A tükörképen Túl - A Kalózsziget Titka

I. A Lucky Seven

A Lucky Seven nevű óceánjáró tehergőzös kedd délután futott ki a darahruuni kikötőből, fedélzetén hetven fős legénységével, és egy utassal. Ritka, de nem példátlan eset volt az, hogy valaki bérben megfogadott egy egész hajót, hogy elszállítsa úticéljához, ami az utasszállítók útvonalától messze esett. Mr. Morgan Davis volt az illető úr, aki egyedül indult erre az útra, egy hórihorgas, kissé esetlen, de talpig úriember férfi, aki bödönhöz hasonló keménykalapban, zöld zsakettben, barna és zöld mellényben, fehér ingben és hosszú, fecskefarokhoz hasonló forma kabátban érkezett a kikötőbe aznap reggel. Jó kedélyű ember volt, mosolygós, jó beszélőkével, de ez a hozzá hasonló, értelmiségi emberekre jellemző volt. Egyetemen tanított, biológia, és különösen növénytani szakterületen, de hasonszőrű kollégáival ellentétben, nem volt fennhéjázó vagy lekezelő másokkal. Ahogy végig sétált a mólón, kedélyesen köszönt mindenkinek, aki szembejött vele, kalapját is megemelte, felfedve, hogy a feje tetején kopaszodik. Harminchét éves volt, és egyedülálló. Az a tipikus emberfajta, aki egyedül, csak a munkájának él, és bár nem volt egy muzsikus lélek, akik olyasmikről szereznek dalokat, amikről az ég világon nem tudnak semmit, mégsem zavarta a magány. A világot járta, kutatásokat végzett, és rendszeresen közölt cikkeket felfedezéseiről a legnépszerűbb tudományos folyóiratokban. Ebből állt az élete, és ő jól érezte magát a bőrében.

– Köszönöm, jóember, most már elmehet. – mondta kedélyesen mélyen búgó hangján, amit egy két operaénekes is megirigyelt volna, pedig sosem képezte magát ilyen téren. – Ja igen, a fizetsége!

A tárcájából egy százast húzott elő, és átnyújtotta a hordárfiúnak, aki eddig cipelte a poggyászát, majd sarkon fordult, és a Lucky Seven felé vette útját. A fiú, aki aligha lehetett több tizenhat évesnél, csak döbbenten bámult a tenyerébe helyezett bankóra. Ő még életében nem látott kerek száz Koronát egy összegben, pláne nem egy bankjegyként, de nem firtatta a jóságos, kissé fura úr nagylelkűségét. Kapta magát és már rohant is, nehogy meggondolja magát.

– Jó reggelt, Kapitány úr – köszönt vidáman mr. Davis a hajó tatján álló, pipázó úrnak, aki szépen fésült, sűrű szakálla alatt csoda, hogy megtalálta a száját. – Igazán remek időnk van a hajózáshoz, nemde?

Abraham Samson kapitány, a Lucky Seven parancsnoka, javakorabeli férfi volt, középmagas, tagbaszakadt, kemény kötésű alak, bár bő ruháiban látva bárki azt hihette volna, hogy kövér. Nagy szakálla, kora ellenére is fekete volt. Mindig nagyon jól fésült, ápolt külsővel tüntette ki a hajója legénységét, és elvárta, hogy a matrózai se adják alább. A Lucky Seven az egyik legtisztább és legszebb teherhajó volt, ami csak a tengereket járta. Elengedhetetlen öltözéke volt a fekete pulóver, aminek az ujjait szigorúan lehajtva hordta, a fekete tiszti kabát az aranygombokkal és a fekete-fehér kapitányi sapka, valamint a hosszú szárú pipa, amit még a törpék földjéről hozott neki egy barátja.

– Valóban kitűnő az idő – dörmögte, felnézve a makulátlanul tiszta, kék égre és a sirályokra, amik vidáman rikácsolva kergették egymást a levegőben. – Enyhe szél, felhő egy szál sem, a hullámverés elhanyagolható. Régen, a vitorlások korában ez túl nyugodt idő is lett volna a kihajózáshoz.

– Na igen, de hol vannak már azok az idők, nem igaz? – Mr Davis kérdésére a kapitány csak jókora füstfelhővel válaszolt, ami egy pillanatra szórakozottá tette. – N-Na és mikor indulunk?

– Amint a berakodást befejezik, horgonyt is szedhetünk. Nagyjából egy óra még, addig is foglalja el a kabinját, a csomagjait majd levitetem maga után. – Ezzel a kapitány magához intette az egyik matrózt és kiadta parancsba a már fent említetteket.

Mr. Davis kabinja, bár nem nevezhetnénk luxus körülményeknek, legalább nem a legénységi szállás zsúfoltságába vetette. Kis lyuk volt persze, egy sufni jóformán, amit csak az ő kedvéért rendeztek át lakhatóvá, másként csak egy szertár szerűség lett volna, amiben kötelet, vagy egyéb keveset használt dolgokat tároltak. Kicsiny, kerek ablaka volt, de kinyitva a kikötő enyhe halszagát leszámítva, friss huzat jött be. Az ajtót kulcsra lehetett zárni, a plafonról, két kampóról függőágy lógott, ez lesz a fekhelye. Szekrény nincs, de legalább egy asztal van, csikorgó lábú fémszékkel. Ez is valami. Spártaian egyszerű berendezés, de neki épp megfelelt így is. Utazott már hasonló körülmények között nem egyszer, így semmi újat nem látott. Lámpa is volt, aminek különösen örült, így esténként is tudott dolgozni, ha kellett. Valahogy fel kellett jegyezze az út eseményeit, elvégre úti naplót írt, amiből aztán könyvet is célja volt megjelentetni. Ha sikerrel jár ez az expedíciója, a tudományos világot, és a saját pénztárcáját is gazdagabbá teheti. Ez lebegett a szeme előtt, és örült is, hogy egy olyan készséges embert fogadott meg, mint Samson kapitány.