SKZ oneshot's

(pt3) ik - Chanlix

Az embernek fontos hogy mindennap elegendő ételt és italt vigyen be szervezetébe. Egyen rendesen, és fontos hogy eleget. De vannak emberek, akik direkt vagy akár akaratlanul nem tudnak enni. Felix is ebben szenved. Nem kívánja az ételt. És lehet ő éhes, nem fog enni hiszen nem csalogatja semmilyen étel. Chan egy nagyon jó vágású, fiatal fiú. Kicsit idősebb mint Felix. Régóta követi figyelemmel azt, hogy a másik fiú megszenved az evéssel.

Elkezdeni keresni valamilyen megoldást, túl hosszas próba lenne és nem is lenne biztos, így az elméleteket el kell kezdeni ki próbálni. Chan már egy hosszabb ideje alkot párt Felixel. A fiatalabb imádja amikor a másik törődik vele. Talán azért, mert ő sosem kapott elég figyelmet. Különösen szereti mikor Chan az összes figyelmét csak neki szenteli, és azért is oda-vissza van mikor Chan bárkivel beszélget, ő csak egy szóval vagy mozdulattal eltudja érni hogy Chan összes figyelme rajta legyen. Szereti szemmel tartani a fiatalabbikat. És az idősebb nem nézi jó szemmel, ha egy hozzá hasonló bírtokló fiú környékezi meg az ő szerelmét, ezért sokszor szorosan ölelgeti az utcákon, vagy bárhol Felixet.

A mai nap nem indult különlegesebben. Felix szokásosan rá se nézett a kajára. Persze Chan magába fortyogott. Mikor az asztalhoz ült, Felix bele csüccsent ölébe. A szendvicset amit Chan evett a másik szájához tartotta. A fiatalabbik elgondolkozva harapott bele, mire a másik ajkain egy hatalmas mosoly ült. A kisebbik egy kis bugyuta mosollyal fogyasztotta el a másik szenvicsét, de Chan csak boldogan nézte őt.

Ebéd időben a fiatal tiltakozott, már pedig hogy ő nem akar levest enni. Chan szomorú volt miatta, arcára kiült a csalódottság. Elfordult szerelmétől és csendben szedett magának a tányérba. Felix mögé ment és hátulról ölelte át Hyungját.
-Chan, tudod hogy szeretlek, ugye? -kérdezte Felix.
-Aha. - válaszolt Chan egy kis bólintással, lehangolóan. Felix szíve fájdalmasan sajgott, hiszen Chan csak érte fáradozott viszont ő ezt sem képes megbecsülni.
-Ne csináld ezt velem. -mondta a fiatalabbik, és nem engedte el a másikat.
-Engedj el, én viszont enni akarok. -mondta Chan, mire a másik arrébb húzodott és szomorú szemekkel nézte az idősebbiket aki egyedül evett az asztalnál.
-Channie, ne haragudj. -mondta Felix halkan, de választ nem kapott. Szíve jobban sajgott, hiszen Chan nem figyelt rá.

Az nap végig ez ment. Chan haragudott, Felix pedig nem kapott figyelmet. És legszívesebben evett volna, csak hogy Chan béküljön ki vele. Aztán pedig este már nem bírta tovább. Sírva ölelte át Hyungját aki végre vissza ölelte.
-Figyelj rám! -mondta sírva a fiatalabbik mire az idősebb apró puszikat kezdett adni a másiknak, aki lassan kezdett megnyugodni.
-Figyelek. -bólintott Chan mire Felix szorosabban bújt hozzá.
-Gyere le velem enni! -jelentette ki a kisebb. Mire Chan elvigyorodott.