Nem Jut eszembe Cím 😂

3. fejezet

A srác magas volt, haja barna, a szeme pedig a barna és a zöld között ingázott. 

Jessie csak tátogott. Nem tudta mit kéne egy ilyen helyzetben csinálnia. Hiszen sose volt ilyen helyzetben. Vele egyidős embereket se látott még soha.  - Most ilyenkor mi van?!

A srác meg csak elvigyorodott és megragadta a bőröndjét. 

 - Melyik a te szobád? - fordult Jessie-hez. 

 - Harmincnyolcas - felelte automatikusan.

 - Hehh, akkor szomszédok vagyunk - mosolyodott el a srác. - Hogy hívnak?

 - Jessie Writer. És téged?

 - Lakatos Krisztián vagyok. Krisz - mondta a fiú, és letette a bőröndöt, majd kezét nyújtotta. Hatalmas tenyere volt, Jessie keze majd elveszett benne.

Elindultak felfelé a lépcsőn. Útközben a fiú magyarázni kezdte a kollégium felépítését: - Sok kicsi szoba van, csak ágy, szekrény meg asztal van bennük. A folyosó jobb oldalán helyezkednek el, mindig a másik oldal a közterület. Emeletenként itt vannak a mosdók, a fürdők és a konyha és mosoda. Az alattunk levő emeleteken minden szombaton buli van az egyetemisták jóvoltából, és feljönnek ide is, mert mindig van pár hülyegyerek aki csatlakozni akar hozzájuk... Olyankor jobban jársz, ha az uszodában fürdesz, ne akard megtudni mit művelnek a felsőévesek az itteni tuskabinokban. A konyhát se fogod tudni használni... és ha nem zárod be, a szobádat se. De amúgy a szombatok kivételével egész normális, sőt jó hely. 

***

A lány csak meredt az új szobára. Nem tudta mire számított, de biztos nem erre. És Ráadásul Krisz már rég lelépett, úgyhogy az újdonsült igényét, hogy emberekkel beszéljen nem tudta kielégíteni.

A szoba kicsi volt, alig három négyzetméter. Az egyik sarokban galériaágy állt, takaróján és lepedőjén kétes eredetű foltokkal. Alatta íróasztal ami meg tele volt dobálva papírfecnikkel és széttépett tankönyvekkel. Ezekkel szemben, az ajtó mellett kitört ajtajú szekrény állt. A szobának egyetlen egy aprócska ablaka volt, annak is meg volt szaggatva a függönye. A falon annyi poszter lógott hogy Jessie még az eredeti színét sem tudta megállapítani, a padlót pedig szabályosan elárasztották a chipses- és kitudjamilyenes zacskók illetve azok a papírfecnik amik az asztalról eshettek le.

Nagyot sóhajtott aztán előhalászta a telefonját és a fülesét - zene nélkül ugyebár nem lehet takarítani - de ekkor eszébe jutott valami: Nem tudja a wifi-jelszót.

Emlékezett rá, hogy valahol az aulában látta, de magára a jelszóra meg nem. És rohadtul nem volt semmi kedve megint lépcsőt mászni...

Felötlött benne, hogy megkérdezi Kriszt, hátha ő tudja. De neeeem... Nem mehet után csak úgy a szobájába. Mi van ha nem akarja őt látni? De akkor muszáj lesz lépcsőznie...

Döntött és a következő pillanatban már a srác ajtaján kopogott.

Hamar kinyílj az ajtó, és ott volt benne a félmeztelen Krisz. Várj...Mi?! Félmezetelen???!!!

Jessie vörösödve bámulta a fiú kidolgozott mellkasát és kockás hasát. Percekig csak nézte...És nem akarom részletezni, mi játszódhatott le a fejében...

 - Öhm... Mi újság? Miért jöttél? - kérdezte óvatosan Krisz, ezzel kizökkentve a lányt a transzból.

 - A wifi... nem tudod a wifi-jelszót? - nyögte ki Jessie. Zavarában a cipőjét vizslatta és az arca színét egy paradicsom is megirigyelhette volna...