Határtalanul

1

Az osztály hangos volt, mint mindig. Hátul a lányok röhögnek és nézik a fiúkat, akik éppen egymást verik egy székkel. Egy átlagos nap, átlagos osztálytársakkal. Elől a stréberek, megvetéssel néznek hátra a nagy harcot látván. Az agyukban látom a fogaskerekeket forogni és azon gondolkodni, hogy talán nem lenne annyira rossz csak úgy hirtelen kiugrani az ablakon. Mára már 5 éve hogy ugyanabba az osztályba járnak velünk és még nem kaptak idegbajt. Vagyis nem a szemünk láttára. Az üvöltések ám egy ideig abbamaradtak mikor az osztályfőnökünk, Orsolya, bejön, majd megáll a tanári asztal előtt. Mikor minden figyelem az övé, ami ennek a bandának 2 percig tartott megkaptuk a hírt amire mindenki várt.

— Megynyertük a pályázatot — a csendből nagy sikítások és örjöngések alakultak ki

— Visszaszerezzük Erdélyt! Visszaszerezzük Erdélyt! — a nagy hangzavarból csak ezt a borzalmasan rossz kántálást lehettet hallani

— Éleg legyen! Ha mindenki lenyugszik akkor rátérhetnék, hogy egyáltalán miért is megyünk oda, és nem Zoli, nem azért, hogy visszafoglaljuk Erdélyt.— az utolsó padsorokból egy igen lehangolt sóhaj hagyta el Zoli száját

— Szóval, a programokat megbeszéltük már ezerszer, de ha netán egyikőtök elfelejtette volna a szüleiteknél van egy papír, rajta az útitervvel és a megállókkal. Ha ügyes vagy és megtudod fordítani a lapot akkor még a programterv sem lesz neked meglepetés. Értettétek?— a gúnyos monológok elmondása a kedvenc időtöltése ebben az osztályban, hiszen tudja hogy mi síkhülyés vagyunk amit nagyon szeret hangoztatni nem csak előttünk ,hanem szülők előtt is

— Még egy nagyon fontos dolog ,hogy az iskola látogatáson valakinek fel kell áldoznia magát és egy verset kell felolvasnia. Nem kell megtanulni, csak felolvasni. Önként jelentkező?— ezek azok pillanatok egyike mikor az osztály összes tagja lapul. Még a legokosabbak is eggyé váltak a paddal ebben a pillanatban

— Senki? Az nagyon kár. Akkor egyetlen választás maradt. Sorsolás!— mondta fülig érő mosollyal az oszályfőnök

— Rendben... akkor a győztes, aki hősiesen elvállalja ezt a nemes feladatot nem más mint, ....Dominik! Gratulálok!

— De én nem leszek a kiránduláson.— értetlen fejjel szólt a feladat kiválasztottja

— Az nem baj. Elmondod telefonon keresztül.

— Nyaralni megyünk ezért nem tudom majd felvenni a telefont.

Az osztály megint csendbe borult. Tudtuk hogy mi következik és nem örültünk neki. A tanár megint húzni fog és valamelyikünk sírva fog kimenni innen.

— Oké. Ez miatt, amiért Dominik nem volt képes elvállalni eme egyszerű kis dolgot, úgy látszik másnak kell elmondania helyette— miközben Orsolya tanárnő ezt mondta, szúrós szemekkel nézett a beszédében említett fiúra.

— Tehát a verset elmondó gyerek nem más mint, dobperrgést kérek, Simon. Ha azt mondod nem, kiküldelek.

— Nem, nem. Szó sincsen ilyenről tanárnő, csak elállt a szavam hogy ilyen nagy feladatot rám mer hagyni.

— Én ugyan nem hagynék rád semmi feladatot, de a sorsolás döntött. Holnap hozom a szöveged és azért néha olvasd már át, hogy ne nyögdécselj össze-vissza az ottaniak előtt — mit is mondhatnék, imád engem a tanárnő

— Tanárnő kicsengettek. Nekünk mennünk kéne.

— Mikor tanulod meg Csaba, a csengő nekem szól nem nektek?! Ha megengeded még kiosztanék nektek egy listát, rajta van miket kéne bepakolni az útra. Ha ne adj Isten el fogod véletlen hagyni, akkor kérd meg az egyik kedves barátod hogy küldje el. Nem hangzik nehéznek, ugye?