Édes Szerelem (C.L.)

33.fejezet

Mondanám hogy lassan telt el ez a négy hét, de akkor hazudnák. Minden olyan gyorsan történt. Egész nap a tanfolyamon voltunk, heti három nap elméleti, és két napot volt gyakorlati oktatás. Párba kellett állni, így Lucas velem volt végig.
Szinte végig együtt voltunk ebben a pár hétben. Egy nagyszerű embert ismertem meg benne. Csodálatos az a pozitivitás amivel ő rendelkezik. Charlesal a kapcsolatunk hát, hogy is mondjam. Beszélünk amikor tudunk, de még érezni lehet a feszültséget. Sajnos a ferrári hazai futama nem sikerült valami jól. Már kezd egyre jobban látszani hogy ez a szezon szinte szenvedés nekik.
Ez miatt csak rosszabb a kedve sokszor Charlesnak. Így volt két hete is, amikor Lucas kitett egy képet, amin ketten vagyunk. Charles este egyből rákérdezett hogy ki ő. Szerencsére elég hamar lenyugodott,amikor elmondtam neki hogy ő inkább a Carlos féle pasikat szereti, és nem a magam fajta nőket.
Holnap lesz egy amolyan verseny féle. Minden páros megmutatja mit tanultak ebben a pár hétben. Nagyon sokat készültünk rá Lucassal. Izgulok, de tudom hogy számíthatok rá, ha valami nekem nem sikerül majd.
Hirtelen a telefonom csörgésére lettem figyelmes.
-Szia.- köszöntem bele egy nagy mosollyal az arcomon.
-Szia mio caro.-Mosolygott ő is a kamerába. Ő is már ágyban van mint én, hiszen látom a feje mellett az ágyának a támláját.- hogy vagy?
-Jól. Izgulok, de jól.
-Ne izgulj. Biztos ügyesek lesztek majd.
-Remélem. És te? Hogy vagy?-csak nézett bele a kamerába, de egy apró mosolyra húzta a száját.
-Jól. Fáradt vagyok, de jól vagyok.
-Akkor pihenj inkább. Holnap után utazol?
- Nem, már holnap. Kicsit előbb ott leszünk, mert lesz egy szponzor munka is ,így holnap délután megy a gépünk. 
Még egy pár percig beszéltünk, de láttam rajta hogy már lassan ülve elalszik ezért elköszöntem tőle.
Tudom hogyha hazamegyek, ezt muszáj lesz megbeszélnünk, hiszen most csak toljuk magunk előtt.

-Oké Nati, akkor minden megvan ugye? -újra átnéztünk Lucassal mindent, hátha esetleg valami hiányozna.
-Igen, én úgy látom minden megvan.
Készen állsz?
-Naná, verjük szét őket.-nézett rám vigyorogva, én pedig csak nevettem rajta.
-És ugyan mivel? Esetleg a süti formával?
-Jaj le legyél ilyen, szét alázunk mindenkit. Gyere csináljuk gyors egy képet, muszáj egy a verseny előtt.-mielőtt bármit is mondhattam volna már emelte is fel a telefonját, és már mind a ketten vigyorogva néztünk a kamerába.
-Na most már legyél végre komoly. Idő van.-szóltam rá, és már ugrott is vissza a pulthoz.
-Na mivan? Egyedül csináljam meg?-a fejemet rázva álltam oda mellé, de ő csak oldalba bökött a könyökével.
-Ma a szokásosnál is kedvtelenebb vagy.
Baj van?
-Nem, fáradt vagyok és izgulok.
-És aggodsz a barátod miatt.-csak felnéztem rá, mire folytatta.-Mondtam már hogy rajongó vagyok. És alig várom a versenyt, én is izgulok miattuk, de nem épp úgy mint te.
-Csak, tudom hogy fontos neki a verseny és..
-És te nem tudsz ott lenni. Hidd el, tudja hogy támogatod, és azt is hogy szereted. De most próbáld meg erre a pár órára kiverni a szép kis fejedből, mert azt akarjuk hogy ő is büszke legyen arra, hogy a barátnője első helyen végett, a csúcs szuper haverjával.
-Mondtam már hogy unalmas lenne az életem itt nélküled?
-Nem is értem eddig hogy bírtad nélkülem.
-Kicsit nyugisabb volt az életem.-Ezt persze ő sem hitte el, de ideje nem volt újra beszólni,mert lassan kezdenünk kell.

