𝐋𝐀𝐓𝐄 𝐍𝐈𝐆𝐇𝐓 𝐓𝐀𝐋𝐊𝐈𝐍𝐆 ⩩ 𝗀𝖺𝗏𝗂 ✓

━━━ 𝟏𝟎.

Az izgalomtól nem sokat aludtam az éjszaka, így reggel még kissé kómásan vánszorogtam le a lépcsőn, hogy hozzá jussak az életmentő kávémhoz.

Miután két kezem között szorongatva a bögrémet szürcsölgettem a szinte még forró italt, kinyitottam a hűtőt azzal a céllal, hogy keresek magamnak valami reggelit, de az idegességtől összeszorult gyomrom tiltakozása megállított ebben, így végül feladtam a próbálkozást.

— Theo, el tudsz vinni? – kérdeztem a bátyámat, miután megtaláltam őt a kanapén görnyedve, a jegyzeteit tanulmányozva.

— Persze, de haza már nem tudlak hozni, órám lesz – mondta egy pillanatra felnézve, én pedig egy biccentéssel jeleztem, hogy értem.

Ezt követően a szobám felé vettem az irányt, hogy kiválasszak egy megfelelő ruhát aznapra, amiből végül az lett, hogy mire megtaláltam mit akarok felvenni, már a fél gardróbom a földön volt szétdobálva, így egy szemforgatással díjaztam a tényt, miszerint össze kell pakolnom miután hazaértem.

A fürdőszoba felé vettem az irányt, s miután vettem egy langyos zuhanyt, átöltöztem, majd a tükör elé állva fogat mostam, kifésültem szőke hajkoronámat, végül pedig egy minimális sminkkel zártam a folyamatot.

Rápillantva az órára elégedetten konstatáltam, hogy időben vagyok, így elővettem pár régebbi szövegkönyvet és gyakoroltam kicsit a hangsúlyozást és az arckifejezéseket.

Negyed óra múlva már jóval felkészültebbnek és magabiztosabbnak éreztem magam, így nagy levegőt véve elindultam a lépcsőn, s ahogy leértem Theo már kocsikulccsal a kezében várt rám.

— Indulhatunk művésznő? – vigyorgott, mire játékosan megforgattam a szemeimet és a karjába boxoltam.

— Csak fogd be, és menjünk – mondtam, miközben igyekeztem magamra rángatni a cipőmet.

— Értettem – tisztelgett, aztán hirtelen előrenyúlva elkapta a karomat, nehogy elveszítsem az egyensúlyomat. Hálásan néztem fel rá, majd biccentettem egyet, jelezve, hogy indulhatunk.

Ahogy kiléptem a bejárati ajtón megcsapott a reggeli friss levegő, és az ahhoz társuló lágy szellő, ami belekapott a szőke tincseimbe, ezzel táncra hívva őket. A nap sugarai kellemesen cirógatták az arcomat, mire egy percre lehunytam a szemeimet, és mosolyogva fordítottam a fejem a forró égitest felé.

Végigsétáltunk a macskaköves úton, s miután elértük a járművet, Theo kinyitotta előttem az ajtót, így bevágtam magam az anyósülésre, ő pedig megkerülte a kocsit és beszállt a volán mögé.

— Starbucks? – nézett rám kérdőn miközben beindította a motort, és kitolatott az úttestre. Eközben én a rádióval babráltam, igyekeztem egy elfogadható zenét találni, ami végül sikerült, így elégedetten dőltem hátra az ülésben.

— Kávét már ittam, az evéshez pedig túl ideges vagyok – magyaráztam.

— Ugye tudod, hogy tiéd lesz a szerep? Behívtak, ami azt jelenti, hogy alkalmasnak találnak a szerepre.

— Azért ne legyél ebben olyan biztos. Lehet, hogy még egy csomó embert hívtak be – figyeltem az elsuhanó tájat, amikor az ölemben elhelyezett telefon rezgett egyet.

Nagyot dobbanó szívvel vettem szemügyre az értesítést, és amikor megláttam az üzenet küldőjét széles vigyorra húzódott a szám.

pablogavi
sok szerencsét mi linda! <3
bár nincs szükséged rá
kérdés nélkül megkapod a szerepet ;)

livmorgan
hogy lehettek ennyire biztosak ebben??
én mindjárt meghalok az idegességtől
theo meg mellettem nyugodtan dúdolgat