Gyönyör

[ HARMADIK RÉSZ ]

Hétfőn már mentünk suliba. Tudtam járni, de kicsit még fájt a lábam, szóval a fiúk kísértek mindenhova, mert féltettek. Jól esett, hogy ennyit törődtek velem.

Az öltözőben voltunk, mert át kellett cserélnünk a cipőnket, mikor megjelent Mr. Black.

- Na, már jobban vagy? –kérdezte.

- Igen, csak még kicsit fáj a lábam. –válaszoltam félénken. A fiúk közben csak álltak és vártak.

- Ha gondolod, leigazolom neked a tesi órákat is, nem akarom, hogy megerőltesd magad és bajod essen.

- Rendben, ha nem okoz gondot magának. –mondtam félénken.

- Dehogy, hol okozna már gondot?! –mosolyodik el- na, mennem kell a dolgomra, sziasztok. –sétál el.

- Viszlát. –köszöntünk el a fiúkkal tőle.

Megvárták, míg a férfi eltűnik a látókörünkből és nevetve felém fordultak. Csak kérdő tekintettel néztem rájuk.

- Hol okozna már gondot? –parodizálták ki Mr. Blacket.

- Nem értem… - tényleg nem tudtam mire céloznak.

- Mennyire máshogy viselkedik veled mostanában. Hmm. - húzogatta a szemöldökeit Diego. Mindketten csak nevettek, de én csak nyeltem egyet, és becsuktam a szekrényemet. A két fiúra néztem és kérdő tekintettel oldalra biccentettem, hogy mehetünk e?

Csak bólintottak és elindultunk a termünkhez.

Freya és Amanda furcsán méregettek minket. Nem értettem mi bajuk van már megint. Megvártuk az órát tartó tanárt, aki pár perc után meg érkezett és be is engedett minket a terembe. Leültünk a helyünkre.

Én Robin mellett ültem, előttünk Diego Jeremiahhal, mögöttünk pedig Freya Amandával. Valamiért rosszat éreztem. Nem néztem hátra, de valahogy éreztem, hogy rólam beszélnek és engem néznek.

Robinra pillantottam, aki csak halványan bólintott. Szavak nélkül is megértsük egymást. Nem is kellett sokat várnunk, mert Freya a nevemen szólított.

- Mi történt a lábaddal? –kérdezte.

- Elütöttek kocsival.

- Oh, és annyira megsérült a lábad, hogy ketten kell, hogy kísérgessenek? –éreztem, hogy valami bántja a szemét.

- Eleinte nagyon fájt, de az óta már nem vészes, tudok járni. –Robin közben a combomra tette a kezét, hogy nyugtasson.

- És azért kell, hogy két fiú kísérgessen? Vagy netán már mindkettőt el akarod csábítani? – undorító volt, amit feltételezett.

- Miért akarnám bármelyiket elcsábítani? Meg az, hogy vigyáznak rám nem jelent semmit, csak törődnek velem. – éreztem, hogy itt nincs vége.

- Szerintem azért teszel úgy, mintha fájna a lábad, mert legalább veled foglalkoznak. Azért nem néztük volna ki belőled, hogy egyszerre két fiú kell neked. –szerintem érthető már, miért nem bízok bennük és miért nem kedvelem őket túlzottan. Egyik pillanatban kedvesek, a másikban meg már megy a szarkeverés.

- Nem kell egyikőjük se, nem kell féltékenynek lennetek. –fordultam vissza, és próbáltam nem rájuk figyelni.

- Kis ribanc azt hiszi, majd ő rá leszünk féltékenyek, legalább mi nem sajnáltassuk magunkat, hogy két fiú pátyolgasson. – hiába suttogtak, hallottam.

- Én legalább nem vagyok egy kétszínű picsa, mint ti. Nekem legalább nem kell rosszindulatúnak lennem, hogy felfigyeljenek rám.

- Mrs. Urie, hogyan beszél?! –kérdezte a tanárnő- ha valami problémájuk van, akkor azt az osztálytermen kívül beszéljék még, és szebb hangnemben!

- Vannak emberek, akik nem érdemlik meg, hogy szépen beszéljek velük. –elegem volt abból, hogy mindig mindenért én voltam a hibás.

