Az előző részben mondtam, hogy megyek egy magyar verseny döntőjébe. Ez az Hunyadi János Internacionális Magyar Történelmi Csapaterseny. És hogy kikkel vagyok csapatban? Fanni és Takako. Kicsit elhanyagoltam őket az utóbbi időben, de itt az idő, hogy ők csináljanak valamit. Szóval irány Tokaj. Két nappal a verseny előtt vagyunk, és éppen pakolunk a repülőbe. Nem akartam túlzottan az időeltolódással számolni.
-Sándor, segítene légyszives?-kértem meg a komornyikot.
-Persze, kisasszony-kapott fel néhány bőröndöt Sándor.
-Na végre! Repülünk!-ül bele a székébe Takako.
-Ez kényelmesebb, mint Apáé-dönti hátra székét Fanni.
-Nyugodtan vegyetek a cukorból-mutattam egy kosárra, mire Takako azonnal elvette a gumimedvéket.
-Nem tudok nekik ellenálni-nyitja ki a zsákot Takako.
Én vettem egy darab képviselőfánkot, mivel magyar cucc az minding van a repülőn. Még mielőtt felszálltunk volna, a 35M teljes sebességgel odajön. Riko a volánnál.
-Ezt majdnem itthagytad!-kiált fel.
-Csomagteret kinyitni!-jeleztem a pilótának.
Beparkolták a tankettem, és fellszáltunk. Vagy kilenc óra volt az út, de odaértünk Ferihegyre.
-Oké, most el kell döntenünk valamit-kezdtem- Ki jön velem, és kinek hozzak autót?
-Nem kell. Apa elküldte a egyik céges kocsit értem. Menj Takakoval, viszem a cuccot-mondja Takako.
-Rendben. Sándor, segíts Fanniéknak bepakolni!-parancsoltam.
Miközben ők ketten elsétáltak, lehoztam a tankot, és ráraktam a rendszámot.
-Mehetünk?-kérdezte Takako.
-Ugorj be!-jeleztem.
Kihajtottunk Ferihegyről, és elindultunk. Néhányszor meg kellett tankolni az út közben, de azok voltak a legrosszabb részek. Az országban híre ment, hogy mi ott vagyunk Japánban, és nyertünk a legrangosabb csapatai ellen, szóval kész tömeg gyűlt össze. Éppen már a célegyenesben vagyunk, mikor egy negyvenes férfi odajött hozzánk tankolás közben.
-Ti attól a híres-neves Horthy Miklós Akadémiáról vagytok Japánból?-kérdezte.
-Igen-jelentettem ki.
-Akkor minden gratulációm. Régen én is sensháztam, és valami eszméletlen nehéz volt akármit kilőni azzal a 105 milis löveggel. Manapság már csak a pálesz akkora-mondja.
-Köszönjük szépen-mondta Fanni.
Beérünk Tokajba.
-Itt azt írja, hogy sétaútra kell mennük-nézi a térképet Takako.
-Akkor centizünk!-veszem le a sebességet.
Szőlőhegyek kellős közepén hajtunk át, mikor végre meglátjuk a borászatot. Fanni ott vár minket.
-Miért hoztátok fel a tankot? Csak találkozni akartam itt! Ott volt a parkoló!-nézett rosszalóan Fanni.
Ezt nem tudtuk...-mondtam.
-Áhh, úgyis mindegy. Csak szeretnék egyet versenyezni-mondja Fanni.
-Ezzel a kicskikével?-paskolja meg a 35M tetejét Takako.
-Nem feltétlenül mellette. Na jó, elmagyarázom-kezdte Fanni-Szóval az lenne a verseny, hogy ti visszamentek a főútra, felhívtok, és elindulunk egyszerre. Hogy fair legyen, én tudok a szőlőkön át is egy utat a házamig, és kíváncsi vagyok, hogy a sebesség jobb-e, mint a rövidség. Ja, és itt a célpont.
أنت تقرأ
Scholae et preafectus! (Girls und Panzer fanfic)
أدب الهواةFőszereplőnk Ayumi Hakaga, aki egy nem volt átlagos, a családja elért dolgai miatt. Eléri a tizenkettőt, és elmegy egy suliba, ami épp a zárás szélén van. Amikor a sulit bezárják, akkor tűnik fel egy idegen egy levéllel, ami részben megmenti a sulit...
