Just Come Kiss Me and Bite Me

1. rész

2 évesen árvaházba kerülni, azzal a tudattal, hogy a szüleid meghaltak, szomorú de még mindig békésebb. Az már kevésbé, hogy így 7 fiú "testvért" kapsz és közöttük kell élned egyedüli lányként. Kezdetben mindegyik egész kedves volt, kivéve egyet, Heeseung-nek hívják.
Mikor nevelőanyánk bemutatott nekik, ő volt az egyetlen, aki nem örült annak, hogy kapott egy húgot. Ő volt a legidősebb köztünk. Amikor csak tudott, mindig bántott. Elvette a játekaimat, amiket kaptam, és mindent csinált. Nagyon rosszul esett hogy ő így bánik velem, ő meg ezen jót röhögött. Egy hete voltam még csak itt, de Heeseung már rengetegszer bántott. Egyik tesómmal sem mertem beszélni. Heeseung miatt féltem mindannyiuktól. Jaeyun egyszer aranyos volt, elment mellettem csak udvaron, épp a fiúkkal ment játszani, de egyszer rám nézett és mosolyogva integetett nekem. Akkor én már tudtam, hogy Jaeyun aranyos és kedves fiú.
Jongseong egyszer észrevette, hogy Heeseung megint engem bánt, majd jóízűen nevetve elmegy. Ő odajött hozzám. Ekkor beszélgettünk életünkben először.
- Suyoung, mit csinált veled Heeseung? Miért bántott téged? Tiszta sár vagy. - segített ki a sáros pocsolyából, és próbálta letörölni rólam a koszt, ami nyilván hiábavaló volt.
- Mióta itt vagyok ő ezt csinálja velem. Nagyon gonosz velem. Többször ütött meg már, vagy húzta meg a hajam, vagy vette el valamimet. Nem értem miért ilyen. Nem szeretem őt. - mondtam szomorúan.
- Na majd beszélek vele.
- Igazán nem kell. Nem akarom, hogy veled is ilyeneket csináljon.
- Nem hagyom magam. Ne aggódj értem. De menjünk nevelő anyuhoz, mert erről jobb ha tud.

Jongseong elkísért anyuig, aki teljesen lesokkolódott, mikor meglátta, milyen állapotban vagyok. Féltem, hogy most kapni fogok Heeseung miatt.
- Suyoung! Mi történt veled kislányom? - rémült meg teljesen.
- Kint játszottam az udvaron, de Heeseung belelökött a pocsolyába.
- Na hogyha ez a helyzet, gyere kicsit, elmegyünk megmosakodni, aztán majd én beszélek Heeseung-gel. Nem szép dolog így bánni a kislányokkal.
Gyorsan megfürödtem, anyu segített, aztán amíg én átöltöztem anyu elment beszélni Heeseung-gel. Kimentem a fürdőből és Jongseong-gal találtam szembe magam.
- Gondoltam megnézem hogy vagy.... - mondta zavarodottan és elkezdte a földet nézni. - Beszélni akartam Heeseung-gel, de anyu megelőzött.
- Köszönöm, jól vagyok. Most már tiszta vagyok, de néhány helyen fáj, ahol beütöttem magam miatta. Köszönöm, hogy segítettél. Nagyon kedves vagy.
- Ne köszönd. Vigyázok a húgomra.
Jól esett, hogy ő ilyen kedves volt velem, hogy muszáj volt megölelnem. Ő nagyon rendes velem màr az első pillanattól, ezért benne bíztam meg a legjobb. A kedvenc bátyám ő lett.
Szép lassan elkezdtem közeledni a többiek felé is, mert Jongseong rábeszélt. Mind nagyon aranyosak voltak. Heeseung kivételével. Mióta anya beszélt vele azóta csak csúnyán néz rám, de nem mert bántani mert anya figyelte.
Mikor kint játszottunk az udvaron, Heeseung próbálta néha kijátszani hogy tudjon bántani, de a következő pillanatban meg segített. Nem akart szerintem bajba kerülni megint. Őt nagyon nem értettem.
Ezzel egyidőben Jaeyun elkezdett egyre több időt velem tölteni. Csomószor védett meg Heeseung-től is, emiatt sokszor került bajba, mert gyakran lett verekedés a vége. Egyik délután egy ilyen verekedésük volt.
- Mondd, miért csinálod ezt folyton? Miért verekedtek állandóan Heeseung-gel? Megint csupa kék-zöld vagy. - mondtam aggódva és poroltam le ruháját.
- Mert meg akarlak tőle védeni. Egyszerűen nem tudom nézni, hogy bánt téged, és nem hagyom hogy megint fájdalmat okozzon neked. A bátyád vagyok és vigyáznom kell rád, mert szeretlek.
- De miattam nem kell folyton hogy verekedjetek. Nem akarom hogy neked is fájdalmat okozzon.
- Suyoung! Vigyázni akarok rád, érted? Érted bármire képes vagyok. Nem érdekel, hogyha meg is vernek, de meg akarlak védeni.
- Nagyon jó testvér vagy, nagyon szeretlek Jaeyun. - öleltem meg szorosan, amit viszonzott egyből.

