyhangún és próbáltam beleérezni az aurájába, hogy jelenleg milyen erő birtokában lehet. 

- A lány. - kezdte, és megtámaszkodott a szembe lévő lakás ajtófélfájának. - Tetszik nekem. Nem fogom megszállni, szóval innentől át is adhatod nekem. - mondta egy magabiztos mosoly kíséretében. Úgy nézett ki mint egy pitiző kiskutya, aki épp arra vár, hogy a gazdája odaadja neki a jutalom falatot. 

Szarkasztikusan mosolyra húztam a szám, majd az égre emeltem a tekintetem. A vadászat még csak most kezdődik.

- Már készültem, hogy neked adjam. Épp téged kerestelek. - mondtam szarkasztikusan és közelebb léptem hozzá. 

- Oh, igen? - hitte el a mamlasz, és önelégült vigyor ült ki a démoni hófehér arcára. 

- Ez az első, és egyben utolsó figyelmeztetésem. Mondd meg apádnak, ha még egyszer itt látom lézengeni, vagy akár téged, mind kettőtöket el porlasztom. - mondtam keményen. A düh egyre jobban elkezdett elhatalmasodni a fejem felett. Szokatlan érzés volt. Mivel ilyet sem éreztem még. Minél több időt töltök az emberlány közelébe, annál inkább hajlmasoabb leszek emberi érzelmek birtoklására. Egyre jobban zavart a tudat, hogy a szőke még borzalmasabb dologra készülhet, mint amit eltudnék képzelni. A ravasz volt, és nagyon értett ahhoz, hogy hogy használja ki halandó nők testét. Állkapcsomat összeszorítva, próbáltam fékezni az erőmet, hogy itt és most ne égessem el, csak a tekintetemmel. 

Cinikusan felnevetett, majd elkezdett bólogatni apránként és végül felszívódott. Nem fogja feladni. Mint minden démon, ő is az. Büszke és öntörvényű. Ezt az egy borzalmas tulajdonságot sikerült örökölnie az apjától. Rosmery a vállamra szállt, és nagyon frusztráltan viselkedett. Talán, ő többet érzett mint én. Ha minél több élőlény tudomására jut a halandó léte, akkor már nem csak démonokkal kell szembe néznem. Más időzítők is bejöhetnek a képbe, és persze a rosszabb teremtmények, akikért kicsit sem vagyok oda. Ezek: vámpírok és vérfarkasok. Tudtam, hogy ha a későbbiekben fény derül a lány kilétére, egyedül kevés leszek, hogy minden pillanatban ott legyek vele, és megvédjem. Így, hát elhatároztam, hogy behajtom a tartozást egy másik időzítőtől. 

A sötét, de számomra mégis nyugodt utcákon sétáltam az úticélom felé, a holló társaságában. 
Némely utca lámpa piskálolt, és olyan csend volt, hogy hallani lehetett az ízeltlábúak énekét. Egy dohos épület sarkánál befordultam és, a célszemélyemmel találtam magam szembe. 

- Éreztem, hogy felbukkansz. - húzta mosolyra a száját a fekete hajú időzítő. 

- Az években eléggé közel férkőztél hozzá. - mondtam és közelebb léptem, hogy lássam az arcát. A holdfény megvilágította a fekete szemeit, és mérges tekintettel bámult vissza rám. 

- Csak a megfelelő alkalomra várok, hogy megöljem a pici testét. - húzta el a száját, és karba tette a kezeit. 

- Segíteni fogsz, Elizabeth. - mondtam ellenállást nem tűrő hangon. Tudta, hogy tartozik nekem, és ez az egyetlen út, hogy a tartozásását lerójja felém. Elizabeth a 2-es típusú időzítökhöz tartozik. Már eleve így született. Nem volt neki emberi élete, és ezért még kegyetlenebb mint az 1-es típusúak, akik emberek voltak egykor, csak elvették a saját életüket. 

- Nem fogok babysitterkedőset játszani. - jelentette ki, és állta a tekintetem. 

- Te a mindennapi életéhez tartozol. A riválisa vagy.

- És? - húzta fel a szemőldökét.

- Elijah megérkezett. - mondtam komoly hangvétellel, mire az időzítő társam arcvonásai elborultak. Utálta Elijah-t a kezdetektől fogva. Csak annyit tudtam, hogy a démon valami olyan nagy szörényűséget tett vele, ami megbocsájthatlan. Azóta vadássza őt, és addig nem fog nyugodni míg vissza nem küldi a pokol kínzó bugyraiba. 

- Hallgatlak. - vágta rá. 

- Színészként épült be az embervilágba. Így akar közelebb férkőzni Adele-hoz. 

- Álljunk csak meg egy pillanatra! Te mióta hívod az embereket a nevükön? - visított fel a nevetéstől. Egyre jobban kezdte kihúzni nálam a gyufát. Már az orrnyergemet maszíroztam, és próbáltam türelmes maradni. Elizabeth mindig feladta a leckét, hogy visszafogjam magam. Épp ezért, évtizedekig kerültem a társaságát. 

- Oka van, amiért életben van a lány. - próbáltam lezárni a témát.

- Te beleszerettél? - nevetett gúnyosan. - Hisz te 2-es típusú vagy, nincsennek érzelmeid! - vigyorgott hihetetlenül. Csöndben figyeltem a mozdulatait és a reakcióját. - Most azt akarod mondani... - hervadt le a mosoly a szájáról. 

- Lehet mégsem a 2-es típusba tartozom. Erre még nem jöttem rá. - mondtam és itt volt az a pillanat, amikor már éreztem, hogy túl sokat elárultam neki. - Megadom a lehetőséget, hogy visszaháláld amit érted tettem. 
Elizabeth már nem lenne időzítő, ha 100 évvel ezelőtt nem lépek közben, hogy ne ítéljék el egy triviális hiba miatt.

- Erre már nem tudnék nem-et mondani. Jó kaland elé nézünk! - húzta még nagyobb vigyorra a száját. - De ahogy ennek vége, nem leszünk többé szövetségesek. Én magam fogom kihúzni a lelkét a halandó testéből. - komorult el az arca. 

- Majd meglátjuk. 

- Akkor megegyeztünk. - mosolygott cinikusan, és már csak a magassarkú lépteit halottam eltávolodni. Sosem bíztam Elizabethben teljes mértékben. De amíg Elijah életben van, addig valószínűleg Elizabethnek a démon nagyobb falat, mint a halandó. Egy ideig, a fajzattal fogja magát elszórakoztani. De még ha nem is bíztam Elizabethben túlságosan, tudtam, hogy csak a szája nagy, és nem lenne olyan nagy bátorsága, hogy szembe szegüljön velem. Legalábbis mostanáig nem hiszem.