What if...? - A másik út

3. év - Áruló

A mézesfalásban rengeteg gyerek és felnőtt tolongott, így a plusz két fő semmiből való felbukkanása nem keltette fel senki figyelmét. Harry és Myron elbúcsúztak egymástól és két különböző irányba indultak.

- Trouver Hermione – motyogta kilépve a hidegbe.

Magyal pálcája kettőt pördült tenyerén, majd a Három seprű kirakatára mutatva állt meg. Ahogy közeledett a mindenféle színekben pompázó üzlethez, megpillantotta az ablaknál ülő, egyedül olvasgató lányt. Úgy döntött megvicceli. Visszavette magára láthatatlanná tevő köpenyét, így tért be a meleg helyiségbe. Halkan megközelítette a hollóhátast, aztán egy gyengébb fújó bűbájjal ellapozta a könyvét. A boszorkány fejrázva pörgette vissza a lapokat oda, ahol tartott, de ekkor szeme sarkából meglátta, hogy üres korsója elmozdul a helyéről. Összehúzott szemekkel hátradőlt, közben gyorsan körülnézett. Sehol senki.

- Csak nem szellemeket látunk, Mione? – kérdezte meg ekkor Harry, mire a lány kicsit megugrott ültében.

- Harry?

A mardekáros ekkor letelepedett mellé és lehúzta magáról a köpenyt.

- Fhu, te. A szívbajt hoztad rám – sopánkodott Hermione.

- Bocsánat, de kihagyhatatlan lehetőség volt – nevetett halkan a fiú, és barátnője arcára is mosoly kúszott.

Ekkor hűvös légvonat csapott az arcukba, ami azt jelentette, hogy a Három Seprű ajtaja kinyílt. Harry csak egy nemtörődöm pillantást vetett abba az irányba, de utána azonnal köpenyéért kapott. A kinti hóförgetegből McGalagony alakja bontakozott ki. Nyomában Flitwick professzor lépett a kocsmába, őt pedig Hagrid követte, aki élénk beszélgetésbe merült egy neonzöld keménykalapot és hajszálcsíkos köpenyt viselő, pocakos férfival. Ez utóbbiban a két gyerek nyomban felismerte Cornelius Caramel mágiaügyi minisztert.

Nem mintha tilosban járt volna, de Harrynek furcsa érzése támadt, és inkább elfedte magát az érkezők elől. A miniszter jelenléte már magában kérdésekért kiáltott, a három beszédes kedvében lévő tanár – főleg Hagrid – pedig még egy lapáttal rátettek a helyzetre. Egy kifejezetten érdekes beszélgetésre számított a különös társaságtól.

- Mobiliarbus! – hallotta maga mellől az elsuttogott varázsigét, s a közelükben álló, feldíszített karácsonyfa pár centire elemelkedett a talajtól, hogy aztán az asztaluk mellett halk puffanással lezuttyanjon.

- Köszi – motyogta Harry.

A szomszédos asztalnál szék húzogatás hallatszott, majd halk sóhajtások jelezték, hogy a három tanár és a miniszter kényelembe helyezte magát. Kisvártatva egy tűsarkú egyre közeledő kopogása hangzott fel, és Harry meghallotta a kocsmárosnő hangját:

- Egy kis pohár violalikőr...

- Én kérem – szólt McGalagony.

- Két liter forralt mézbor...

- Ide nekem, Rosmerta! – hallatszott Hagrid hangja.

- Meggyszörp és szódavíz jéggel és ernyővel...

- Mmmm! – Flitwick professzor sóvárogva cuppogott.

- Ezek szerint a ribizlirum az öné, miniszter úr.

- Köszönöm, Rosmerta kedves – fuvolázta Caramel. – Mindig nagy öröm számomra, ha láthatom magácskát. Meghívhatjuk egy italra? Üljön le hozzánk, ha van ideje...

- Köszönöm, miniszter úr.

A türkizkék tűsarkak eltipegtek, majd nemsokára visszatértek. Harry egyre izgatottabb lett. A fenyő tűlevelei közt átlesve végigmérte a jelenlévőket. Hermione közben kinyitotta könyvét és a sorok fölé hajolt. A sebhelyes biztos volt benne, hogy a lány is a beszélgetésre akart koncentrálni, az olvasmány csak a külső szemlélőknek volt ott – mégis csak az ablak mellett ültek...