Érted bármit

1.Kérlek vigyél el innen

Theodore szemszöge

Kopogást hallok de ezúttal nem az ajtómon keresztül jön. Nyögök egyet a fáradtságtól, ma még egyetem után dolgoztam, nagyon kimerült vagyok. Kihúzom a telefonomat a párna alól, éjszaka 2 óra van. Felnyomom a mellettem lévő éjjeli lámpát, próbálok összpontosítani, hogy kitisztuljon a látásom. Újra hallom a kopogást, de valóban nem az ajtótól. Oldalra fordítom a fejem az ablak irányába, alatta van az ágyam. Aztán neki csapódik valami apró. A szívem hevesen ver, nem tudom ki szeretne velem este szórakozni, de nagyon nincs most kedvem ilyenekhez. Felhúzom magam, hogy kiláthassak. A kültéri lámpa fényében aztán kirajzolódik egy női alak. Már integet is, de gőzöm sincs ki lehet.

- Gyere vissza reggel, de legközelebb próbáld ki a csengőt! - nyitom ki az ablakot. Nagyon ideges vagyok. Nem ismerem, kurva fáradt vagyok, korán kell kelnem.

- Kérlek engedj fel, muszáj felmennem! - alig hallom a hangját, mintha azt akarná, hogy senki ne is hallja. Elhúzom a számat, úgy tűnik mintha bajban lenne, mintha eltévedt volna. Felsóhajtok, próbálom felismerni ki lehet, de nem ugrik be. Egy lány, nem tudna kárt tenni bennem, főleg hogy kb. kétszer akkora vagyok mint ő, még fentről is nézve. A biztonság kedvéért az íróasztalomhoz botorkálok, kiveszem a fiókból a bicskámat. Nem azt mondom ezzel, hogy bántani akarom, hanem ha mégsem valami jó szándékkal jött, akkor jobb ha ez nálam van. Visszafordulok az ablakhoz, a bicskát pedig az éjjeli szekrényemre rakom a lámpa mellé, kicsit eldugva.

- Oké feljöhetsz - tágabbra nyitom az ablakot. Először a kinti szemetesre kapaszkodik fel, ami ilyen dupla ajtós, szóval remélem elbírja. Igen, felengedhettem volna az ajróból is, de nem hinném, hogy szüleim örültek volna ennek, ha felkelnek rá. Kinyújtom neki a kezem, hogy megfoghassa, erősen belemarkol a hideg, apró kezével és már el is rugaszkodik olyan lendületesen mint egy macska, és már bent is van. A tele pakoltnak tűnt hátizsákját lehajítja az ágyamra a hátáról. Nem tudom mit kéne csinálnom szóval csak nézem, szemügyre veszem a hosszú barna haját, az ijedt arcát, libabőrös a nyaka, a szemei alapján pedig ő is nagyon fáradtnak tűnik.

- Ez most tudom nagyon fura, de kérlek ne akadj ki, csak ígérd meg nekem, ha nemet mondasz nem mondod el senkinek, hogy itt voltam! - remeg a hangja is szinte. Bólintok egyet nem nagyon tudok erre semmit sem mondani. Leül az ágyamra amikor megpillantom, hogy hátul a jobb vállánál véres a fehér felsője. Nem mondok semmit, de ösztönösen felállok az ágyról és távolabb állok meg tőle. Megnézem a ruhája minden szegletét, de csak ott volt véres, más foltot nem látok rajta. Ez így nem oké. Ez nem ilyen kis vér, rendesen áttázott tőle a pólója.

- Mi évfolyamtársak voltunk még középiskolában, nem biztos, hogy emlékszel rám. Én emlékszem rád Theo, nagy szükségem lenne a segítségedre. El szeretnék menni innen, mert nem tart jelenleg itt engem senki és semmi, ami miatt maradhatnék. Kérlek, segíts ebben! - nagyon határozottnak tűnik. Szívem szerint azonnal elküldeném, az eszem azonban azt súgja hallgassam végig.

- Véres a ruhád - bököm ki, mire lehajtja a fejét.

- Ez nem az aminek tűnik! - az ujjaival a lepedőt matatja, mintha az idegességét szeretné levezetni - nem akarok erről beszélni, de ha el jössz velem, elmondok mindent idővel.

- És miért nem tudod megkérni valamelyik haverod? Nem is ismerlek.

- Mert nem tartom a kapcsolatot a barátimmal, van aki elköltözött innen. Azért jöttem hozzád mert tudom, hogy neked van motorod.