Outer Banks-Váratlan változások (FF)

22. f e j e z e t

Lélekszakadva értem haza, ahol már várt anyu, Noah és Rafe...?
-Anyaa-futottam oda hozzá remegve, ő pedig magához húzott.-Mi van apával??
-Szívrohamot kapott-suttogta, és pont mellettem vitték aput a tolókocsin a mentőautóba.
-Rafe azt mondta az üzenetben, hogy meghalt-értetlenkedtem.
-De hisz nem halt meg-ráncolta össze a szemöldökét anya.
-Mi?-pislogtam, és Rafe-hez fordultam.-Azt mondtad, hogy apa meghalt!
-Jó, kicsit túljátszottam a szerepet. Nem halt meg, most viszik a mentők a kórházba. De az is lehet, hogy nem éli túl-mondta Rafe.
-Hogy tessék?-döbbendtem meg. Mondjuk nem is lehet annyira túlélni egy szívrohamot...
-Kicsim, annyira sajnálom, hogy elküldtelek otthonról. Gyere haza kérlek-nézett rám anyu bűnbanóan.
-Pedig olyan jó csend volt otthon nélküle-tette hozzá unottan Noah.
-Elég!-meredt anya mérgesen a báttyámra, majd felém fordult.-Kérlek, otthon van a helyed, nálunk-könyörgött.
-Már tökéletesen megvagyok Kiék-nél-szegeztem fel az állam.-Ők legalább elfogadnak engem amilyen vagyok. Te meg egész egyszerűen azt mondtad, hogy húzzak el otthonról!-akadtam ki.
-De most mondtam, hogy megbántam! Amúgy ha már itt tartunk, lehet meg is érdemelted-vetette oda dühösen.
-Hát...nem vagy egy minta anya-ráztam meg a fejem megbántva, majd elsétáltam.
-Hová mész? Mennünk kéne a mentősök után be a kórházba apa miatt!-kiáltotta Noah.
-Majd nélkületek bemegyek apuhoz-szóltam gúnyosan, és elmentem.

Rafe viszont utánam jött.
-Ne fesztiválozz már, menj be a kórházba az apádért!-fordított maga felé szembe.
-Tudod mit? A báttyámmal és az anyámmal eszem ágában sincs elmenni sehova se, azok után, ahogy bántak velem!-kezdtem el sírni.-Apuhoz bemegyek most egyedül-döntöttem el.
-A mentősök még nem értek a kórházba.
-Hagyjuk, később megnézem mi van vele-ráztam a fejemet.
-És ha később már nem fog élni?-trafált bele a dologba.
-Akkor...majd túlélem valahogy-nyögtem ki, és már indulni szerettem valahova, ahol magam lehetek.
-Emma, ne már! Nem csinálhatod ezt! Elvileg az apád állt hozzád a legközelebb, nem?
-Ja, addig, amíg ő is meg nem utált-vágtam rá.-Hadd legyek most egyedül, magányra van szükségem!
-Ahogy akarod-forgatta a szemét, mire elmentem végre.

Kimentem a stéghez, és csendben meredtem magam elé, majd egyszer csak kitört belőlem a zokogás. Gyűlöltem anyuékat, hogy úgy bántak velem, ahogy egy 16 éves tinivel nem kéne. Apa haldoklását pedig el sem akartam hinni. Először magamban kellett tisztázni, hogy valószínűleg az apám halott. És ehhez, hogy mindezt feldolgozzam, arra volt szükségem, hogy egyedül legyek.

JJ szemszöge:

-Hol lehet már?-aggódtam kissé Emma iránt.
-Már vagy fél óra eltelt, és nincs itt Em-értetlenkedett Kiara is.
Pont ekkor pattant be a kocsiba Pope.
-Indíts, indíts!!-ordította, mire John B rögtön elindult a Twinkievel.
-De Emma nincs itt!-estem kétségbe.
-Hagyjuk, most menekülnünk kell!-sürgetett minket Pope, és már pillanatokkal később otthon voltunk.