Ez ment kb 3 évig.
Hamar összekovácsolódtam a fiúkkal, mondhatni nagyon szerettük egymást. Sunoo volt, akivel úgy el tudtam lenni, mintha egy lány testvérem lenne, néha már olyan volt, mintha a nővérem lenne és nem a bátyám. Heeseung hol bántott, hol törődött velem. Őt nem értettem. Amikor nem kellett volna mindig bántott, aztán a következő pillanatban meg aranyos volt velem és adott valamit. Igaz, azt éreztem rajta, hogy azért csinálja, mert anya rászólt, de mégis kedves volt. Heeseung miatt Jaeyun folyamatosan velem volt és tényleg odafigyelt rám. Mindig a legjobbat akarta nekem adni. Emiatt el is kezdtem nagyon kedvelni. Túlságosan is. De nem tudtam mi ez az érzés. Egyszerűen csak jó érzés volt mikor együtt voltunk. Sőt, azt vettem észre, hogy Jaeyun is örül annak, hogy velem lehetett, jobban érezte magát, mint amikor a fiúkkal játszott. Néha már zavarodott is volt. Egy idő után már minden este velem aludt és vigyázott rám. Jó érzés volt.
Egyszer azonban rákérdeztem, mert fúrdalt a kíváncsiság.
- Jaeyun! Hogyhogy mostanában ennyit vagy velem? Szinte alig vagy a fiúkkal, és már hiányzol nekik.
- Úgy érzem, hogy vigyáznom kell rád. Az egyetlen lány vagy itt, és ha én nem vigyázok rád, akkor ki?
- De azért nem kell ennyire elhanyagolnod a többieket.
- Nem baj. Annyira nem is veszik észre, hogy nem játszom velük. Szeretek veled lenni. Egyszerűen jól érzem magam veled, és szeretek rólad gondoskodni. Mindig veled akarok lenni. - vallotta be Jaeyun az érzéseit, ami eléggé meglepett.
- Ezt hogy érted? - kérdeztem.
- Úgy, hogy amikor veled vagyok valami fura érzés fog el. Boldog vagyok veled és szeretem ha mosolyogni látlak. Jó érzés, ha tudom biztonságban vagy és jól vagy. Azt érzem, hogy szeretlek. De máshogy, mint a többieket. Nem mint a húgomat. Ez más.... - kicsit elbizonytalanodott és elkezdte a cipőjét nézni.
Annyira aranyos volt és boldog voltam. Hasonlóan éreztem mint Jaeyun. Túlságosan szerettem és jobban, mint a bátyámat. Közelebb mentem hozzá és adtam egy puszit az arcára. De abba a pillanatba zavarba is jöttem. Ő először meglepődött, de visszaadta.

