A cím kötelez

A kiválasztott

       Amaris a háború alatt túl sok mindent elveszített. Az emberek szinte a semmiből kellett életet leheljenek a földbe. A sok fáradozás végül meghozta az eredményt, és sikerült ismét lábra állniuk. Csakhogy a véres múlt, a rengeteg veszteség senkit nem engedett felejteni. Ahogyan a királyné, Sharlotte sem felejthette egyetlen szeretett fia elvesztését. De királynéként kötelezettségei voltak népe felé, ígyhát férjével együtt beletörődött a helyzetbe. Nem születhet több gyermekük, és már nincs trónörökösük sem, ezért örökbe kell fogadjanak valakit, hogy a királyi hatalom fennmaradjon.

       Sharlotte azonban senkit sem tudott elfogadni. Minden gyermekben látott valamilyen hibát, valamit, ami miatt nem engedheti, hogy országa kormányzója legyen. A király tudta, hogy nejének igazából azért nem elég jó senki, mert egyik sem az ők szeretett Aeron fiúk. Ígyhát egy ideig hagyta, neje hadd szokjon először hozzá a gondolathoz, hogy hamarosan egy addig számukra idegen gyerek lesz az új szemük fénye. Az idő pedig csak telt, de Sharlotte nem tudott beletörődni a helyzetbe.

       Egy viharos téli éjjelen a palota kapuja előtt nem messze egy nőt találtak, gyermekkel a karjában. A nő szinte már halálra volt fagyva, de minden megmaradt erejét megfeszítve követelte, hadd találkozzon a királynéval. A királyné nem tudta hova tenni az asszony viselkedését, így végül engedett a kérésének, és fogadta őt.

- Felséges királyné, az asszony a gyermekével az ajtó előtt várakozik - mondja az inas.

- Engedd be! - parancsolja a királyné.

A sötét szoba szárnyai kinyílnak, és egy vacogó, csontsovány nő lép be rajta, karjában egy pokrócba takart gyermekkel.

- F- Felség- es ki- rály- ném! - szól alázatosan az asszony, egyenesen a királyné lábai elé leborulva.

- Úgy tájékoztattak, velem szeretnél beszélni. Beszélj hát! Mi késztetett téged, hogy ilyen időben útnak indulj egyermekeddel együtt? Hát nem sajnálod szegény teremtést?! - szól ridegen Sharlotte.

- Királyném! El- eljöttem Fel- Felségedhez, mert jönnöm kellett! A gyermekem is ma-magammal hoztam, mert n-neki is jönnie kellett.

- Szóval jönnöttök kellett? Mondd, mi vagy ki késztetett e tettre?

- Felséges asszonyom! A-azért jöttem, hogy Önnek adjam a gyermekemet - feleli szinte elcsukló hangon a még mindig remegő asszony.

- Hogy nekem add? Ugyan mégis miért akarnád nekem adni? Tán lemondanál róla? Hát mégis milyen asszony az ilyen?! - gered haragra Sharlotte e szavak hallatán.

- N-nem. Ha tehetném, sosem válnék meg tőle! - tiltakozik az anya.

A királyné vár, hogy a nő folytassa, de az mintha megnémult volna, csak hallgat.

- Ha nem akarsz megválni e gyermektől, úgy ne tedd. Őfelsége a király kezdeményezésére a fővárosban több helyen is felállítottak központokat, ahol meleg ételt és vastag ruhákat osztogatnak. Az... egyedülálló anyáknak is segítenek. Miért nem kérsz tőlük segítséget?

- Nem, nincs szükségem segítségre. A férjem... ugyan elhunyt már, még a háború kezdetén. De el tudom tartani a családomat. Van két erős kisfiam, és egy szorgos leányom. Szegényen ugyan, de eddig is túléltük. Ezután is megbírkózunk valahogy az élet nehézségeivel.

- Úgy, tehát vannak még gyermekeid... Akkorhát, őt miért akarnád eldobni magadtól? - mutat a gyermekre, akit még mindig a pokrócok takarnak.

- Felséges asszonyom, mint mondtam, ha tehetném, sosem mondanék le a gyermekemről. De... de tőle most meg kell válnom. Az igazság az, hogy ennek a gyermeknek nem én vagyok az édesanyja, de bizony mondom, úgy szeretem, mintha sajátom lenne. A háború után nem sokkal találtam rá. Még polyás gyermek volt. A Kihalt Erdő egyik szénné égett fájának a tövében leltem rá.

- A Kihalt Erdőben?! - kiált élesen a királyné felpattanvá a székéből - Hát nem ismered a törvényt? Senki nem teheti be a lábát abba az erőbe. Senki! - üvölti most már Sharlotte.

A törvény szerint valóban, senki nem teheti be a lábát a Kihalt Erdőbe, ahol Aeron herceget utol érte a végzete. Az erdő nagyja szénné égett, az ellenséges lovasok hada felégette, vele együtt a herceg teste is hamuvá lett. A királyné parancsba adta, hogy senki nem zavarhatja meg fia nyughelyét.

- Királyném! Esküszöm, nem állt szándékomban megszegni a törvényt, de egy nap éles gyermeksírásra lettem figyelmes, miközben az erdő melletti földet munkáltam. A lelkiismeretem nem engedte, hogy otthagyjam e gyermeket. Felség! Kérem, könyörüljön! - esdekel az asszony.

A királyné kissé lenyugodván visszaúl a székbe, majd így szól ridegen:

- Most mégis ide adnád a gyeremeket, aki miatt megszegted a parancsom, amiért most halálra kellene ítélnem téged!

- Felséges asszonyom! Ide hoztam e gyermeket, mert neki nem közöttünk van a helye. Neki Felséged oldalán kell lennie - mondja határozottan az asszony, majd most először a királyné szemeibe nézve folytatja - Amaris történelme évszadokkal ezelőttre nyúlik vissza, ami alatt rengeteg legenda kapott szárnyra. De mindenki ismeri az ősi legendát, mely a Fekete Sereg tombolásáról, az örökös gyászról és szenvedésről szól, aminek egy elemi erővel megáldott gyermek fog véget vetni. Feltételezem, Felséged is hallotta a legendát.

- Elemi erő..., csak nem Volgar király látnokának a legendájáról beszélsz? - kérdi értetlenül a királyné.

- De igen, Felség! Castiel, a nagy látnok sok mindent előre megjósolt, míg Volgar királyt szolgálta. Aztán egy nap csak úgy eltűnt. Senki sem tudta, mi lett vele. De annyi bizonyos, hogy minden, amit megjósolt, be is teljesült. Egyet kivéve... a legutolsó látomása... Felséges asszonyom, úgy hiszem az a látomás most válik valóra. És ez a gyermek... - mondja, miközben kitakarja a gyermek elfedett arcát, és egész testét - Ez a gyermek lehet az elemi varázsló, aki elhozza Amaris fénykorát!