Nem Jut eszembe Cím 😂

5. Fejezet

Jessie aznap már senkihez nem akart hozzászólni.

 Főleg Kriszhez nem.

 Iszonyat mérges volt a srácra. - Miatta vette el az a Keselyű a Csíkot. Na jó, ez nem teljesen igaz, hiszen ő kiabált de mégis... Krisz hergelte bele az egészbe! És különben is! hogy képzeli az egészet?! Honnan vette a bátorságot hogy csak úgy beleolvasson a Csíkba??! Olyan közel volt az arcuk, ahogy odahajolt, hogy a válla fölött nézzen bele... - Jessie a gondolatra megint elvörösödött. Az egész helyzet irritálta és ugyanakkor örült neki.

 Bosszantóan ismerős volt neki a helyzet, hiszen annyi ilyet olvasott már. - nem akart bonyolult szerelmi életbe keveredni... Annak csak a könyvekben van boldog vége, a valóságban úgyis csak sírás van belőle, ezt Évi tanította meg neki, a saját példájával (lám, hatvan éves és nincs párja)

Az jutott róla eszébe, hogy az erdőket is mindig milyen szépnek, kellemesnek írják le. - De Jessie tudta hogy nem olyan. Az erdő tele van mindenféle  csúnyasággal, amik akármilyen aprók is, bánthatják az embert. - Őt is hányszor csípte meg a darázs, pók vagy hangya... azok a kis rovarok is mekkora fájdalmat tudnak okozni.

Kriszt is ehhez hasonlította: Akármilyen kedves is, az a véletlenül elejtett néhány szava, az, hogy "némmá az új csaj", az hogy ott magára hagyta az aulában, azok voltak a tüskés akácok, a darazsak az erdőben.  Apró-cseprő hülyeségek ugyan, de attól még szúrtak. És ezek a szúrások sokkal jobban fájtak Jessie- nek, hiszen ő még sose volt korabeli gyerekek között, ha az előző hasonlathoz akarok igazodni, azt mondanám, talán gyengébb a bőre és a legapróbb tüske is megsérti.

Tehát sértődött volt, pedig nem kellett volna, és ezt ő is tudta...

De mégis...

***

Végig ezen a "szerencsétlenségen" járt az agya, miközben hazafele (azaz a kollégium fele) caplatott. - Tudta, hogy nem lesz könnyű beilleszkedni, mert nincs hozzászokva az effajta viccelődéshez. A Csík-Pötty témára amúgy is elég érzékeny volt...

,,  - Hehh, értem én, hogy depizni is kell néha... De ne már Vigyori!!! Az a néha az nem hónapokon keresztül! - csapkodta Kékfény a sarokban mélabúsan fetrengő Vigyori vállát. ''

,, - Megvolt a gyászidőszak, most már ideje talpraállnod kisanyám, mert ez már szánalmas! (- @SzentKecske - étől a Tűz és víz - ből: Melissa Nature) ''

,, Az a rohadék! Hogy mer szomorúnak lenni? Örülnie kéne!! - pattant fel Hullám a helyéről''

,, Hirtelen egy kezet érzett meg a vállán. Ijedten kapta hátra a fejét. -Nem akarta hogy bárki sírni lássa, hiszen mindig azt az arcát akarta mutatni a világnak, aki inkább örül az újnak mint a régit siratja.''

 Gondolkozás közben az erdőben edződött tájékozódási képességei segítségével hazatalált.

 - Nahát, Radír! Mi van veled? - Kérdezte meglepetten Kréta. Megütődöttségének megvan az oka, mivel mikor Radír aznap reggel belépett a terembe az egész teste fekete volt.

 - SEMMI közöd hozzá!! - kiabálta és levágódott a helyére.

...Nem. Ezt a Csíkba kéne leírni. Ami most ugye nincs itt. 

Jessie nagyot sóhajtott és ledobta magát az ágyára. Megint rátört a honvágy. Hiányzott a szobájának édeskés dohszaga, az egyedülléttel járó szabadság, de leginkább az erdő. Az erdő az a hely volt, ahova gondolkozni és megnyugodni járt.

És itt még az sincs. - Ez a hely egy rohadt benzinszagú betontömb, ahol valami undok szürkés  nyomorúság tenyészik...

Lefolyt az arcán az első könnycsepp. Aztán a következő és a következő is... 

 Az az egyszerű füzet volt a legjobb barátja, mióta csak megtanult írni. A benne leírottak pedig a legtitkosabb vágyait, a legrejtettebb félelmeit tükrözték. A Pötty pedig azok konkretizálására, ténylegesen történetté alakításáért volt felelős. - Apropó Pötty... Az hol van? - Talán a teremben hagyta. Akkor a takarítónők elbányásszák valahova a talált tárgyakhoz és az életbe nem találja meg soha...

Szemei elé képek ezrei úsztak be, melyek során elkérte a Pöttyöt a recepcióról, meg a Csíkot Keselyűtől, de mindkét helyen kinevették, aztán megjelent Krisz arca ami csak annyit mondott: - Használj másik füzetet!

...És Jessie már aludt.

Kékfény léptei hangos visszhangot vertek a kihalt folyosón. Jessie mégis úgy érezte, ő maga mozog, pedig maga előtt látta a lány hosszú kék fürtjeit.

A kék lány egy nagy, sötét terembe ért, melyet csak a holdfény világított meg. A csarnok mennyezete iszonyat magasan volt, falait pedig magas ablakok törték meg. Középen egy szökőkút áll, ennek tövében pedig ott ült Radír, Vigyori, Kréta és Zöldség. Kékfény hozzájuk sétált, megmosta az arcát a szökőkút vizéből aztán leült melléjük. 

...Jessie a saját arcán érezte a víz hűvösét. És akkor rájött. Most ő Kékfény. Külső szemszögből látja ugyan a dolgokat, mert E/3-ban ír, de a főszereplője összes tettét magáénak érzi. Ő mozgatja Kékfényt, azzal, hogy ő maga megmozdul, ugyanakkor Kékfény mozdul meg az ő leírt szavai hatására és ezért mozog ő is. Olyan bonyolult ez, szinte beleszédült.

 - Nem tudom mennyit fogunk tudni ezután találkozni - suttogtam Radíréknak. Jessie tudta, hogy ezt az egy mondatot E/1-ben írta le, és egy pillanatra most már tényleg ő volt Kékfény.

- Mi mindig ott leszünk veled, hiszen mi benned élünk - motyogta Kékfény. A cselekmény önálló életre kelt. A lány felemelte a fejét és egyenesen a testtelen Író szemébe nézett. 

...Jessie szemei kipattantak.

 Sziasztok mindenki

Tudom, hogy azt ígértem, hetente lesznek részek, és azt is, hogy nincs kifogásom. Egyszerűen csak nem megy az írás. Remélem a következő részre majd nem kell ennyit várnotok.

Ha tetszett, meg ilyenek akkor nyomj egy vote-ot és esetleg írj egy kommentet. Kíváncsi vagyok a véleményetekre, bármilyen kritikát szívesen fogadok.

Folytassam?

(872 szó)