Édes Szerelem (C.L.)

15.fejezet

Charles már pár napja elutazott, hiszen ma van verseny napja. Szerencsére a fürdőszobám elég jól halad, így úgy néz ki nemsokára hazamehetek. Mondjuk, Charles nagyon kedves volt hogy megengedte hogy nála legyek, amíg én nem tudom használni a lakásomat.
Nem voltunk ugyan sokat együtt, hiszen neki már másnap este el kellett utazni, de nagyon jól éreztem magam vele. Sokkal jobban mint reméltem. Nem tudom mi van az érzéseimmel, de úgy érzem kezdek egyre többet érezni iránta, és ez nem jelent jót. Főleg hogy ő csak úgy tekint rám, mint egy barát.
Persze az internet újra telle volt velünk és az ebédünkel, amit a yachton töltöttünk el. Az sem segített, hogy olyan képek is vannak ahol Charles a kezemet fogja. Így újabb okot adtunk a pelykáknak.
Charles szerint ne foglalkozzak vele, és hadjam annyiban a dolgokat, hiszen ez előtt is elég hamar lenyugodtak a dolgok.
Így, úgy tettem ahogyan mondta, de most úgy látszik, az emberek nem igazán akarják elfelejteni.
Rengeteg üzenetem jön, hibába privát a fiókom. Próbálom őket figyelmen kívül hagyni, és olvasatlanul törölni őket, de a kiváncsiságom sokszor nagyobb ennél.
Így olvastam pár olyan üzenetet, ami kicsit szíven ütőt, de voltak olyanok is amik nagyon kedvesek voltak.
Az elmélkedésemből a riporter hangja szakított ki, hiszen kezdetét vette az imolai verseny. Nagyon szurkolok Charlesnak, de tudom hogy ez itt semmit sem ér.
Egy tál popcornal a kezemben szinte tapadtam a képernyőre. Amióta ez a férfi az életem része lett, szinte nincs olyan verseny amit ne láttam volna. Eddig csak egy versenyt néztem mindig meg, de most már más a helyzet. Már tudom hogy kinek kell szurkolni, és nem csak ismeretlenül nézem a versenyeket.
Annyira hamar vége lett a versenynek, hogy észre sem vettem ,hogy lassan már két órája tartott.
Sajnos voltak balesetek, de azokat a pilótákat nem ismerem, de sajnálom őket  azért. Szerencsére Charles ugyan vesztett a helyéből, de még így is sikerült dobogóra állnia.
Ha minden igaz akkor csak holnap jön haza, ezért írtam neki egy üzenetet hogy gratulálok, és nagyon ügyes volt. Nem tudom megnézi-e, de az én lelkiismeretemnek ez jót tett.

-Natalie beszélhetnénk?-szólt oda Gabriel, amikor épp mentem volna vissza az irodámba.
-Persze, gyere be.-hívtam be, és már helyet is foglaltunk mind a ketten. Én a székembe, ő pedig velem szemben.
-Miről szerettél volna beszélni?
-A munkáról.
-Értem. Van valami baj?-úgy látszik mindent nekem kell kihúznom belőle.
-Igen. Nem tudom ezt meddig fogom bírni, de valószínűleg nem sokáig.
-Mármint a munkát?
-Azt is. És azt, hogy te Charles Leclercel kavarsz. Nézd Natalie, tudom hogy a főnököm vagy, és azt is hogy eddig barátok voltunk, de én már kezdek máshilogy tekinteni rád.-ült közelebb az asztalhoz, ami miatt eléggé zavarba éreztem magam. A mondandójáról ne is beszéljünk.
-Gabriel..
-Ne ,csak kérlek hadd mondjam el. Már múltkor is próbáltam elmondani ,de akkor megzavartak. Már egy ideje máshogy tekintek rád. Gyönyörű nő vagy, és nagyon kedves is. Nagyon szeretem a személyiségedet, és azt ahogyan dolgozol. Azzal az odaadással és beleéléssel ,még sose láttam így senkit rajongani a munkájáért. -Nagyon meglepődtem azon amiket Gabriel most mondott. Nem hittem volna hogy ennyire figyel rám, de ez kicsit aranyos tőle.
-Gabriel..-kezdtem újra bele, de most sem hagyta hogy befejezzem.
-Natalie, én tényleg komolyan gondoltam amiket most mondtam. Ismerjük egymást ,tudjuk milyen a másik amikor valami baj van, vagy amikor boldog. Sajnálom, de már nem tudtam tovább magamba tartani. Tudom hogy nem ez a legjobb hely és az idő sem ideális, de sajnos a vacsora amit szerettem volna az nem jött össze. Szóval, benne lennél esetleg egy randiban?- csak néztem rá, és nem tudtam hogy hogyan mondjam el neki, hogy számomra ő nem több mint egy barát.
-Gabriel, én..nagyon megleptél. Elég váratlanul ért ez a vallomás. De úgy tartom igazságosnak, hogyha te nyíltan felválaltad az érzéseidet, akkor nekem is ezt kell tennem. Nézd, nagyon aranyos tőled ,hogy így gondolsz rám, de sajnos köztünk nem lehet ennél több. Nem akarlak megbántani, de én nem érzek irántad többet mint egy barát iránt.
-Értem. Hogy is gondoltam ezt.-állt fel hirtelen a székről, de még mielőtt kiment volna még újra neki kezdett.-Leclerc miatt van? Úgy tudtam azt csak a média fújta fel. Ezek szerint együtt vagytok?
-Nem, nem Charles miatt van. És nem hiszem hogy bármiféle magyarázattal tartoznák neked.
-Tudom hogy sok mindenben jobb mint én, de hidd el Natalie ,a pénz nem minden. Ezt neked kellene a legjobban tudnod. Én mindent megadnák neked, amit csak tudok. Nem csalnálak meg soha.
-Gabriel, kérlek ezt fejezzük be. Mind kettőnknek ez nagyon kínos lesz majd.
-Hát persze. Hiszen én csak a kollégád vagyok, sőt te vagy a főnököm. Nem vagyok egy milliomos, híres, forma-1es pilóta, akiért a nők milliói döglenek. De hidd el Natalie, amint elmúlik nála a rózsaszín köd, nagyon hamar rád fog unni. Hiszen te nem jársz versenyekre, neki viszont kell aki ott van vele.
És hamar talál olyat aki ott lesz vele, és az nem te leszel.-sejtettem hogy Gabriel ki fog akadni, és nem fogja majd jól viselni az elutasítást, de azért ilyen beszédre nem számítottam tőle. Nem ilyennek ismertem meg, de úgy látszik, ilyen az igazi oldala.
-És mi van akkor ha azt mondom, hogy nekem más nem kell. És hogy neked ehhez semmi közöd, és megköszönném ha most kimennél, és magunkra hagynál minket.-észre sem vettem hogy ott áll az ajtóban, egészen addig amíg nem szólalt meg. Gabriel csak feléfordult és már ki is ment mellette az ajtó.
Charles csak becsukta maga után, és már jött is oda az asztalhoz. Én csak meglepődve vettem tudomásul, hogy itt van.
-Hát te?
-Megjöttem.-ült le velem szembe az asztalhoz.