Ez a kis gyermek románc tartott egy évig. Jaeyun-nal elkezdtünk újra többet lenni a fiúkkal, aminek örültek. Bár nekem Heeseung annyira nem, de nem érdekelt, mert Jaeyun mellettem volt. Viszont a többiek előtt nem voltunk, annyira cukik egymással, csak mint a tesók. Bár néha jobban megmutatkozott Jaeyun figyelmes törődése, például mikor ebédeltünk csomószor nekem adta az étel finomabb részeit. A többiek, első sorban Heeseung el is kezdtek minket piszkálni, hogy tuti van köztünk valami. Nem foglalkoztunk vele. Minden éjjel velem aludt. Egyik ilyen este Jaeyun nagyon érzékeny pillanatában volt.
- Suyoung...
- Igen?
- Ha örökbe is fogadnak minket, nem foglak elfelejteni és meg foglak keresni. Bármi is történjen, én melletted fogok maradni.
- Várni foglak Jaeyun. Sose felejts el!
- Sose tudnálak.
Egy évig minden teljesen jól ment, míg örökbe nem fogadták Riki-t. Elkezdtem félni, hogy elveszik Jaeyun-t és megint egyedül maradok.
Aztán sorra fogadták örökbe a többieket is.
Riki után Sunoo-t vitték aztán Sunghoon-t. Izgatott is voltam, mert legalább lesz családjuk a fiúknak, de távol is leszünk egymástól, ami már annyira nem volt jó. Nem akartam elbúcsúzni tőlük. Az utolsó hetekben nagyon sokat sírtam. Jaeyun és Jongseong szinte felváltva folyamatosan jöttek vigasztalni. Valahol tudták mi volt a bajom.
- Ne aggódj Suyoung. Nem fog sokáig tartani. Meg fogunk keresni és újra felvesszük a kapcsolatot. - ígérte Jongseong.
- Így van, Suyoung, nem leszel egyedül. Meg fogunk keresni, ha nagyobbak leszünk és újra melletted leszünk. Erős vagy és okos. Ügyes leszel addig is, bárhová is kerülsz. - próbálta tartani bennem a lelket Jaeyun.
A következő napokban megint több család jött látogatni és megnézni minket, amiből aztán az lett, hogy örökbe fogadták Jungwon-t és Jongseong-ot. Már csak Jaeyun és Heeseung maradtak velem, ekkor én már aggódtam. Pár nap elteltével véletlen meghallottam, ahogy az egyik pár anyukánkkal beszélik, hogy Jaeyun-t fogadnák örökbe. Sírva kerestem meg őt az udvaron, és mikor megtaláltam, a nyakába ugrottam és ott sírtam tovább.
- Mi a baj, Suyoung? - kérdezte.
- Örökbe fogadnak téged. Most hallottam, hogy el akarnak vinni.
- És te nem jöhetsz velem?
Először, csak a fejem ráztam.
- Nem. Csak egy fiút akarnak. Téged.
- Ez nagyon nem jó. Mit akarsz csinálni?
- Talán az lenne a legjobb, ha elköszönnék és elengednélek. Végülis, egy jó családhoz kerülsz, ahogy láttam őket, gazdagok, szóval rossz helyed nem lesz.
- De te nem leszel velem....
- Nem lehetek ott. Sajnálom, de az lesz a legjobb mindkettőnknek, hogyha elengedjük egymást.
- Ebbe biztos vagy? Én nem foglak elengedni. Meg foglak keresni, amint tudlak. Mert szer-
Nem tudta befejezni a mondandóját, mert megjelent anyuánk a fiatal párral, akik jöttek, hogy befogadják Jaeyun-t.
- Jaeyun! Kérlek menj a szobádba és pakold össze a holmidat. Ma te is haza mész.
- Rendben.
Jaeyun elindult be a házba, én meg magamra maradtam az udvaron. Mikor mindenki elment sírni kezdtem. Most láttam utoljára Jaeyun-t, és félek, hogy soha többet nem fogom. Ekkor egyszer csak felbukkant Heeseung a semmiből.
- Ne sírj. Legalább jó helyre kerül, szerető családhoz.
- De már nem fogom többet látni, és hiányozni fog.
- Ne aggódj. Szerintem pár év múlva meg fog keresni.
- Remélem hogy igazad lesz.
- Akkor én most megyek, lassan kész lesz a vacsi. Majd ott találkozunk.
Nem sokkal utána én is bementem az étkezőbe, és leültem az asztalhoz. Fura volt, hogy már nem volt meg az a nyüzsgés és zsivaly, így hogy már csak ketten voltunk Heeseung-gel. Nyugis volt. Túlságosan is. Csöndben megvacsoráztunk és el is mentünk a hálóba, és készültünk a lefekvéshez. Az utolsó napokban Heeseung is sokkal törődőbb volt, és már nem bántott. Sőt, ő próbált velem lenni az utolsó napokban, amíg érte is el nem jött egy fiatal pár.
- Hát ez is eljött... sosem hittem volna, hogy el fognak jönni értünk. Nos... tök jó volt, hogy volt egy húgom. - mondta enyhén zavarodottan.
Ilyet se hallottam tőle soha, mióta ismerem, és nagyon jól esett, annyira, hogy minden szó nélkül szorosan megöleltem és sírni kezdtem.
- Ne már húgi! Én is sírni fogok ha ezt csinálod!
- Ne haragudj, de ez most jól esett tőled, mert sose voltál velem ilyen kedves.
- Ennek örülök. Nos... akkor... viszlát húgi. Majd.... találkozunk.... - azzal Heeseung is elment a kis táskájával és az új családjával.

Egyedül maradtam az árvaházba. Így hogy mindenki elment, nagyon üres volt az egész hely, és nagyon unatkoztam. Anya próbált sokat velem lenni, de így sem volt az igazi. Egyedül éreztem magam.
Hetek, hónapok teltek el így, és azt hittem, hogy ez egy örökkévalóság lesz. Több család is eljött, megnézni és érdeklődni rólam, de valamiért mégsem kellettem senkinek. Nagyon sokat sírtam emiatt. De egyszer egy nap egy szegényebb házaspár eljött hozzánk. Izgatott voltam, mint minden egyes alkalommal, mikor valaki jött, mert vártam, hogy én is bekerüljek egy családhoz, és végül ez a szegényebb pár befogadott. Nagyon boldog voltam. Végre én is elmegyek innen, és talán valami új következik.