Nagyon sokat dolgoztunk és hihetetlenül büszke voltam Lucasra hogy sikerült elérnünk azt amit szerettünk volna.
Nagyon nehéz verseny volt, hiszen mindenki oda tette magát, de valahogy mégis mi lettünk az elsők.
Hatalmas mosollyal az arcomon álltam a kamera előtt, és együtt mosolyogtunk a kamerába.
Mondanom sem kell hogy Lucas minden létező platformra kitette, és engem sem hagyott békén, ezért én is így tettem.
A jól megérdemelt jutalmunk nem volt más, mint hogy elmentünk egy szuper helyre vacsorázni. Mondjuk ezt Lucas találta ki, így már tükön ülve várta hogy végre elkészüljek.
-Pittyeg a telefonod.-már a cipőmet vettem fel, így csak oda mentem az ágyhoz hogy megnézzem mi az.
Charles aktiválta magát, és megosztotta a közös képünket Lucassal, és még oda irta hogy gratulál nekünk, és nagyon büszke.
Csak mosolyogtam a képen, egy- egy szívet küldtem neki válaszként.
-Mondtam hogy ő is jelentkezni fog.-igaza van, tényleg mondta. Ugyan már délután kikerült a kép, ahogy az is hogy nyertünk, de Charles egész idáig nem adott magáról életjelet.
-Tudom hogy sok dolga van, nem is számítottam még erre sem.
-Megoldjátok majd. Ebben biztos vagyok. Na de menjünk ,már mert éhes vagyok.
-Jó, menjünk.-így útnak indultunk, hogy megünnepeljük a magunk módján a győzelmünket. Nem akartunk nagy bulit, hiszen én holnap este megyek haza, és Lucas is, csak ő kicsit előbb.
Gondoltam rá, hogy elmegyek Katarba, de nem akartam mondani Charlesnak, mert nem tudtuk hogy meddig kell maradni.
Úgy volt hogy hétvégénnél előbb nem lesz vége, de előre hozták a versenyt, így ma már végeztünk. Holnap reggel még be kell menni, hogy átadják az oklevelet, de utánna már mehetünk is haza.
Egy hangulatos kis étterembe jöttünk, Lucas szerint itt nagyszerűen főznek.
-Hogy találtad meg ezt a helyet?-Néztem az étlapot, de még mindig nem tudom mit válaszak.
-Egy ismerősöm ajánlotta. Azt mondta hogy próbáljam ki, nem fogom megbánni.
-Eddig nagyon tetszik, tényleg jó helynek tűnik.
-Hidd el még jobban is fog majd tetszeni.-vigyorgott rám de ezen már nem lepődtem meg.
Amikor megjött a pincér, leadtuk a rendelésünket és csak beszélgettünk.
-Akkor nem mész Katarba?
-Nem, már túl késő lenne szólni bármelyik fiúnak is hogy szerezzenek egy jegyet. Ha előbb tudtam volna hogy végzünk, akkor beszélek Pierrel, de így nem tudok már.
-És ha Charlesnak szólnál? Ő biztos tudna valamit intézni.
-Hát már ő sem. A barátai ott lesznek, én pedig majd otthonról izgulom végig a versenyt.
-Ha akarsz gyere el hozzám Milánóba. Izgulunk együtt.
-Köszi Lucas, de már haza szeretnék menni.
-Hát pedig szerintem egy pár napot még kibírnál, de te tudod.-hallottam a hátam mögött a lépéseket, ezek szerint már érkezik is az ételünk.
Hirtelen egy kéz jelent meg előttem, és tette le elém a tányérat, ám amint ránéztem ezer közül is felismerem a körkötőt ami a kezén volt.
Hirtelen hátrafordultam, és a kezeimet már tettem is a szám elé.
Ellepték a könnyek a szememet. Nem akartam elhinni hogy ő itt van.
-Istenem, te.. hogy..-csak állt előttem és de már húzott is fel a kezemnél fogva.
-Meglepetés kis boszorkányom.-szinte beleugrottam a nyakába és úgy öleltem magamhoz.
-Itt vagy. Te azt mondtad hogy ma utazol Katarba, én.. mégis hogyan?
-Muszáj megünnepelni a győzelmeteket. Hihetelenül büszke vagyok rád, és nagyon szeretlek.-egy csókot nyomott az ajkaimra és már ölelt is magához újra.

-Hogy tudtátok ezt elintézni? Lucas nem sem mondott semmit.
-Meglepetésnek szántam. Ő pedig nagyon sokat segített benne. Sokat köszönhetek neki.
-De neked nem a versenyen kellene lenned?
-Holnap reggel megyünk.
-Mi az hogy megyünk?-emeltem fel a fejemet a mellkasáról, mert ezt nem igazán értettem.
-Jössz velem. Reggel elmegyünk a központba, és utánna utazunk is Katarba.
-Mondtam már ,hogy nagyon nagyon szeretlek.
-Ma este már egy párszor mondtad, de ezt sose unom meg.-húzott vissza magához, így már a mellkasán támaszkodtam.
-Nagyon szeretlek.
-Én is, mio caro.-simogatta végig a nagy kezeivel a hátamat. Ráültem a csípőjére, és a feje mellett támaszkodtam meg.
-Gyönyörű vagy bébi. De van mit bepótolnunk.-húzott le magához, és már fordított is át. Most ő támaszkodott felettem, és most én feküdtem az ágyon.
-Így most jobb?
-Sokkal.-kezdett apró csókokat adni az arcomra és a nyakamra. Én csak beletúrtam a hajába, és apró sóhajok hagyták el az ajkaimat. Nem tétovázott sokáig, már húzta is le rólam a takarót, így feltárult előtte a meztelen testem.
Végig csókolta a testemet, szinte semmit sem hagyott ki. Már nem bírtam tovább, és vissza húztam magamhoz, és már csókoltam is meg.