-Holnap kész lesz a lakásom ,úgyhogy nem rontom tovább nálad a levegőt.-tettem le elé a vacsoránkat. Valamiért Charles bejött a cukrászdába, még délelőtt, aminek még mindig nem tudom az okát, és vissza is jött délután, hogy hazahozzon. Nagyon jól esett, csak nem értem miért tette.
-Nem rontod itt a levegőt. Nem mostanában volt olyan, hogy meleg ételt kaptam itthon egy verseny után.
-Szóval csak ezért maradhattam, mert főztem rád. Hát ezért köszönöm.
-próbáltam leplezni a mosolyomat, de nagyon nehezen jött össze.
-Ezzel ez a második alkalom hogy főztél rám.-szólt rám, tettetett felháborodással.
-Ez nem igaz, főztem tegnap előtt is, csak te nem voltál itthon, így nem ettél belőle.
-Na szép mondhatom. Jól van Natalie, ezt megjegyeztem.
-Biztos vagyok benne hogy nagyon finom ételeket ettél ott ,ahol voltál. Az én szakács tudományom elveszik mellettük.
-Nekem ízlik, és hidd el, nagyon finoman főzöl. Ennek is remek illata van.
-Hát remélem az íze is ilyen jó lesz.-miután megvacsoráztunk, ami nagyon jó hangulatban telt, átmentünk a nappaliba a kanapéra.
-Hogy, hogy bejöttél ma?-muszáj volt tudnom, hiszen már nagyon érdekelt.
-Hazaértem, és mivel nem voltál itthon, ezért úgy gondoltam bemegyek, hogy tudd itthon vagyok már. De ahol hallottam megzavartam valamit.-csak lehajtottam a fejemet, mert eszembe jutottak azok a szavak amiket régebben mondott. Hogy Gabriel nem csak egy barátnak tart.
-Szerintem hallottál mindent. Nincs semmi új, amit mondhatnék.
-Igazam volt ugye? Amikor azt mondtam hogy ő többet akar tőled.
-Igen, és ma ezt el is mondta. Hát a végét meg hallottad.
-Nagyon is tisztán. Natalie, nem vagyok az a fajta ember aki csak kihasználja a nőket.
-Tudom Charles ,ez már hidd el feltűnt.-fogtam meg a kezét, most először úgy ,hogy én kezdeményeztem.
-Nem mondtad neki, hogy nem vagyunk együtt.-ez eléggé arcul csapott. Ezek szerint kb, mindent hallott.
-Nem igazán volt rá alkalmam. -nem mertem a szemébe nézni, ezért a háta mögötti képet bámultam. Ő csak megfogta az arcomat és maga felé fordította.
-Ahogyan nekem sem a hétvégén ,hogy megcáfoljam a pletykákat. -már az arcomon éreztem a leheletétt, ami miatt kezdtem egyre szaporábban venni a levegőt.
-Értem.
-Nem is zavar?-még mindig nem húzodott el, sőt már az ujjaival a hajamat tűrte a fülem mögé.
-Azt nem mondtam. De lehet kezdek hozzászokni.
-Akkor mi lenne ha lenne valóság alapja is a pletykáknak?-időm sem volt gondolkodni azon amit mondott és már   az ajkait éreztem a sajátomon.