What if...? - A másik út

4. év - 3 galleon

Hétvége ellenére a nyurga fiú már két órája talpon volt, pedig a nap akkor még fel sem kelt, mikor ő kimászott kényelmes ágyából. A szobája mellett berendezett bájitallaborban tevékenykedett. Öt darab üst sorakozott előtte, s ő ide-oda hajolgatva, egyszerre dolgozott a tartalmukon. Jobb alkarjára varázspálcája volt erősítve, háta mögött mérgekről, ellenszerekről, gyógyfőzetekről, és egyéb kotyvalékokról szóló könyvek hevertek az íróasztalán.

Harry Potter varázsló volt. Egy tizennégy esztendős mágusnövendék, aki két hét múlva negyedik tanévét fogja kezdeni a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában.

A bentlakásos intézményből eddig csak nyaranta tért haza, és akkor is kényszerből. Harry egy éves kora óta varázstalan nagynénjénél és annak családjánál lakott, szüleit ugyanis megölte a kor leghatalmasabb sötét mágusa, Voldemort nagyúr. Rokonai azonban csak megtűrték őt a háznál. Mindig szigorúan bántak vele, unokabátyja helyett például legtöbbször őt vették elő, s olyan kiváltságokat, melyeket a többi gyerek az ő korában megkapott, neki nélkülöznie kellett. Tizenegy éves korában megtudta, hogy egy másik világba tartozik, és onnantól kezdve teljesen megváltozott az élete.

Újabb fordulatot a harmadik tanév közepén vett, amikor felbukkant Sirius Black. Az ártatlanul bebörtönzött, később szökött, azkabani rabot Harry segítségével felmentették, így magához tudta venni keresztfiát.

Albus Dumbledore, a Roxfort idős igazgatója nem kifejezetten örült az ötletüknek, azonban miután Sirius és Harry hosszas kiselőadást tartottak neki a Grimmauld téri ház biztonsági bűbájairól, nehézkesen, de beleegyezett. Igaz, ebben a gyerek elejtett mondata is közre játszhatott:

- „Tudja, igazgató úr, Sirius ártatlansága azt is jelenti, hogy mostantól ő a legközelebbi varázsló hozzátartozóm... Már nem ön a hivatalos mágusgyámom."

Így került Harry Potter Londonba, ahol egész nyarát töltötte. Június végén, mikor megkapták osztályzataikat, legtöbb barátjával felvette a kapcsolatot bagolypostán. Ekkor invitálta meg Dracot, Blaiset és Theodoret magukhoz a születésnapjára. A fiúkkal úgy tervezték, az Abszol úti bevásárláson találkoznak, majd onnan Siriusszal hoppanálnak. Az ünneplés fantasztikusan telt, a két felnőtt – merthogy Remus Lupin is a tizenkettes szám alatt lakott velük – jól fogadta a mardekárosokat, és barátai is szimpatikusnak találták a párost.

Harry alapvetően a nyár nagy részét keresztszüleivel – Remust is annak tartotta –, olvasással, kutatással és bájitalfőzéssel töltötte, csak úgy, mint most. A vérfarkasnak szánt legújabb Farkasölőfű-főzetet nemrég szórta meg pár hozzávalóval, a három gyógyító főzet közül pedig egyet pont abban a pillanatban kevert meg, amikor megtörtént a dolog...

Látása elhomályosodott, majd hatalmas fájdalom nyilallt átok okozta sebhelyébe, mire összeszorított szemekkel felnyögött.

- Bolond mugli... - hallotta meg a kegyetlen sziszegést.

Hirtelen egy zöld villanást észlelt, közvetlenül utána hangos puffanással valami földet ért.

- Harry... Potter...

Összesen ennyit érzékelt az egészből. Kezében a pálcát védekezésre készen tartotta, zöldjeivel a szobát kémlelte, de nem volt ott senki élő. Homlokáról egy izzadtságcsepp folyt végig arcán, amit pólója aljával letörölt. Villám alakú sebhelye még mindig sajgott, viszont tovább nem tudott ezzel foglalkozni, az ötödik bájital ugyanis sercegni és füstölögni kezdett. A tüzet lejjebb vette, a folyadékot megkeverte, majd az ablakhoz lépve nagyra tárta azt. A kora reggeli hűvös levegő jól esett neki. Mélyeket lélegzett.