- Ha ennyire csúnyán beszél az emberekkel, akkor ne csodálkozzon, hogy ők is felveszik ezt a stílust.

- Kezdjük ott, hogy én csak akkor beszélek csúnyán valakivel, ha nagyon kihoz a sodromból. Maga pedig ne vádaskodjon azzal, hogy én robbantom ki mindig a vitát, mikor nem is tud semmiről. – Robin is ledöbbent mellettem, és kezével kicsit rászorított a combomra, hogy most már hagyjam abba.

- Nem is érdekel milyen kis piti dolgokon tudnak összeveszni. –zárta volna le a témát a tanárnő.

- Akkor minek szólalt meg, ha nem érdekli? Többet ért volna, ha csendben marad. – mindenki csak csendben ült.

- Ön is jobban járt volna, ha nem szólal meg. Majd az igazgató úrnál beszélhet.

S megint engem küldtek az igazgatóiba. Csak vállat vontam, s felkapva a táskám, indultam már a megszokott helységbe. Mielőtt beléptem volna, bekopogtam. Miután hallottam egy „szabad”-ot, be is léptem. Mr. Black a székében ült, s érkezésemre felkapta a fejét. Szinte hallottam, ahogy a gondolataiban azt kérdezi „már megint?”.

- Szia Charlotte, ülj csak le és mesélj. –sóhajtott, és gondolatban felkészült már mindenre. Tettem, amit mondott, s leültem a vele szemben lévő székre.

- Összevesztem Freyaval és Amandaval, és csúnyán beszéltem velük, amit meghallott a tanárnő, és azt mondta nem érdekli, milyen kis piti dolgokon veszekedünk, mire az volt a válaszom, hogyha nem érdekli, akkor többet ért volna, ha csendben marad, mire ideküldött. –meséltem el röviden a történetet.

- Már megint min vesztetek össze? –kérdezte.

- Elkezdték, hogy csak sajnáltatom magam, azért csinálok úgy, mintha fájna a lábam, hogy a két fiút megszerezzem. Nem is értem honnan szedték ezt, de én tényleg nem akartam veszekedni, de aztán leribancoztak, mire kikeltem magamból.

A hallottakra csak a fejét rázta.

- Erre már nem tudok mit mondani. Talán csak annyit, hogy ne kapd fel a vizet, és a tanároknak ne szólj be semmit, mert még akkor is te leszel a hibás, mégha nem is vagy az. – felállt a székéből, megkerülve az asztalt megállt előttem- egyébként jobb már a lábad?

- Jobb, már fájdalom nélkül tudok járni, csak néha érzek kellemetlen szúrást a lábamba. – válaszoltam.

- Akkor az már nem vészes. Mikor cserélted ki a kötést? –kérdezte.

- Tegnap.

- Értem. Akkor átcserélem neked most. –indult a szekrényhez, amiből kivette az elsősegély dobozt.

- Ez biztos kell most? – kérdeztem félve.

- Igen, ki kell cserélni. Na, ülj fel az asztalra. –tettem, amire kért. Kicsit széttárta a lábam, hogy hozzáférjen belső combomhoz. Éreztem, hogy az arcom kezd a paradicsom színéhez hasonlítani.

Levette a kötést. Újra lefertőtlenítette a horzsolást a lábamon, majd friss kötést tett rá. Ahogy ezt csinálta a szoknyám kissé felcsúszódott. Mozdulni se mertem, csak nyeltem egyet.

- Upsz –veszi észre, és óvatosan lejjebb húzza- khm, amúgy csinos bugyi.

Nem szóltam semmit, mert zavarban voltam. Meg amúgy se tudtam volna mit mondani.

- Izé, akkor így már jó? –kérdeztem.

- Persze hogy, de nem kell sietned, nem harapok. –mosolyodott el.

- Hát, ha nem érek vissza időben, akkor azzal lesz problémája a tanárnőnek, és még beír igazolatlannak. – mondtam halkan.

- Nem lesz neki semmilyen problémája. Maradj itt, míg az óra tart és majd legfeljebb igazolom neked. – igazából örültem ennek, hisz semmi kedvem nem volt visszamenni. Úgy is csak idegesített volna a tanárnő jelenléte, meg a két lány, akik miatt idekerültem.