Pope mindent elmesélt ami lezajlott a házban. Limbrey valami kulcsot követelt tőle (aki szívbeteg, és mankóval jár), aztán Renfield erre megverte Pope-ot, amiért Pope szerint fogalma sincs, hogy milyen kulcsról van szó, de azt megtudta, hogy Dennymark Tenny  leszármazottja!
-Mi a, egy hírességgel vagyunk most itt?-veregette meg vigyorogva JB Pope vállát.
-Igeeen-ujjongott Kie, a fiú pedig csak nevetett.
-Elvileg ez a kulcs a családomé, és miért kell ez annyira Limbrey-nek?-gondolkodott Pope.
-Nem tudom, de hol van Emma?-doboltam a lábammal idegesen.
-Itt-érkezett meg pont az említett személy a semmiből.

Emma szemszöge:

-Hol voltál?-ráncolta össze a szemöldökét JJ.
-Otthon-adtam meg a tömör választ. Mindenki arra gondolt, hogy biztos Kiék-nél voltam, mivel ugye most náluk lakok, pedig nem. Otthon voltam.
-Nem, a régi otthonomnál voltam-egészítettem ki, mire mindenkinek kikerekedett a szeme.
-Hazaköltözöl a szüleidhez??-tátotta el a száját Kie.
-Oké, mindent elmondok-sóhajtottam, és leültem közéjük.

Egy húsz perc mesélés után, ami abból állt, hogy...
-Rafe küldött egy üzit, amiben az volt, hogy apa meghalt, siessek haza, de amikor hazaértem, kiderült, hogy nem meghalt, hanem szívrohamot kapott, de persze nem biztos, hogy túléli. Betolták a mentőkocsiba, anya azt mondta, hogy menjek velük együtt a kórházba, hogy majd látogassuk meg őt, de én nem akartam az anyámmal és a báttyámmal együtt menni oda ahol után, hogy elküldtek otthonról. Ezt meg is mondtam nekik, de anya azt mondta, hogy költözzek haza, mert megbánta, hogy azt mondta, menjek el. De én továbbra se akartam velük menni a kórházba, így elmentem. Rafe szaladt utánam, kioktatott arról, hogy az apám kórházban van, menjek már el meglátogatni, de én csak egyedül akartam lenni a nyomasztó gondolataimmal-fejeztem be nagyot sóhajtva.-Szóval röviden annyi, hogy az apám haldoklik.
-Istenem Emma, jól vagy?-kapta a szája elé a kezét Sarah.
-Hagyjuk, ne arról beszéljünk most, hogy hogy vagyok, hanem Pope, mesélj, hogy mi volt Limbrey-nél-váltottam témát, és bár a többiek eléggé aggódóan pillantgattak felém, de végül mindent elmondtak a Limbrey-s ügyről.
-Szóval mi a terv?-csaptam össze a tenyerem.
-Az, hogy most kicsit lepihensz, mert látszik, hogy nem vagy jól-tette Jajy a kezét a combomra.
-Én a kulcsról beszéltem-adtam meg a roppant értelmes választ.
-Ilyen állapotban ne most fogj hozzá a kulcsprojekthez-ellenkezett Sarah is.
-Miért, milyen állapotban nézek ki?-vontam fel a szemöldököm ,,na halljuk" stílusúan.
-Mint aki mindjárt...elbőgi magát-mondta tanácstalanul Pope.
-Ezt ennél diszkrétebben nem is mondhattad volna-vágtam rá szemforgatva.
-Igaza van Pope-nak-mondta Kie.-Pihenned kell Emma. Majd mi addig haladunk tovább a projekttel. Pope megkérdezi az apját a kulcsról, hogy tud e róla valamit, te pedig csak koncentrálj magadra-tanácsolta.
-De jól vagyok!-erősködtem.
-Hallgass ránk kérlek!-fogta meg a kezem JJ, mire sóhajtva belementem.