Gyönyör

[ HATODIK RÉSZ ]

A mai nap hét órám volt, suli után fáradtan értem haza. Mikor beléptem a nappaliba, a szüleimet pillantottam meg a kanapén ülve. Érkezésemre felkapták a fejüket és rögtön megöleltek.

- Nem is mondtátok, hogy jöttök. – szólaltam meg. Örültem az érkezésüknek, régen voltak már itthon.

- Meglepetésnek akartuk szánni, meg csak tegnap döntöttük el, hogy hazajövünk.

Eldöntöttük, hogy holnap elmegyünk vidámparkba együtt, hogy kicsit kikapcsolódjunk és időt töltsünk el egymással.

Holnapra írnak nekem igazolást emiatt, mert egyébként suliba kéne lennem, de most fontosabb, hogy együtt legyünk, most is csak 2 napra jöttek haza.

Másnap el is mentünk, s nagyon jó hangulatban telt az egész napunk. Mindent kipróbáltunk, ettünk is finomakat, tökéletes volt az együtt töltött napunk.

Hétfőn, mikor suliba mentem Mr. Black megállított.

- Charlotte. – szólított a nevemen.

- Jó reggelt. – köszöntem.

- Jó reggelt, csütörtökön és pénteken nem voltál suliba, szabad tudnom miért? – kérdezte.

- Őszintén, szüleim hazajöttek és velük voltam, de írtak igazolást, hogy családi okok miatt hiányoztam.

- Értem. Csak azt hittem történt már valami, de persze megértem, hogy velük voltál. Ritkán vannak itthon, érthető, hogy velük vagy arra a pár napra – mosolyodott el- nem is tartalak fenn, menj órára.

Elköszöntünk egymástól és mentem is az első órámra, ami tesi volt.

Kosaraztunk, amit borzasztóan utálok, mert nem látom értelmét az egésznek meg nem is vagyok jó belőle. A többiek meg úgy csinálnak, mintha élet halálra menne az egész.

Nem is én lettem volna, ha nem dobnak arcon a labdával úgy, hogy szinte megvakuljak.

Diego kikísért, hogy segítsen megmosni az arcom.

- Nagyon fáj? – kérdezte.

- Igen, konkrétan nem látok. – mondtam. Nem bírtam kinyitni se a szemem.

Megálltunk a folyosó közepén és próbáltam kinyitni, de nem ment.

Mr. Blacket pillantottuk meg szemből.

- Miért nem vagytok órán? – kérdezte, de mikor közelebb lépett, választ kapott a kérdésére – uram atyám, Charlotte ez tornaórán történt?

Bólintottam.

- Gyere velem – nézett rám – Diego, te menj vissza órára.

Az irodájába mentünk. Leültem a székbe.

- Asztalra ülj, nem akarok hajolgatni. – szólt rám. Tettem, amit kért.

Hozott egy vizes törölközőt és óvatosan megtörölte a szemem. Hozott fertőtlenítőt, ami nagyon csípett, de nagy nehezen kitudtam nyitni utána szememet.

- Látsz is egyáltalán? – kérdezte.

- Homályosan. – válaszolok.

- Jaj, Charlottom, veled mindig történik valami. – mondta fáradtan.

- Kérjek elnézést vagy mit vár tőlem? – kérdeztem indulatosan.

- Ez most nem a te hibád, nem ezt mondtam.

- De csak én lehetek, olyan szerencsétlen, hogy ilyen történjen velem…

- Annyira fárasztó vagy. – szólt vissza.