Párhuzamok

31. rész

Fanny jobbnak látta, ha nem folyik bele az éppen egyre különösebben alakuló eseményekbe, ám - kissé ellentmondásosan - azt megfogadta, hogy Harryt ahogy tudja, segíteni fogja. A legkevesebb, amit tehetett az volt, hogy a legnagyobb meggyőződéssel állította, ha akárki is kételkedett benne: Harry nem akarta, hogy bajnoknak válasszák. Még ezzel is nehéz dolga volt, ugyanis, ha a fiú tulajdon legjobb barátja, Ron sem hitte el, mi mást várhattak volna a többi diáktól?
Fanny szinte már várta a napot, amikor Malfoyék is hangot adnak a véleményüknek. Nem telt el sok idő, ez meg is valósult, sőt a lány is testközelből tapasztalhatta meg az eseményt.
Harryvel éppen az iskola belső udvarán sétált, és próbálta elterelni a fiú figyelmét az egyre több diákon látott, sokak által hordott, csúfolódó kitűzőről. Nem is Malfoy lett volna, ha nem visel egyet büszkén, és meglepő lett volna, ha a "követői" nem ugyanígy tesznek.
-Apámmal fogadtunk, meddig fogod bírni a versenyt-közölte gúnyosan, majd leugrott az alacsony faágról, amin lustán heverészett.
-Mintha érdekelne akárkit is-morogta Fanny, amivel ellenséges pillantást zsebelt be mind Kittytől, mind Pansytól.
-Nagylelkű voltam, tíz percet adtam neked. Ő csak ötöt!
-Nem érdekel az apád, Malfoy!-csattant fel Harry, aki aznap már rengeteg hasonló megjegyzést kapott.
Indulatosan közelebb lépett Dracohoz, ám a mardekáros fiú végtelenül nyugodt volt, ami nem enyhén bőszítette fel Harryt egyre inkább.
-Alattomos és gonosz ember! Te pedig szánalmas vagy!
-Hallgass, Potter!-sipította Pansy Parkinson.
Malfoy arcáról az utolsó mondat miatt kezdett lehervadni az önelégült vigyor. Fanny kissé előrébb lépett, hogy ismét Harry mellett lehessen, és Malfoy nyugodtságával fogott bele egy neki szánt, rögtönzött történetbe:
-A Weasley ikrek is fogadtak egymással, mégpedig hogy mennyi ideig bírod ki, hogy ne csak a saját dolgoddal törődj. George fél percet adott, Fred tíz másodpercet. Elmondom majd nekik, hogy egyikük sem nyert, mert te folyamatosan azzal foglalkozol, mi zajlik a másik életében.
-És te nem ugyanazt csinálod?-forgatta meg a szemét Pansy Parkinson.
-Lehet-vont vállat Fanny. -Csak az én viselkedésem alapján senki nem fogadott még, úgyhogy ez per pillanat nem számít.
-De mi igen-vágott vissza Malfoy. -És arra jutottunk, hogy ha ilyen idegesítő, okoskodó senki vagy, nem csoda, ha az úgynevezett apád inkább az Azkabanba vonult, az igazi pedit azóta sem jelentkezett.
Fanny elkerekedett szemmel nézett a fiúra, Harry pedig dühösen. Pansynak tetszettek hősének bántó szavai, ám Kittyn látszott, hogy ha nem is fogja megjegyezni, egy kicsit túlzásnak gondolja.
A griffendéles lány összeszorította a száját, hátha ezzel meg tudja akadályozni, hogy elsírja magát majd Harryre nézett, megfordult és elsietett. Kereszttestvére egy pillanatig sem maradt le tőle.
-Szörnyű, amit megengednek maguknak-jegyezte meg Fannynak, aki az égre pillantott, majd megrázta a fejét.
-Harry, meg kell nyerned-jelentette ki, ám a hangján már érződött, hogy mindjárt sírni fog. -Mutasd meg nekik, hogy...-felszipogott. -...hogy mennyire szánalmasak. Ahogy minden gúnyolódó.
-Megpróbálom, de félő, hogy ezt akkor sem látják be-morogta Harry.
Egy csapat hugrabugos előtt haladtak el, akik összesúgtak és Harryre mutogattak. Fanny a bánata ellenére dühös pillantást vetett rájuk.
-Helló, Harry-köszöntötték a Weasley ikrek bajnok-jelöltet.
-Képzeld el, mit találtunk ki-kezdte Fred. -Vannak ugye ezek a kitűzők...
-...és szerintünk...-folytatta volna George, ám Fred, aki közben lopva Fannyra pillantgatott, belé fojtotta a szót.
-Na-na-na, álljunk csak meg. Mi a baj?-kérdezte olyan gyengéden, hogy Fanny egy pillanatra el is felejtette, miért hullatja csendben a könnyeit.
-Malfoy-morogta Harry.
-Mit csinált?-kérdezték egyszerre az ikrek.
-Sértegetett minket-mondta halkan Fanny.
-Kár, hogy nincsenek idén kviddics meccsek-rázta a fejét sajnálkozva Fred.
George egyetértve testvérével bólogatott.
-Így van, szívesen lelökném én is a seprűjéről-mondta.
Fanny halványan elmosolyodott, és Harrynek is jobb kedve lett.
-Rendesek vagytok-mondta az utóbbi.
-Igen, épp most tervezik, hogy valakinek maradandó testi sérülést okozzanak-jegyezte meg a lány.
Úgy tűnt, az már bizonyos, hogy ahol a Weasley ikrek megjelennek, szomorúság aligha lesz. Vagy bosszús szidalmazás, vagy nevetés hangzik majd fel, de sírni senki nem fog. A fiúk Fanny hangulatát is másodpercek alatt jobbá tették.
A lány az iménti megjegyzését többnyire viccnek szánta, így a rövid nevetés után már Fred is hasonló könnyedséggel szólalt meg:
-Akkor majd jót teszünk vele, és csak elküldjük repülni.
-Ha jól emlékszünk, kedveli a hippogriffeket-tette hozzá ikertestvére..
-És jól szót is ért velük-folytatta Fred.
-Pont annyira, hogy jó messze elkerüljön innen-fejezte be George.
-Ez így már egy álom lenne-bólintott rá Fanny az elképzelésre.