SZÁRNYPRÓBA

2

Mikor már nem bírta tovább Gefron lármás, csak férfiakból álló társaságát, az állandó megjegyzéseket, odébb vonult. Nem kellett sok, hogy eldöntse, nem velük fogja végig járni az utat a határig.

- Ha lemaradsz, itt maradsz! - figyelmeztette Gefron, mielőtt elindult.

De csak megvonta a vállát és elvezette Sirlát egy sűrűbb erdőszakasz felé. A Niltor alatti rengetegben jártak, már jó húsz kilométerre a várostól. A fára gyermeki ösztönből mászott fel. Csak öt percre szunnyadhatott el, de a szél első bágyadt simítására kipattant a szeme. Melori az orrában érezte a veszélyt.

Végig futott az elméjén, hogy a fán láthatatlan maradhat, de rögvest elvetette az ötletet. Sirla a fa tövében állt, könnyű célpont akár fenevad akár ember szemében.

Mint egy hatalmasra nőtt mókus hangtalanul mászott le a fáról. Lenézően megvakarta Sirla feje búbját. Az állat időről időre megdöbbentette az ostobaságával.

Először a hajába tűzött kis fekete tűre gondolt, de mégis inkább a nyeregtáskához lépett és előhúzta a hosszabbik tőrt. Tudta, hogy a veszély a balja felől közelít. Óvatos léptekkel indult el felé, megszokásból megforgatta a kezében a tőr markolatát és előre szegezve azt kilesett egy fa takarásából. Nem volt előtte semmi. Zavartan fordult vissza, talán mégis csak álmodta...

A hideg ujjak az ajkára tapadtak és a háta a fa törzsének csapódott. A tőre belenyomódott a támadója hasába, ám valami megállásra késztette. Az arcát érintő kéz remegett.

- Melori - nyöszörögte a támadó, mire a lány félrelökte a kezét és nagyot sóhajtva leeresztette a fegyvert.

- Remole! Mit művelsz itt?

- Ne... ne beszélj, észre fognak venni!

- Kik... - nem fejezte be a mondatot, mert meghallotta a morgást. - Maradj a fa mögött, és ha kell, fuss! Sirlát keresd!

Kilépett a fák takarásából, mielőtt belegondolt volna, mit tesz. Öt lomha árnyék ült a bokrok alján, előbb csak mocorgó fekete foltok volta, aztán lassan a lények kikúsztak a levelek alól. Melori akaratlanul is a hajához nyúlt, a tépett farkasok láttán a kezében kellett tartania a tűt. Az első állat, egy girhes példány villámgyorsan lendült, de ő gyorsabb volt. A nyakörvet abban a pillanatban látta meg, mikor kitérve a torkára irányuló harapás elől végig hasította az állat mellkasát. A maradék négy egyszerre támadott, Melori elméjére pedig sötét borult. Talán csak képzelte, hogy Remole az irányokat kiáltja neki, talán az ő hangjával keverte össze az ösztön belső hangját. Mikor lihegve föleszmélt, körülötte a füvet farkasvér borította és öt döglött állat feküdt a csatakos réten. Megtorpant a műve fölött, belebámult az állatok üveges szemébe.

- Mennünk kell, még nincs vége! - ragadta meg Remole a csuklóját, de ő nem mozdult.

- Ha elmegyünk, továbbra is követni fognak téged.

- Sokan vannak! Ennyi emberrel nem szállhatsz szembe!

Kétkedett ebben, de bólintott és hagyta, hogy Remole maga után vonja az erdőbe. Alighogy kihűlt az árnyékuk, léptek hangzottak fel és egy szőrmesapkás alak bukkant elő a fák közül. A tisztára taposott területre lépett, leguggolt az első farkas mellé, megvizsgálta a sebeit, aztán gondosan lekötötte róla a nyakörvet és felállt. Arra nézett, amerre a két nő eltűnt, aztán visszafordult és elnyelte az erdő.

Melori nem tudta visszatartani a sóhajt, ahogy felnézett Niltorra. Remole mosolyogva hátra pillantott, nyilván azt hitte, a város szépsége késztette erre, de csak az jutott eszébe, hogy éppen két órája, hogy végre eltűnt a látóhatáron és már megint itt tornyosul...