A Diggory-lány [hungarian HP ff.]

81. fejezet: Büszkeség és csótánycsokor

A ROXFORTI FŐINSPEKTOR RENDELKEZÉSE

A Roxfort tanulói számára a Hírverő című sajtótermék birtoklása eltanácsolás terhe mellett tilos. Jelen rendelkezés alapját a 27-es számú oktatásügyi rendelet képezi.

Dolores Jane Umbridge főinspektor s. k.

Kérem, ha azt hinnénk, annál nagyobb csapás nincs, ha az ember lányát leringyózzák abban a hitben, hogy a srácokat csak úgy eldobja magától, amikor megunta, vagy a szeme előtt kezdenek flörtölni a szívszerelmével, talán még ostobának is nevezik a füle hallatára, hatalmasat tévedtünk.

Az elméletemet pedig nem más bizonyította, mint egy varangyképű, tanári végzettség nélkül tanító, kifejezetten gyerek- és emberellenes, túlzott hatalommal felruházott rózsaszín rémálom, aki a Roxfort folyosóit úgy rótta, mint akinek kötelező.

Aki látta őt, a háta mögött kuncogott az egyre liluló fején. Többször is odalépett egy-egy diákhoz, beletúrt a táskáikba, kikapta a papírhalmokat a kezükből, de minden alkalommal egyre dühösebben távozott. Ennél már csak a diákok mimikája volt érdekesebb, akik értetlenkedőből feldúlttá, majd túlságosan jókedvűvé váltak.

Éppen az egyik hirdetőtábla alatt álltam, az új rendeletet tanulmányozva, és össze-összenéztünk a szöveg értelmezésekor a bátyjámmal és Noah-val.

Az utóbbi hatalmas sajnálatomra a fejébe vette, hogy megbékélésünk miatt újra joga van megkeseríteni az életemet, így egész nap a nyomomban volt.
- Késő elfutni? - Fogaim között szűrtem a szavakat bátyáméknak, mert Umbridge közeledett felénk akkor. Cedric olyat grimaszt vágott, amit még Hóborc is megirigyelhetne, Noah egy magabiztos mosolyt vetett ránk, olyan "én majd elintézem, bízzátok ide"-félét.
- Jó Napot Umbridge professzor! - Olyan hangosan köszönt a tanárnőre, hogy egy festmény mellettünk összerezzent a keretében.
- Jó napot - negédes hangjából minden akarata ellenére csöpögött a morcossága. Sajnálni kezdtem volna a tanárnőt, ha nem lett volna a húsomba vésve, ami. - Mr. Hannover, kérem a táskáját - nyúlt Noah felé hurkás, rövid kezével. Hangja parancsoló volt, Noah viszont teljesen meglepődött. Legalább is igyekezett rendkívül meglepődött fejet vágni, és meg is jegyezte a tanerőnek:

- Na de tanárnő, bármit hallott, biztos vagyok benne, hogy nem én voltam! Én sosem dühíteném fel Önt, aki a kedvenc tanárom! - Umbridge szótlanul kutakodott tovább, én pedig magamban elkönyveltem egy pirospontot ennek a szemérmetlen, tyúkeszű hugrabugos fiúnak, hiszen próbálkozásnak nem volt rossz.

Cedricre mégsem mertem egy pillantást sem vetni, helyette álltam a tanárnő szúrós tekintetét. Szinte vártam, hogy kitátsa a száját, és a békákhoz hasonló nyelvvel elkapjon, mint egy legyet.
A barátaimra szállt rá? A reggelinél George-nak akart büntetőmunkát adni, most meg Noah az első, akit elővesz. A szívem úgy dübörgött erre a gondolatra, mintha a bordáimon át bármelyik pillanatban kitörhetne, és ő olyan ádáz tekintettel nézett, biztosra vettem, hogy még ő is hallotta.

- Természetesen Önnél sincs a Hírverő egyetlen példánya sem - jegyezte meg, végre a fiúra nézve. - Mr. Diggory, önön a sor. - A Dolores-hurrikán rám csapott le utoljára. A dühöm kezdett csillapodni, és egy másik érzés vett erőt rajtam.

A szemem előtt már lepergett, hogy szétdobálja minden holmimat, és gúnyt űz belőlem, majd büntetőmunkára küld. Őszintén rettegtem, de mégsem rezzent egyetlen csontom sem.
- Ez mi? - a kezében fogott egy könyvet, miközben vizsgálgatta.
- Egy könyv - feleltem a tőlem telhető legkönnyebben. Nem kellett tudnia, hogy a könyv eredeti példánya a szobámban hevert, ez pedig valójában a Hírverő magazin, egy álcázóbűbáj alatt. A hátamon gyöngyözni kezdett az izzadság, és magamban imádkoztam, hogy Varangyboszorkány rossz legilimentor legyen.
- Diggory... Milyen könyv ez?
- Ez Jane Austen Büszkeség és balítélet című könyve. Meglehetősen tanulságos, habár mugli regény.
- Nincs nálad a Hírverő egyetlen példánya sem. Ez hogyan fordulhat elő?
- Umbridge professzor, tisztelettel, részt vettem az interjún én is. Nincs szükségem egyetlen példányra sem - mondtam neki teljesen nyugodtan. Közben tisztelettel adóztam magamnak és minden istennek is, hiszen az említett könyv a hálótermemben, az asztalomon pihent, amit a kezében tartott, nem volt más, mint a Hírverő álcázóbűbájjal takart betiltott száma.